Brazília: Fred csillaga a Fluban ragyoghat fel ismét

Vágólapra másolva!
2009.03.06. 12:27
A brazil Fluminense sajtótájékoztatón mutatta be új szerzeményét, a francia Olympique Lyontól igazolt Fredet, akivel vasárnap kötöttek ötéves szerződést.
A 25 éves, brazil válogatott támadó, aki nem nagyon jött ki a nyáron kinevezett vezetőedzővel, Claude Puellel, elégedett, hogy hazájában folytathatja pályafutását.„Boldog vagyok, hogy ideszerződtem. A célom, hogy újra gólokat lőjek, trófeákat szerezzünk, és újra visszatérjek a válogatottba. Itt újra megtalálom majd önmagam” – jelentette ki a csatár.Fred azért ejtett néhány szót a francia bajnokságról is, amelyben 2005 nyara óta futballozott. „Túlságosan taktikus, és kevésbé technikás a játék a Ligue 1-ben” – summázott a csatár.Az időközben sérülés miatt majd egy évet kihagyó brazil labdarúgó 2005 nyara óta 87 francia élvonalbeli bajnokin 34 gólt lőtt, míg a BL-ben 17 találkozón négyszer volt eredményes.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik