Oroszország: Capello elbukott, de valószínűleg maradhat

MTI MTIMTI MTI
2014.07.30. 13:10
Állítása szerint marad a labdarúgó-világbajnokság csoportköre után búcsúzó orosz válogatott szövetségi kapitánya Fabio Capello.

A 68 éves olasz tréner három napon belül kétszer is találkozott a szövetség vezetőivel, majd újságíróknak azt mondta: megerősítették a posztján, így folytatja a munkát.

Az tény, hogy ha a 2018-ban világbajnokságot rendező orosz szövetség elöljárói mással képzelnék el a jövőt, mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk: mivel Capello 12 esztendő után kivezette a szbornaját a vb-re, januárban 2018-ig szerződést hosszabbítottak vele, amely évente 8 millió euróval gazdagítja őt.

Az AC Milannal Bajnokok Ligája-győztes trénert a vb-fiaskó után alaposan kikezdte az orosz sajtó. A Szovjetszkij Szport című napilap egy hónapja arról írt, hogy „egy nagy edző hanyatlásának vagyunk tanúi, aki nem tudja tartani a lépést a korral”. A lap az indoklásra is kitért, közölve, az orosz válogatott végig a vb-hez méltatlanul játszott, s a mezőny egyik leggyengébb és legötlettelenebb csapata volt.

A Szport-Ekszpressz szerint Capello szégyent hozott a válogatottra, és bizonytalan légkört teremtett az együttesen belül.

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Az európai szövetség is feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.18. 09:08