Ajax: „Meglepne, ha Eriksen nem igazolna a Tottenhambe”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.29. 11:02
Frank de Boer, az Ajax labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint szinte biztos, hogy Christian Eriksen a Tottenhambe igazol a nyáron, miután a „sarkantyúsok” az amszterdami klub engedélyével már a középpályással is megkezdték a tárgyalásokat.

Mint ismert, az Ajax 37-szeres dán válogatott középpályását a nyár elején már kiszemelte a Tottenham, de mivel akkor még nem tűnt biztosnak Gareth Bale távozása, a tárgyalások egy időre megszakadtak.

Mivel a walesi távozása már szinte biztosra vehető, a londoniak újra felvették a kapcsolatot a holland együttes vezetőségével, és már az engedélyt is megkapták, hogy Eriksennel tárgyaljanak.

„Hatalmas veszteség lesz Eriksen távozása, hiszen ő volt az egyik legjobb és legfontosabb játékosunk. Meglepődnék, ha a transzfer nem jöjjön létre” – nyilatkozta De Boer a De Telegraafnak.

A fiatal dánt korábban már a Dortmunddal, a Real Madriddal, a Bayern Münchennel és a Liverpoollal is szóba hozták, és a játékos is jelezte már többször, hogy szívesen kipróbálná magát a négy nagy bajnokság egyikében. A 2011-ben az év dán labdarúgójának megválasztott Eriksen piaci értéke a transfermarkt.de szerint 18 millió euró körül mozog.

 

Legfrissebb hírek

„Van egy légzsákja, amely megvédi a haláltól” – Merkely Béla szerint Eriksen élete nincs veszélyben, de a futballvilágnak döntenie kell

Minden más foci
2026.06.09. 10:15

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.06.08. 23:38

Christian Eriksen: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, ez más volt, mint 2021-ben

Minden más foci
2026.06.08. 19:26

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.08. 11:25

Ismét meccs közben esett össze a pályán Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.07. 20:14

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32
Ezek is érdekelhetik