Kállai, a teljes jogú tag

- Az idényben nyújtott telesítménye alapján "teljes jogú" résztvevője lesz a jövő heti Európa-bajnokságnak, vagyis a hagyományos egyéni és csapatversenyen is indul, míg tavaly csak a váltóban kapott szerepet.
- Tényleg csak a váltóban indultam? - kérdez vissza Kállai Ákos.

- Ennyire nem maradt meg önben?
- Bennem a tavalyelőtti Eb él elevenen, most is az ugrott be. Ustí nad Labemben a csapattal úgy lettünk ezüstérmesek, hogy csak húsz ponttal előztek meg minket az oroszok. A váltóban viszont sikerült nyernünk.

- Ehhez az aranyhoz nagyot kellett futniuk.
- Mit mondjak? Nekem mindig nagyot kell futnom… Akkor - életemben először - én voltam a befutó, és nem hagyhattam cserben a csapatot, no meg Pálvölgyi Miklós kapitányt, aki rám osztotta ezt a szerepet. Nagyot kellett futnunk, végül simán, nagy fölénnyel győztünk. Minden siker felejthetetlen, de az, amikor te szakítod át a célszalagot, elmesélhetetlen.

- Ezek után bizonyára az az Eb a kedvence a sok közül.
- Kimondott kedvencem nincs, inkább úgy fogalmazok, hogy a tavalyi, albenai Eb nagyon jó volt. Hangulatos helyen rendezték meg az idény végén. Mintha vakációzás közben versenyeztünk volna, és még nyertünk is. Minden összejött. Azt hiszem, az az Eb nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne hagyjam abba a versenyzést.

- A győzelem miatt?
- Azért is, de inkább az összhatás miatt. Újra élveztem a versenyzést, pedig azt hittem, hogy már elkoptam az évek során. Most is örömmel emlékezem vissza Albenára, és úgy tudom, Montepulciano is hasonlóan hangulatos hely. Még nem jártam ott, de a junioroktól, akik már ott versenyeznek, jönnek a hírek.

- Ilyen sokat jelent önnek a környezet? Az a hír járja, hogy az egyes versenyszínhelyek között sokat kell utazni…
- Nem baj. Az utazást ki lehet bírni. Nekem fontosabb a szép környezet, mert az feldob, minden rosszat elfeledtet.

- A sérüléseket is?
- A kezemre gondol? Vannak napok, amikor már egyáltalán nem érzek fájdalmat, máskor viszont egy rossz mozdulat után megint kínlódok vele. Gyógytornára járok, nyújtom, lazítom, erősítem, mást nem tudok tenni… Majd csak elmúlik egyszer.

- Bírni fogja az Eb-t?
- Persze, muszáj! Egyébként pedig már nincs olyan rossz állapotban, mint a lipcsei Világkupán. Akkor a vívás közben néha úgy fájt, hogy alíg bírtam tartani a fegyvert.

- Ezt leszámítva milyen formában várja az Eb-t?
- Ezt én sosem tudom megmondani. Pontosabban nálam ez nem mérvadó. A lipcsei Világkupa előtt borzasztó fizikai állapotban éreztem magam, mert az volt az idényben az első versenyem, mégis harmadik lettem. A technikai számoktól nem tartottam, mert azoknál segít a rutin, de úgy látszik, a fizikai számokat is meg lehet csinálni "emlékezetből", vagyis a szervezet emlékszik az évek során elraktározott rengeteg edzésre, és amikor kell, előszedi. Egyébként pedig már "elkaptam a fonalat", az érzés megvan, kérdés: mire lesz elég. Szeretnék dobogóra állni, bár azt hiszem, ez nem olyan nagy szó, hiszen minden versenyzőnek ez a vágya. Viszont nekem oly sok csapat- és váltósiker után ez lenne az első egyéni érmem.