Törökország–Csehország: elkerülnék a történelmi tizenegyespárbajt

Vágólapra másolva!
2008.06.15. 16:30
Sorsdöntő mérkőzést vív egymással a cseh és a török válogatott: mivel mindketten három ponttal és 2–3-as gólkülönbséggel érkeznek a csoportkörüket lezáró mérkőzésre, aki győztesen hagyja el a gyepet, továbbjut a legjobb nyolc közé. A kérdés csak az, hogy a rendes játékidőben vagy a tizenegyespárbajban viszik döntésre a felek a dolgot, a legújabb szabályok szerint ugyanis ha két csapat azonos pontszámmal és gólaránnyal rendelkezik, a futballpályák orosz rulettjére bízzák a továbbjutást.
Az első cseh gólt ünneplik - Matthäus szerint ma három ilyen jelenetet is láthatunk.
Reuters
Az első cseh gólt ünneplik - Matthäus szerint ma három ilyen jelenetet is láthatunk.
Az első cseh gólt ünneplik - Matthäus szerint ma három ilyen jelenetet is láthatunk.
Reuters
Az első cseh gólt ünneplik - Matthäus szerint ma három ilyen jelenetet is láthatunk.

A VOLT KAPITÁNY MEGMONDJA

Az Eurosport „misztikus” kommentátora, Lothar Matthäus szerint nem lesznek tizenegyesrúgások, ugyanis 3–1-re diadalmaskodnak a csehek.

"A csehek ezen a tornán nem játszottak túl meggyőzően, míg a török már kiadták magukból a maximumot, és már nem számíthatunk meglepetésekre tőlük. Ha viszont összehasonlítjuk a cseh játékosokat a törökökkel, a nemzetközi tapasztalat egyértelműen a csehek mellett szól, és így ők jutnak a következő körbe.”
A török szövetségi kapitány, Fatih Terim bízik abban, hogy nem kerül sor a “történelmi tettre”, és már a rendes játékidőben legyőzik a cseheket. Mint elárulta, nem is készültek külön a tizenegyesrúgásokra.

"Nem gyakoroltuk a büntetőket az edzésen – állította Terim, akit hívei csak “Imperátor”-ként tisztelnek. – A 90 perc alatt szeretnénk megnyerni a mérkőzést, persze ha mégis sor kerül a tizenegyesekre, játékosaim tudják majd, mit kell tenniük.”

A cseh csapatkapitány, Tomas Ujfalusi is hasonlóképpen gondolkodik, természetesen fordított előjellel.

"Egyáltalán nem aggódunk a tizenegyesek miatt, ugyanis a 90 perc alatt megnyerjük a mérkőzést, így nem kerül rájuk sor – bizakodott. – Biztosra megyünk és nagyon odafigyelünk majd a védekezésünkre, aminek ezúttal tökéletesnek kell lennie."

A cseh szövetségi kapitány, Karel Brückner, aki a hírek szerint a Baros-Koller csatárduóval rohamoztatja majd a törökök védelmét, nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy jó ötlet volt-e a az új szabály bevezetése.

ÖRÖKMÉRLEG

TÖRÖKORSZÁG-CSEHORSZÁG*
1 győzelem
3 döntetlen
10 vereség
gólkülönbség: 8-37
(*Csehszlovákiával együtt)
"Ez egy tipikus mindent vagy semmmit mérkőzés – szögezte le a torna után visszavonuló kapitány. – Mind a védekezésben, mind a támadásban javulnunk kell, és akkor győzni fogunk. Hogy jó ötlet-e tizenegyesekkel eldönteni a csoport végeredményét vagy nem, azt nem tudom, de hát ilyenek a szabályok és ezek szerint kell játszanunk. Ha erre kerül sor, megvan az öt futballistám, akik odamennek és berúgják a labdát.”

Terim akár három helyen is változtathat a svájciak ellen pályára küldött csapatán, de az egészen biztos, hogy a csapatkapitány Emre Belözoglu és Gökhan Zan nem játszik.

