OFI: Gattusónál végleg betelt a pohár, elhagyta Krétát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.31. 10:23
Gennaro Gattuso távozott az anyagi gondokkal küszködő görög OFI Kréta vezetőedzői posztjáról.

A korábbi világbajnok olasz októberben egyszer már el akarta hagyni a csapatot, ám akkor még a szurkolóknak sikerült meggyőzniük a folytatásról, ezúttal azonban végleg betelt a pohár Gattusónál.

A milánói kedvenc azután hozta meg döntését, hogy a karácsonyi szünet után több játékosa sem jelent meg az edzésen, így tiltakozva a fizetések körüli bizonytalanság miatt. Ráadásul a csapat az igazolásokból is részlegesen ki van zárva, valamint a tartozások miatt pontlevonás fenyegeti – mindezek együttesen nem tették lehetővé Gattuso számára a folytatást.

„Sajnálom a krétai embereket, akik nem ezt érdemelték. A családommal együtt boldog voltam a szigeten, de eljutottunk egy pontra, amikor már saját zsebből kellett állnom a klub egyes kiadásait. A karrierem során is mindig küzdöttem azért a csapatért, amelynek mezét viseltem, ám a most kialakult szituáció meghaladja az erőmet" – írta közleményében az Olaszországba visszatérő Gattuso, aki a közelmúltban arról beszélt, hogy szívesen vállalna munkát a skót Rangersnél.

Legfrissebb hírek

AEK Athén: Vargáék tulajdonosa bekeményített, pénzbírságot szabott ki a játékosokra a kupakiesés után

Minden más foci
2026.01.16. 07:17

Varga Barnabás jól játszott, de kiesett az AEK a Görög Kupából

Légiósok
2026.01.14. 18:04

Az Olympiakosz nyerte meg a 18 év után felélesztett görög Szuperkupát

Minden más foci
2026.01.03. 19:17

Gattuso szeretné, ha leállna az olasz bajnokság a vb-pótselejtező előtt

Foci vb 2026
2025.11.21. 10:54

Lehetetlen küldetés: kilencgólos győzelem kellene az olaszoknak

Foci vb 2026
2025.11.16. 09:31

Vb-selejtezők: Gattuso az olasz szurkolókat kritizálta a győzelem után

Foci vb 2026
2025.11.14. 15:50

Vb-selejtezők: a kvalifikációs rendszert kritizálta az olasz kapitány

Foci vb 2026
2025.11.13. 10:17

„Tiszteletben kell tartanunk a döntését” – Gattuso, miután Chiesa ismét kimaradt az olasz válogatott keretéből

Foci vb 2026
2025.11.10. 20:47
Ezek is érdekelhetik