UEFA: a szövetség folytatja az ötbírós rendszer tesztelését

MTI MTIMTI MTI
2010.01.29. 18:01
A pozitív fogadtatás miatt tovább teszteli az ötbírós rendszert az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). A szervezet végrehajtó bizottságának máltai ülésén dicséretet kapott a 2012-es Európa-bajnokságot rendező Ukrajna és Lengyelország.

Gianni Infantino, az UEFA főtitkára a megbeszélés után azt mondta, hogy az Európa-liga hamburgi döntőjéig tovább folytatják az öt játékvezetős rendszer tesztelését, de az eddigi visszajelzések a futballisták és az edzők részéről is egyöntetűen pozitívak voltak.

A 2009–10-es szezonban eddig megrendezett 144 EL-mérkőzésen a bírók nem kettő, hanem négy asszisztens segítségével vezették a találkozókat, a két plusz segítő a 16-os vonalában, az alapvonalnál helyezkedett el. Arról, hogy ezt a rendszert ténylegesen alkalmazzák-e a jövőben, a sportági szabályalkotásban illetékes nemzetközi bizottság dönt majd.

Infantino azt is elmondta, hogy a 2012-es Eb-nek otthont adó Lengyelországban és Ukrajnában minden a tervek szerint halad, az előkészületek probléma nélkül zajlanak.

Az Eb-selejtezők sorsolását február 7-én tartják Varsóban, május 28-án Genfben pedig kiderül, hogy a 2016-os kontinenstornát - amely már 24 csapatos lesz - Törökország, Olaszország vagy Franciaország rendezheti-e meg.
    
Legfrissebb hírek

Az UEFA magyarázatot követel az Infantino elnökségét érintő ügyekben

Minden más foci
2026.10.20. 10:32

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

UEFA: Ceferin harcba száll negyedik elnöki ciklusáért is

Minden más foci
2026.10.08. 14:34

Ismerős horvát bíró vezeti az ukrán–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzést

Magyar válogatott
2026.10.03. 10:38

Negreira-ügy: közleményben védte meg magát a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 19:17

Negreira-ügy: az UEFA vizsgálja a Real Madrid 50 ezer oldalas beadványát a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 17:53