FIFA: adják vissza a 6 milliós luxusórákat, különben...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.18. 18:05
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai vizsgálóbizottsága arra kötelezte a szervezet egyes elöljáróit, hogy adják vissza a torna házigazdájától, Brazíliától kapott nagy értékű luxusórákat.

A brazíliai szövetség még a vb előtt, egy FIFA-kongresszuson kedveskedett a végrehajtó bizottság 28 tagjának, valamint a 32 résztvevő nemzet, illetve a dél-amerikai szövetség képviselőinek egy-egy ajándékcsomaggal. A FIFA arról nem számolt be, hogy Sepp Blatter, a FIFA elnöke (és egyben a végrehajtó bizottság tagja) is köztük volt-e.

A brazilok először azt állították, hogy a Parmigiani márkájú órák 8750 dollárba kerülnek, de az ajándékok vizsgálata során kiderült, hogy valós piaci értékük 26 ezer dollár, azaz 6 millió forint.

A FIFA etikai szabályzatának értelmében a bizottsági tagok és elöljárók munkavégzésük során nem fogadhatnak el szimbolikus vagy hétköznapi értéket meghaladó ajándéktárgyakat. Ha mégis megtörténik – mint ahogy a nyári vb előtt –, vissza kell azokat szolgáltatni.

Az etikai vizsgálatot csak azok az elöljárók kerülhetik el, akik október 24-ig visszaadják a karórákat. A visszaszolgáltatott ajándéktárgyakat egy nonprofit alapítvány támogatására fordítják majd – áll a FIFA hivatalos közleményében.

Legfrissebb hírek

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
20 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25