Játékossors: Forlán Aranylabdát szeretne, de most Xavira voksolna

Vágólapra másolva!
2010.09.05. 19:54
Az Atlético Madrid labdarúgócsapatának gólerős uruguayi légiósa, Diego Martín Forlán Corazo a Marca című spanyol napilapnak adott interjújában elárulta: nagyon szeretne Aranylabdát nyerni egyszer, de idén ő is Xavi Hernándezre, a Barcelona világbajnok karmesterére tenne.

Forlán neve egyébként szintén okkal-joggal merült fel az Aranylabdára esélyes jelöltek között, hiszen döntő érdemei voltak az Atlético Madrid Európa-liga-győzelmében, illetve az uruguayi válogatott vb-elődöntőbe jutásában.

A támadó elárulta, hogy Quique Sánchez Flores érkezéséig kissé kaotikus állapotok uralkodtak a madridi csapatnál, míg a fiatal kapusnak, David de Geának szép jövőt jósol. Posztján akár történelmet is írhat az Iker Casillas utódjának tartott hálóőr.

A nyári átigazolási szezonban örömmel vette a Real Madrid érdeklődését, hogy Florentino Pérez és José Mourinho is szerette volna elcsábítani, de egyiküknek sem sikerült elcsavarni a fejét, így az Atléticóban folytatja.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik