Klub-vb: a játékmegszakítás sem zavarta meg a brazilokat, simán nyert a Palmeiras

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.19. 20:56
José Manuel López szerezte a Palmeiras második gólját (Fotó: Getty Images)
„Viharszünetet” is hozó meccsen a második félidő elején egy öngóllal és egy szép szólóval alakította ki a 2–0-s végeredményt az Al-Ahli ellen a Palmeiras a FIFA-klubvilágbajnokság A-csoportjában.

Talán a nagy meleg is tette, de kár volna állítani, hogy öldöklő tempóban kezdődött volna a Palmeiras és az Al-Ahli mérkőzése East Rutherfordban, az FIFA-klubvilágbajnokság A-csoportjában. Pedig a hajtásra mindkét csapatnak volt oka, hiszen egy győzelemmel bármelyikük kedvező helyzetbe navigálhatta magát az első körben csak gól nélküli döntetleneket hozó négyesben. Az első fél óra egyetlen igazi helyzete a brazilok előtt adódott, a 19. percben a hamarosan már Chelsea-játékosként nyilvántartott Estevao csapta be alaposan emberét, szépen fordult le róla, ám lövése a jobb kapufa mellett suhant el.

Az FC Porto ellen nagyszerűen futballozó, ám a helyzetkihasználással hadilábon álló dél-amerikaiak ezúttal jóval kevesebbet birtokolták a labdát egyiptomi riválisuknál az első félidőben. A 38. percben csaknem megfogyatkoztak a Sao Pauló-i zöld-fehérek Raphael Veiga kemény belépője után: Anthony Taylor elsőre egyből előhúzta a piros lapot, de a VAR-vizsgálat után sárgára módosította a kártya színét – a visszajátszás alapján jogosan. A félidő hajrájában aztán egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltak a csapatok – különösen az afrikaiak –, de a sípszó felharsanásakor elmondhattuk: jóval több mint 225 perc játék sem született gól a csoportban.

A térfélcsere után aztán már nem sokat kellett várni arra, hogy megtörjön a kvartettet sújtó „átok”: a 49. percben az egyiptomi térfél közepe táján, szinte a bal oldalvonaltól végezhetett el szabadrúgást a Palmeiras, Anibal Moreno annak rendje és módja szerint be is tekerte az öt és feles környékére a labdát, amelyet az egyiptomi középcsatár, Vesszam Abu Ali csúsztatott a saját kapujába (öngól). Tíz perccel később már kétgólos brazil vezetést mutatott az eredményjelző: az ezúttal fehér mezben játszó zöldek középpályása, Maurício pazar labdát ívelt a saját térfeléről induló argentin cserecsatár, José Manuel Flaco” López elé, aki elnyargalt a tizenhatosig, s a kifutó kapus mellett angyali nyugalommal gurított a bal alsó sarokba.

A 62. percben aztán – akárcsak a ma hajnali Pachuca–Salzburg meccsen – közbeszóltak az égiek, s a horizonton gyülekező vészjósló felhők miatt Taylor játékvezető az öltözőbe parancsolta a csapatokat. Erős fél óra elteltével végül helyreállt a világ rendje, folytatódott a találkozó, amelyen annak ellenére, hogy a brazilok kevesebbet birtokolták a labdát, az történt, amit ők akartak. Jellemző, hogy az afrikaiak a kaput a 85. percben találták el először. A Palmeiras 2–0-ra nyert, és igen kedvező helyzetből várhatja a 3. fordulót, amelyben Lionel Messiék, azaz az Inter Miami ellen lépnek pályára Abel Ferreira tanítványai.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK 
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Palmeiras (brazil)–Al-Ahli (egyiptomi) 2–0 (Abu Ali 49. – öngól, J. M. López 59.) 
Inter Miami (amerikai)–Porto (portugál) 2–1 (Segovia 47., Messi 54., ill. Samu 8. – 11-esből)

     
A-CSOPORT

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Palmeiras2112–0+24
2. Inter Miami2112–1+14
3. Porto2111–2–11
4. Al-Ahli2110–2–21

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
3 órája

Klub-vb: az időjárás közbeszólt, félbeszakadt a Palmeiras–Al-Ahli mérkőzés

Klub-vb
4 órája

Mbappét kórházba szállították, itt a Real Madrid közleménye!

Klub-vb
9 órája

Kínos! Guardiola összekeverte saját játékosát a Barca kiszemeltjével – videó

Klub-vb
11 órája

Xabi Alonso a bemutatkozása után: Kicsit sem tetszett, amit láttam...

Klub-vb
14 órája

Kolo Muani és Conceicao duplázott, a Juventus kiütéses győzelemmel kezdte a klub-vb-t

Klub-vb
18 órája

Sokba került a kihagyott büntető, csak döntetlennel nyitott a klub-vb-n a Real Madrid

Klub-vb
2025.06.18. 22:59
Ezek is érdekelhetik