Aranylabda: „Ronaldo és Messi messze a legjobbak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.04. 22:04
Michael Owen szerint a 2013-as Aranylabda-szavazás első helye a Real Madridot erősítő Cristiano Ronaldo és a barcelonás Lionel Messi között dől majd el.
A 2001-es aranylabdás angol támadó, aki idei visszavonulása előtt a Liverpoolt, a Real Madridot, a Newcastle-t, a Manchester Unitedet, majd végül a Stoke Cityt is erősítette, úgy véli a spanyol gigászok klasszisai kiemelkednek a mezőnyből.„Úgy hiszem, ismét egy nagyszerű futballévet láthattunk, rengeteg jó teljesítménnyel, de van két játékos, akinek a neve minden lista élén feltűnik, méghozzá Messié és Cristiano Ronaldóé – mondta a Michael Owen. – Véleményem szerint ők ketten messze a legjobbak jelenleg a világon.”

„Aztán van néhány játékos, akik nagy sikert értek el a csapatukkal. A Bayern München fantasztikus évet tudhat maga mögött, a Bajnokok Ligája és a német bajnokság valamint kupa megnyerésével. Úgyhogy az olyan játékosok, mint Franck Ribéry is ott vannak az esélyesek között, de én egyértelműen azt hiszem, Messi és Ronaldo a két legjobb. Kiegyensúlyozottan nagyon jók voltak az évben, és azt gondolom, az egyikük nyeri meg az Aranylabdát” – tette hozzá a 2001-es győztes.
Legfrissebb hírek

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
16 órája

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:20

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:31

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

Statisztikák: Cristiano Ronaldo utolérte Lothar Matthäust; Afrika tovább zakatol

Foci vb 2026
2026.06.28. 04:58

A másik Lionel – Simon Zoltán publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:52

Portugáliában légióskodó játékosok jelenthetik a veszélyt Ronaldóékra nézve

Foci vb 2026
2026.06.27. 15:18
Ezek is érdekelhetik