Románia: korrupcióellenes vizsgálat a szövetségnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.04. 13:42
A román korrupcióellenes ügyészség a helyi labdarúgó-szövetségnél kezdeményezett vizsgálatot: a volt szövetségi kapitány, Victor Piturca szerződésbontásának részleteit néznék át kellő alapossággal.

A román válogatottat az ősszel elhagyó – és a szaúd-arábiai al-Ittihadhoz távozó – Piturca kurta-furcsa szerződésbontása azon melegében témát adott a helyi sajtónak, amely színfalak mögötti megállapodást feltételezett. Sőt, a felelőst is megnevezték, aki nem más, mint a szövetség elnöke, Razvan Burleanu. A gyanú szerint a szövetség elnöke nem véletlenül lépett át Piturca szerződésének azon a részén, amely szakítás esetén 500 ezer eurós fájdalomdíj megfizetésére kötelezte volna a szakembert.A román válogatottat az ősszel elhagyó – és a szaúd-arábiai al-Ittihadhoz távozó – Piturca kurta-furcsa szerződésbontása azon melegében témát adott a helyi sajtónak, amely színfalak mögötti megállapodást feltételezett. Sőt, a felelőst is megnevezték, aki nem más, mint a szövetség elnöke, Razvan Burleanu. A gyanú szerint a szövetség elnöke nem véletlenül lépett át Piturca szerződésének azon a részén, amely szakítás esetén 500 ezer eurós fájdalomdíj megfizetésére kötelezte volna a szakembert.

Mivel az összeg azóta sem érkezett meg a szövetség számlájára, fennáll a hűtlen kezelés és a hivatali visszaélés alapos gyanúja. Burleanu nagy ellenlábasa, Adrian Mititelu (az FC Universitatea Craiova tulajdonosa, akit a román futballból klubjával egyetemben kizártak) elérkezettnek látta a pillanatot, hogy hivatalos lépések következzenek a holtpontra jutott ügyben.

Burleanu elmondta, tud a feljelentésről, de személyesen még nem kapott értesítést az ügyben. Az elnök ismét elmondta, hogy az ősszel hiába győzködte Victor Piturcát a maradásról, a szakember mindenképpen váltani akart. Burleanu szerint a szerződésben foglalt kauciót munkajogilag nem lehet befizettetni a távozó munkavállalóval, aki felmondta a munkaviszonyát.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

Sokáig szoros volt, a vége sima lett: a férfi kosárválogatott kikapott Romániától

Kosárlabda
2025.08.06. 19:55

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:52

Elhunyt Szatmári Lajos, aki a Népstadionban fejelte egyetlen válogatott gólját

Minden más foci
2025.06.30. 14:07

Újabb románverés után a női röpi Arany-El döntőjében a magyar válogatott

Röplabda
2025.06.28. 18:24

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

Női kézilabda: nagyszabású gála keretében vonult vissza Cristina Neagu

Kézilabda
2025.06.08. 16:54
Ezek is érdekelhetik