Nagy küzdelem, és sima kivégzés a skót elitklubok rangadóján

2007.10.20. 16:01
Magabiztos, háromgólos sikert aratott hazai pályán a Rangers a Celtic ellen a skót labdarúgó-bajnokság élvonalában. A tizedik forduló rangadóján Nacho Novo két gólt szerzett, mellette Barry Ferguson vette még be a vendégcsapat kapuját. A végeredmény: 3-0.
Nacho Novo kétszer is betalált
Reuters
Nacho Novo kétszer is betalált
Nacho Novo kétszer is betalált
Reuters
Nacho Novo kétszer is betalált

A találkozó előtt a Celtic három ponttal vezetett a Rangers előtt. A lefújás után már ugyanannyi pontja volt mindkét csapatnak, köszönhetően a hazai 3-0-s sikernek.

A kiegyenlített első félóra végén szerezte meg vezetést a hazai csapat. Ekkor Nacho Novo Alan Hutton remek beadását bólintotta Arthur Boruc kapujába.

A félidő folytatásában több gól nem esett a rangadón, egygólos hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrészben a Celtic megpróbált egyenlíteni, ám az újabb találatot ismételten a Rangers szerezte.

Az 56. percben Lee McCulloch lövését még blokkolta csapattársa Barry Ferguson, ám a középpályás kijavította "hibáját", és 11 méterről a kapuba juttatta a labdát.

Már ekkor is nehéz helyzetbe került a listavezető, a 78. percben azonban végleg eldőlt a három pont sorsa. Nacho Novo büntetőből szerezte meg saját maga második, míg csapata harmadik találatát, beállítva ezzel a 3-0-s végeredményt.

A mérkőzés egészében parázs hangulatban futballoztak a csapatok. Elsősorban a vereséget szenvedő Celtic játékosainak idegrendszere mondta föl a szolgálatot. Nem is meglepő, hogy amíg a hazaiak mindössze két, addig a vendégek kilenc sárga lapot zsebelhettek be.

SKÓT BAJNOKSÁG

  • 10. FORDULÓ:
  • Rangers-Celtic 3-0 (Nacho Novo 28., 79.-tizenegyesből. Ferguson 57.)
Legfrissebb hírek

Nem Robbie Keane lett a Celtic menedzsere – hivatalos

Minden más foci
2026.06.11. 14:46

Ezért is mondhatott le Keane a Ferencvárosnál – ő a bajnok és kupagyőztes kiszemeltje

Minden más foci
2026.06.03. 11:14

A Celtic 43. alkalommal nyerte meg a Skót Kupát

Minden más foci
2026.05.23. 18:45

Már van róla papír: nem volt jogos a Celticet a bajnoki cím közelébe repítő büntető

Minden más foci
2026.05.23. 13:37

Halott a futballromantika? Hajrában szerzett gólokkal védte meg bajnoki címét a Celtic, elmaradt a Hearts csodatétele

Minden más foci
2026.05.16. 15:57

99. perces büntetővel nyert a Celtic, az utolsó fordulós Hearts elleni rangadón dől el a skót bajnoki cím sorsa

Minden más foci
2026.05.14. 11:01

Old Firm: a Celtic megverte a Rangerst, így még elronthatja a Hearts-csodát az utolsó fordulóban

Minden más foci
2026.05.10. 14:57

Skócia: tizenegy év után távozik a Rangers csapatkapitánya

Minden más foci
2026.04.22. 16:54
Ezek is érdekelhetik