Klub-vb: a Radzsával teljes az elődöntő mezőnye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.14. 23:06
A Radzsa Casablanca hosszabbítás után 2–1-re legyőzte a Monterreyt, így bejutott a marokkói klubvilágbajnokság elődöntőjébe, ahol az Atlético Mineiro lesz az ellenfele.

A házigazdák a 24. percben Semszeddin Stibi találatával szerezték meg a vezetést, és a szünetre is egygólos előnnyel vonulhattak. A második játékrész elején azonban egy szabadrúgás után José María Basanta emelkedett a legjobb ütemben, és egy remek fejessel egyenlített.

A kilencven perc nem hozott döntést, így következhetett a hosszabbítás, amelynek az elején ismét a házigazda talált be: Kuko Guehi találata elődöntőt ért a Radzsa Casablancának.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A marokkói csapat korábban az Aukland Cityt búcsúztatta, újabb sikerével pedig készülhet az Atlético Mineiro elleni elődöntőre. A másik ágon Bayern München–Kuangcsou Evergrande mérkőzést rendeznek.

KORÁBBAN

A másik ágon a Kuangcsou Evergrande jutott be az elődöntő, miután 2–0-ra legyőzte az egyiptomi al-Ahlit. A kínai csapat a döntőbe jutásért a Bayern Münchennel találkozik három nap múlva.

Az összecsapást úgy is beharangozhatnánk, hogy Lippi vs. Guardiola, az ázsiai BL-győztesnek ugyanis Marcello Lippi, a németeknek pedig a spanyol tréner az edzőjük.

KLUB-VB
NEGYEDDÖNTŐ

Radzsa Casablanca (marokkói)–Monterrey (mexikói) 2–1 (Stibi 24., Guehi 95., ill. Basanta 53.) – h. u.
KORÁBBAN
Kuangcsou Evergrande (kínai)–al-Ahli (egyiptomi) 2–0 (Elkeson 48., Conca 66.)

Legfrissebb hírek

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
3 órája

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
19 órája

A világ legjobbjai csapnak össze az új klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.14. 10:31

Megvan, hol követhető Magyarországon a klubvilágbajnokság

Klub-vb
2025.06.13. 11:01

Működik a bankautomata – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.06.12. 23:49

Klub-vb: csak az arany elfogadható a címvédőnél

Klub-vb
2025.06.12. 15:24

Itt a Real Madrid, a Man. City és a Chelsea kerete a klubvilágbajnokságra – Rodri is ott van Guardiola csapatában

Klub-vb
2025.06.11. 21:11

Klub-vb: német és brazil csapat az F-csoport két favoritja

Klub-vb
2025.06.11. 14:03
Ezek is érdekelhetik