PSG: Lavezziért Anglia egyik legkeresettebb kapusát kérik?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.08. 16:00
Francia sajtóhírek szerint a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata hajlandó a nyári átigazolási időszakban elengedni Angliába Ezequiel Lavezzit, ám a pénz helyett egy játékost kér cserébe a transzfer keretein belül.

Lassan nem marad csapat Európában, amellyel Ezequiel Lavezzit még nem boronálta össze a nemzetközi sportsajtó. Az argentin állítólag bejelentette távozási szándékát a párizsi vezetőségnek, sőt, az újságoknak is nyíltan beszélt, és elmondta, a közeljövőben el szeretné hagyni Franciaországot.Ezequiel Lavezzit még nem boronálta össze a nemzetközi sportsajtó. Az argentin állítólag bejelentette távozási szándékát a párizsi vezetőségnek, sőt, az újságoknak is nyíltan beszélt, és elmondta, a közeljövőben el szeretné hagyni Franciaországot.

Itt a lehetőség – legalábbis a le10sport.com információi szerint. A franciák állítják, a Tottenham szívesen látná soraiban a szélsőt, és most kért egy ajánlatot a párizsi klubtól.

Nem sokat kellett várniuk a „sarkantyúsoknak” a válaszra, a hírek szerint a PSG vezetősége közölte, hajlandó megválni elégedetlen argentinjától, ám Lavezziért cserébe nem pénzt, hanem egy játékost, nevezetesen a korábban a Real Madriddal és a Manchester Uniteddel is szóba hozott Hugo Llorist kéri.

A pályafutása alatt a Nice-ben, valamint a Lyonban is megforduló, 65-szörös francia válogatott, 28 esztendős kapus piaci értékét a transfermarkt.de 20 millió euróra becsüli, míg Lavezzi a mértékadó oldal szerint 16 milliót ér.

Legfrissebb hírek

Elkészült a vádirat, Hakimi 15 év börtönt is kaphat – sajtóhír

Francia labdarúgás
9 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
9 órája

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11
Ezek is érdekelhetik