A hírt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA elnöke, Sepp Blatter jelentette be. A szervezet által idén júliusban létrehozott Hírességek Csarnokának helyszíne Mexikó, Pachuca, ahol a nyáron egy labdarúgással kapcsolatos múzeumot és egy interaktív központot adtak át. Utóbbiban a látogató a legnagyobb sztárok bőrébe bújhat.
„Nagyon boldog vagyok, hogy én érdemeltem ki ezt az elismerést – nyilatkozta a futballikon Alfredo Di Stéfano. – A labdarúgás egy csapatsportág, és senki sem előrébbvaló társainál. Ha nincsenek kiváló társaid, nem nyersz nagy címeket."
Az 1926-ban napvilágot látott Di Stéfano egy egész korszak emblematikus figurája mind a spanyol, mind a világfutballban. Minden idők egyik legjobb játékosa, és éppen Diego Maradona nyilatkozta ezt róla: „Nem tudom megmondani, hogy jobb vagyok-e, mint Pelé, az viszont biztos, hogy Di Stéfano jobb.” Az argentin-spanyol kétszeres aranylabdás (1957, 1959), ötszörös BEK-győztes és spanyol gólkirály, nem mellesleg kétszer lett a dél-amerikai kontinens legjobbja (1947, 1953). „Saeta rubia”, azaz „Szőke nyíl” játékosként csak a válogatottban nem ért el kiemelkedő eredményt, bár három ország nemzeti csapatában is megfordult (Argentína, Kolumbia, Spanyolország, és mindegyik bajnokságban aranycipős is volt). Becsületére válik, hogy ilyen gazdag karrier után sem kerülte a kispadot. Trénerként 12 szakaszban ült le az ingatag alkalmatosságra, a Valenciát háromszor, a Boca Juniorst és a Real Madridot kétszer-kétszer szolgálta. Ha szűkebb hazájában, Madridban nem is lett próféta, a Boca Juniorst és a Rivert bajnoki címig vezette; a Valenciával bajnokságot, Spanyol Kupát és KEK-et nyert (1980). A Real szobrot állított tiszteletére az edzőközpont előtt, az egyesület repülőgépét is miatta keresztelték el „A nyíl”-ra. Di Stéfano Raúl mögött a Real történelmének második legeredményesebb góllövője 307 találattal, nem hivatalos mérkőzésekkel együtt 418 gólt szerzett, 510 mérkőzésen.
A kiváló argentin támadó 1952 tavaszán érkezett meg Madridba a kolumbiai kalózligából (ez is megérne egy cikket...), és Barcelona azzal a klubbal egyezett meg átigazolásáról, ahol játszott (Millionarios), a királyi klub pedig azzal, amelyiké a FIFA szerint volt játékengedélye (az argentin River Plate). A diktátor, Franco tábornok sportminisztere végül a Realba irányította, és olyan meggyezés született, hogy a gólgyár a két klub játékosa lesz, kétéves váltásokban. A fővárosban kezdett, így a rivális lemondott róla, mert egyrészt meglátta őt első edzésén némi túlsúllyal megjelenni (korábban játszott pedig a katalánok színeiben pár bemutató mérkőzést), másrészt félt szurkolói haragjától. Mindössze 150 ezer dollárt kértek fájdalomként (az összeg ma kb. 4.5 millió)... |
