Görögország: a PAOK adhat mentőövet Bozsinovnak

Vágólapra másolva!
2014.01.28. 13:42
Görög sajtóhírek szerint a PAOK labdarúgócsapata fél plusz két évre szerződteti Valeri Bozsinovot. A felek a napokban alá is írhatják a megállapodást.

 

A 42-szeres bolgár válogatott Bozsinov a nyár óta klub nélkül van, ám élete cseppet sem unalmas. Az Olaszországban (Lecce, Fiorentina, Juventus, Parma, Verona, Vicenza), Angliában (Manchester City) és legutóbb Portugáliában (Sporting) légióskodó, 27 éves támadó az elmúlt hónapokat hazájában töltötte – 2002-ben vett vándorbotot a kezébe –, és a bolgár sajtónak adott szinte napi témát aktuális barátnőivel, viselt dolgaival vagy éppen azzal, hol folytatja pályafutását. Még az ősz elején felvetődött, hogy képben van a Bp. Honvédnál, később argentin és dél-koreai kapcsolatról számolhattak be.

Ezúttal pedig görögről. A PAOK 21 fordulót követően a második helyen áll a görög bajnokságban, 11 ponttal elmaradva a listavezető Olympiakosztól.

Piaci értékét a transfermarkt.de csupán 500 ezer euróra teszi. Képességei szerint messze alul van értékelve, de az utóbbi években kellő rendszerességgel építette le saját nimbuszát. Ezúttal viszont szabadügynök, így csak vele kell megegyezniük a görögöknek.

Legfrissebb hírek

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16
Ezek is érdekelhetik