Felkészülés: a névrokonnak postázták Capello meghívóját

Vágólapra másolva!
2014.02.19. 18:52
Rossz játékosnak postázta Fabio Capello meghívóját az Orosz Labdarúgó-szövetség a március 5-ei Örményország elleni felkészülési mérkőzés kapcsán.

Capello eredetileg a Tyerek Groznij védőjét, Andrej Szemjonovot szerette volna meghívni, de a szövetség a Lokomotiv Moszkva tartalékjai között szereplő névrokont értesítette, aki természetesen meglepődött a hír hallatán:

„A csapattársaim gratuláltak a meghívóhoz. Meglepődtek, de biztosak voltak benne, mert az információ hivatalos volt. Már voltam tagja az U21-es válogatottnak, és mindent megteszek azért, hogy egyszer valóban meghívjanak a felnőttek közé" – mondta a Lokomotiv Moszkva játékosa. Az Andrej Szemjonov egyébként gyakori név az oroszoknál, ennyiben magyarázható a szövetség hibája.

Az „igazi" Szemjonov is örült a meghívónak, és elmondta, bár a Groznijban kapott pozitív visszajelzést edzőitől, de nem várta, hogy ilyen hamar a válogatottnál is számításba veszik.

Legfrissebb hírek

A női kéziválogatott simán legyőzte a spanyolokat a vb előtti utolsó felkészülési meccsén

Kézilabda
2025.11.23. 15:29

Még alakulóban az öttusázók versenyprogramja, szeptemberben kezdődött az alapozás

Egyéb egyéni
2025.11.17. 09:49

Estevao és Casemiro betalált, győzött Londonban a brazil válogatott

Minden más foci
2025.11.15. 19:16

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
2025.11.14. 20:03

A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

Kosárlabda
2025.11.14. 19:15

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
2025.11.13. 20:07

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
2025.11.11. 18:42

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.11.11. 16:24
Ezek is érdekelhetik