Labdarúgás: WADA-figyelmeztetés a FIFA-nak és az UEFA-nak

2009.03.25. 13:29
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) arra figyelmeztette a labdarúgás vezetőit, hogy a sportág kikerülhet az olimpiai programból, amennyiben az illetékesek nem veszik komolyan a csalók elleni küzdelmet.
A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden azt közölte, hogy elutasítja a WADA versenyen kívüli kontrollra vonatkozó szabályát, és annak újragondolását kérte a szervezettől. A WADA január 1. óta érvényben lévő rendelkezése szerint a sportolóknak három hónapra előre, minden napra meg kell adniuk egy pontos helyet, ahol egy adott órában elérhetők az ellenőrök számára. A FIFA és az UEFA szerint egy csapatsportágban nem olyan egyszerű ezt megtenni, mint az egyéni sportokban, s azt kérték, hogy a "holléti nyilvántartást" ne a játékosoknak, hanem a kluboknak kelljen kitölteniük. A két futballszervezet azt is javasolta, hogy május közepétől június végéig, amíg a labdarúgók a szabadságukat töltik, a magánéletüket védendő ne kelljen ellenőrzésre számítaniuk. "A doppingellenőrzés egyik legfontosabb eleme éppen a meglepetés, és a lehetőség, hogy az év 365 napján, bármikor előfordulhat – mondta John Fahey, a WADA elnöke. – A FIFA és az UEFA a javaslataikkal gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy a dopping igenis létezik. Tapasztalatok mutatják, hogy aki tiltott szerekkel akar élni, az minden lehetséges alkalmat megragad, és akkor használja a doppingot, amikor tudja, hogy nem fogják ellenőrizni. Vannak szerek, amelyek hamar kitisztulnak a szervezetből, teljesítményfokozó hatásuk azonban megmarad." A FIFA kedden leszögezte, hogy elkötelezett a doppingellenes harcban, ugyanakkor az elmúlt öt esztendő átlaga alapján a futballban évi 25 000 ellenőrzésből mindössze 10 hoz pozitív eredményt, azaz a labdarúgás nem tartozik a doppingérzékeny sportágak közé.
Legfrissebb hírek

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
21 órája

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

FIFA: a belga szövetség nem támogatja Infantinót az elnökválasztáson

Minden más foci
2026.09.07. 15:31