Argentína: döntetlen és nézőtéri balhé a Boca-Riveren

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 07:13
Hiába küzd a bajnoki címért a River Plate és menekül a kiesés elől a Boca Juniors, a két csapat a szokásos kiélezett rangadót vívta az argentin bajnokságban, s egyik csapat sem tudott felülkerekedni a másikon. Pedig úgy tűnt, a River nem ad esélyt ősi riválisának, az első percben vezetést szerzett Manuel Lanzi góljával. A Boca azonban még a szünet előtt egyenlített, s több gól nem esett.

A balhé ezúttal sem maradt el, a második félidő alatt negyedórán át állt a játék, míg rendet nem tettek a lelátón. A görögtüzeket gyújtó és a pályát a nézőtértől elválasztó kerítésre felmászó huligánokat a biztonságiak vízágyúkkal fékezték meg, sérülésekről nincsenek hírek.

Az elmérgesedett hangulat pedig a játéktérre is átragadt, s Guillermo Burdisso, a Boca védője (az AS Romát erősítő Nicolás Burdisso 24 éves öccse) piros lapot kapott a 90. percben.

A Lanús a sereghajtó Argentinos Juniors otthonában aratott győzelmével megelőzte a 12. mérkőzését később játszó Newell’s Old Boyst, és a tabella élére állt.

ARGENTIN PRIMERA DIVISIÓN
12. FORDULÓ

Boca Juniors–River Plate 1–1
Godoy Cruz–Colón 3–0
Quilmes–San Lorenzo 1–2
Unión Santa Fe–Belgrano 1–1
Argentinos Juniors–Lanús 1–2
Racing Clun–Vélez Sarsfield 0–0
Tigre–Independiente 0–2
Atlético Rafaela–San Martín San Juan 2–1

Az élcsoport: 1. Lanús 26 pont, 2. Newell’s Old Boys 25 (11 mérk.), 3. River Plate 22, …18. Boca Juniors 10

Legfrissebb hírek

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Kosárlabda: elképesztő hárompontos az argentin bajnokságban – videó

Kosárlabda
2025.06.12. 12:24

Klub-vb: új edzővel mentené meg az idényét az Inter

Klub-vb
2025.06.10. 17:16

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

PSG: a BL-döntő előtt megvették 45 millió euróért a szupertehetséget?

Francia labdarúgás
2025.05.31. 21:19

Ángel Di María hazatért nevelőegyesületéhez – hivatalos

Minden más foci
2025.05.29. 21:51

Új Maradona? Új Messi? Vagy egyben a kettő? – portré Franco Mastantuonóról

Képes Sport
2025.05.27. 10:10

Hatalmas gólt lőtt az argentin csodagyerek, akit egyelőre nem enged el a River Plate

Minden más foci
2025.04.29. 11:16
Ezek is érdekelhetik