Gyász: holtan találták az Eb-győztes holland röplabdázót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.27. 17:47
Holtan találták Spanyolországban a két hete eltűnt Ingrid Visser holland válogatottsági rekorder röplabdázót és élettársát.

Az EFE spanyol hírügynökség hétfői jelentése szerint a 35 esztendős sportoló és 57 éves párja, Lodewijk Severein erőszakos bűncselekmény áldozatává vált Murcia környékén.

A holland rendőrség azt közölte, hogy az azonosítási eljárás még nem zárult le, de az első információk alapján a két holland holttestére bukkantak Spanyolország déli részén. Az ügyben két gyanúsítottat őrizetbe vettek, további részleteket azonban nem közöltek az esettel kapcsolatban.

Vissert és élettársát május 13-án este, egy murciai étteremben látták utoljára. Később találkozójuk lett volna, ott azonban nem jelentek meg, a rájuk hiába várakozók ezután értesítették a rendőrséget és az internetes közösségi oldalakon is közzétették a pár eltűnését.

Visser 514 alkalommal szerepelt a holland női röplabda-válogatottban, amelyből 2012 tavaszán vonult vissza. A 191 centiméter magas játékos 1995-ben Európa-bajnok volt, 2009 és 2011 között pedig a CAV Murciában röplabdázott.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
13 órája

„Legenda voltál!” – megható sorokkal búcsúztak sporttársai Kathi Bélától

Egyéb egyéni
15 órája

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:23

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35
Ezek is érdekelhetik