A kiváló szélső, Mehmet Topal veheti át a szintén maródi Tümer Metin helyét, egyes szakírók szerint pedig Servet Cetin új párja a védelemben Emre Güngör lehet Emre Asik helyett. A gólszerző Semih Sentürk is bekerülhet a kezdőbe, a tornán formán kívül játszó Tuncay Sanli kárára. Servet Cetin és Hakan Balta szintén nem teljesen egészségesek, ám vállalják a szereplést.

TIZENEGYESEK

Az előjelek szerint a tizenegyeseknél a rutinos csehek lesznek a jobbak: az Eb-k történelmében háromból három tizenegyespárbajt megnyertek, ellenben a törökök felnőtt világversenyen még nem voltak részesei ilyen jellegű izgalmaknak. A csehek egyébként is vonzzák a történelmi jelentőségű eseményeket a kontinenstornákon, hiszen ellenük szerezték az első aranygólt és az első ezüstgólt is, 1996-ban illetve 2004-ben. Hogy az 1976-os Eb-t,és bizonyos Antonin Panenka nevét ne is említsük, ahol először döntöttek tizenegyesek hosszabbítás után.
A statisztika a csehek mellett szól: amióta újra ezen a néven futnak, négy összecsapásuk közül hármat megnyertek, 14 gólt lőttek s csak hármat kaptak.
“Én is átfutottam a statisztikákat és tudom, hogy a csehek általában megvertek minket – ráncolta össze homlokát Fatih Terim. – Azt is tudom, hogy jól rúgják a büntetőket, de itt az ideje, hogy elhagyja őket a szerencse.”

Mindkét együttesben akadnak sárga lapos futballisták (a cseh Jan Polak illetve a török Mehmet Aurelio, Hakan Balta, Colin Kazim-Kazim, Sabri Sarioglu, Tuncay Sanli és Gökhan Zan), igaz, szívük mélyén alighanem örülnének annak, ha nem játszhatnának a következő körben.

A cseheknél Jan Koller bekerülésével a 4-1-4-1-es taktikának is búcsút intett Brückner, s a második csatár áldozata az irányító Marek Matejovsky lehet, akinek helyére a csehek Rino Gattusója, a szűrő Tomás Galásek lép fel.

Az biztos: egyik csapat sem szándékozik történelmet írni, de biztosan nem bánkódna, ha a historikus tizenegyespárbaj győzteseként kerülne a legjobb nyolc közé.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

Törökország: Volkan – Hamit Altintop, Servet Cetin, Emre Asik, Hakan Balta – Mehmet Aurélio – Mehmet Topal, Gökdeniz Karadeniz, Arda Turan – Nihat Kahveci, Semih Semtürk.

Csehország: Cech – Grygera, Ujfalusi, Rozehnal, Jankulovski – Sionko, Galásek, Polák, Plasil – Koller, Baros

A KÖZELMÚLT

A két csapat utoljára 2006 márciusában Izmirben találkozott egymással, és 2-2-re végeztek Ümit Karan két ill. Karel Poborsky and Jirí Stajner egy-egy góljával. A két csapat összeállítása:

Törökország: Rüştü Reçber - Mehmet Topuz, Tolga Seyhan, Gökhan Zan, Ugur Boral (Yildiray Bastürk) - Hasan Sas (Orhan Ak), Hüseyin Cimsir (Ümit Karan), Tuncay Sanli (Akin Ibrahim) - Gökhan Ünal (Halil Altintop), Ersen Martin (Nuri Sahin), Necati Ates.

Csehország: Petr Cech - Martin Jiránek (Karel Piták), David Rozehnal, Tomás Ujfalusi, Marek Jankulovski - Karel Poborsky, Tomás Rosicky (Marek Heinz), Jan Polák, Jaroslav Plasil (Stepán Vachoušek) - Milan Baros (Tomás Jun), Jirí Stajner (Lukás Zelenka).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik