CAN-tiltakozás a 2500 méteres FIFA-korlátozás miatt

2007.05.29. 12:22
Címkék
Az andokbeli nemzetek közössége (CAN) tiltakozását fejezte ki a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) friss döntésével kapcsolatban, melynek értelmében a jövőben a tengerszint felett 2500 méternél magasabban nem rendezhetnek nemzetközi mérkőzéseket.
Joseph Blatter FIFA-elnök hétfőn arról számolt be, hogy az általa vezetett szervezet az orvosi bizottság útmutatására döntött így, ugyanis a testület szerint nemcsak sportszerűtlen a vendégcsapattal szemben ilyen magasságban játszani egy találkozót, hanem a sportolók egészségét is veszélyezteti.

Freddy Ehlers, a CAN elnöke az érintett országok külügyminisztereinek tanácskozása után közleményben arra szólította fel Latin-Amerika nemzeteit, hogy szolidaritásukat kifejezve próbálják meg elérni a FIFA-döntés visszavonását. Az andokbeli országok közösségének Kolumbia, Peru, Ecuador és Bolívia a tagja.

Gerardo Martino, a paraguayi válogatott szövetségi kapitánya ugyanakkor máris ellentétes álláspontra helyezkedett, kijelentve, hogy a FIFA döntése jó hír.

"Nemcsak mi, de mások is profitálnak majd ebből. Egyszer s mindenkorra ki kell mondani, hogy a magaslati előnyök kihasználása helyett a csapatok fejlesztése a járható út" - jelentette ki.

A múltban leginkább Bolívia használta ki különleges helyzetét, amikor is a 3600 méter magasan fekvő fővárosában, La Pazban játszotta le világbajnoki selejtezőit. A riválisok játékosai ott rendre oxigénhiánnyal küszködtek, így a hazaiak a körülményeket tekintve jelentős előnnyel várhatták az összecsapásokat. Perunak szintén több 3000 méter magasan fekvő arénája van. (MTI)
Legfrissebb hírek

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
16 órája

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50

Gianni Ikarosz – Csurka Gergely publicisztikája

Minden más foci
2026.08.04. 23:28