UEFA: a Besiktas és a Fener sem indulhat az európai kupában

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2013.06.25. 20:46
Az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága kizárta a Besiktast az Európa-liga 2013–14-es szezonjából, a Fenerbahcét pedig a soron következő három UEFA-sorozatból száműzte, így nem vehet már részt a mostani Bajnokok Ligája idényében sem. A harmadik évre vonatkozó büntetést öt évre felfüggesztették.

Mint ismert, a Besiktast és két tisztviselőjét fogadási csalással vádolják a 2011-es Török Kupa-döntővel kapcsolatban. A Fenerbahcéval szemben is a fogadási csalásokkal kapcsolatos vizsgálatok után kezdeményezett vizsgálatot az UEFA fegyelmi ellenőre.

A román bajnok Steaua Bucuresti két pontban (2.05 és 2.10) is megszegte a 2013–2014-es szezonra vonatkozó Bajnokok Ligája-szabályzatot, az európai kupasorozatban való részvétel kritériumaival kapcsolatban. A bizottság a soron következő olyan sorozatból kizárta a Steauát, amelybe kvalifikál, a büntetést azonban öt évre felfüggesztették.

Az UEFA fegyelmi bizottsága azt követően indított vizsgálatot a Steaua ügyében, hogy Romániában június elején jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték vesztegetésért Gigi Becalit, a csapat szponzorát és egy év felfüggesztett börtönre bűnpártolásért Victor Piturcát, a magyar csapattal azonos világbajnoki selejtező csoportban szereplő román válogatott szövetségi kapitányát.

Becali 2008-ban 1,7 millió eurót ajánlott fel az Universitatea Cluj csapatának, hogy „raboljon pontot” a CFR Clujtól, mert akkor a Steaua nyert volna bajnoki címet, és felkerülhetett volna a Bajnokok Ligájának főtáblájára. Végül a CFR Cluj nyert, de az ügyészek elfogták Becali megbízottját, és lefoglalták a pénzestáskát, amelyben a játékosok „jutalmazására” szánt készpénz volt. A Steaua vezetői azzal védekeztek, hogy öt évvel ezelőtt az ellenfél jutalmazása nem számított bundázásnak.

A román együttes az idén szerezte meg a 24. bajnoki címet, és a második selejtezőkörben csatlakozhat a BL-sorozathoz. A hétfői sorsoláson a Steaua az FK Vardar Szkopjével került össze. Az első meccset Macedóniában (július 16-17.), a másodikat Romániában (július 23-24.) játsszák.

Mindhárom klub fellebbezhet az ítélet ellen, míg az egyes klubhoz köthető személyek esetében később születhet döntés.

Legfrissebb hírek

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
22 órája

Vb 2026: Afrika a nagy nyertese, Ázsia a legnagyobb vesztese a 48 csapatos csoportkörnek

Foci vb 2026
2026.06.28. 10:23

Az UEFA nem tervezi átvenni az ivószüneteket

Minden más foci
2026.06.21. 17:44

Az UEFA 10 millió euróra büntette az Olympique Marseille-t

Francia labdarúgás
2026.06.17. 19:47

„Tisztelettel, de határozottan elutasítjuk” – a vb újoncai bírálják az UEFA elnökét

Foci vb 2026
2026.06.15. 13:23

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

„Az európai futball feltörekvő csillaga” ül le a Besiktas kispadjára

Minden más foci
2026.06.06. 19:33

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37
Ezek is érdekelhetik