Skócia: nyert a Celtic, nyolc gól és őrület Dundee-ban

Vágólapra másolva!
2012.12.15. 18:29
A Celtic hazai pályán 2–0-ra legyőzte a St. Mirrent a skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának szombati játéknapján, és négypontosra növelte előnyét a tabella élén.

Victor Wanyama a 15. percben fejelte a glasgow-i zöld-fehérek vezető gólját, majd a hajrában – ugyancsak Charlie Mulgrew előkészítését követően – Gary Hooper tette biztossá, hogy a Celtic sorozatban harmadszor is nyer a bajnokságban.

A Celtic előnye nőtt is, hiszen eddigi legközelebbi üldözője, az Inverness csak egy pontot zsákmányolt Dundee-ban – azt is hogyan! A házigazda United kilenc perc elteltével már 3–0-ra vezetett, és még mindig csak az első félidő alig több mint fele telt el, amikor Billy McKay gyors duplával minimálisra csökkentette a vendégek hátrányát. McKay, az Inverness legjobb gólvágója a második félidőben büntetőből egyenlített, sőt Gary Warren a vezetést is megszerezte, ám a 93. percben Jon Daly büntetőből másodszor is betalált – a vége 4–4 lett, az Inverness győzelmi szériája három sikernél megakadt.

A forduló rangadóján a Motherwell kétgólos hátrányból győzte le 3–2-re idegenben a Hiberniant, és az Invernesst megelőzve feljött a második helyre.

A negyedosztályba sorolt Rangers idegenben 4–2-re legyőzte a Montrose-t, és továbbra is az élen áll. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Nagy visszatérő, kinevezte új vezetőedzőjét a Celtic – hivatalos

Minden más foci
2026.01.06. 09:52

Egy hónapig tartott a „Nancy-éra” a Celticnél, máris menesztették a francia edzőt

Minden más foci
2026.01.05. 16:37

A portugál támadó volt a hős, a Rangers nyerte a derbit

Minden más foci
2026.01.03. 15:35

Kéz a kézben a mélyben – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.12.19. 23:43

Keresztes Krisztián szép lövéssel egyenlített a Celtic ellen – videó

Minden más foci
2025.12.17. 22:27
Ezek is érdekelhetik