Grúzia: elmenekült a bajnokcsapat német edzője az országból

Vágólapra másolva!
2008.08.11. 23:01
Címkék
Elmenekült Grúziából Rainer Zobel, a bajnoki címvédő Dinam Tbiliszi labdarúgócsapatának német vezetőedzője.
A tréner a klub hat külföldi futballistájával együtt kalandos körülmények között hagyta el a háborús övezetet.„Tbiliszitől nem messze edzőtáboroztunk, és bár a háború eseményeit csak a televízióban láttuk, nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire féltünk” – mondta a tréner, miután hazaért Németországba. A szakember elmondta, hogy az idegenlégiósokkal együtt egyik este útra kelt. „Az örmény határig jutottunk el, itt azonban egy katonai támaszpontot találtunk, a jármű nem tudott továbbhaladni. Éjszaka, az erdőn keresztül, óriáskígyókat kerülgetve jutottunk át Örményországba, ahol a helyi hadsereg segítségével kerültünk Jerevánba. Itt elbúcsúztam a játékosoktól, én Bécsbe repültem, ahonnan hazajöttem.” A szakembernek 2009. június 30-ig érvényes a szerződése a Dinamo Tbiliszivel. „Állandó kapcsolatban vagyok a klubbal, ha rendeződik a helyzet, azonnal visszatérek a csapathoz, de egyelőre ehhez nem adottak a feltételek.”
Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Az olaszok két góllal verték meg a grúzokat a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.17. 17:03

Horvátország 11 góllal nyert Grúzia ellen a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.13. 17:11

Varga Dénes a grúz vízilabda-bajnokságba szerződött

Vízilabda
2025.12.18. 13:10

Romstadion Grúziában: a világ egyik legkülönlegesebb pályáján jártunk – VIDEÓ!

Képes Sport
2025.12.02. 10:17

A futballvilág grúziai apokalipszise – helyszíni riport

Képes Sport
2025.11.30. 14:00

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
2025.09.10. 22:10
Ezek is érdekelhetik