P. K.
N. ZS.
2023.03.29 12:19 Frissítve: 2023.03.29 14:37

Válogatott: Szoboszlai egyedül többet cselezett, mint az összes bolgár együtt!

A Nemzeti Sport Online-on kedden már kielemeztük a magyar labdarúgó-válogatott Bulgária elleni (3–0) teljesítményét az InStat csapatstatisztikái alapján, most pedig lássuk a játékosok egyéni mutatóit is!

Szoboszlai Dominik nyújtotta a legjobb teljesítményt a bolgárok ellen az InStat statisztikái alapján (Fotó: Földi Imre)

 

 

Azt már kedden megírtuk, hogy olvasóink osztályzatai alapján Szoboszlai Dominik nyújtotta a legjobb teljesítményt hétfőn, a bolgárok ellen 3–0-ra megnyert Eb-selejtezőn, és az InStat ­adatelemző rendszer statisztikái is alátámasztják, hogy a középpályás kiemelkedően futballozott. A játékosok teljesítményét értékelő InStat-index ugyanis a magyar válogatott csapatkapitányánál lett a legmagasabb a mérkőzésen (288 pont), a második helyre Szalai Attila (280), a harmadikra Sallai Roland (279) került. Szoboszlai Dominik ennél magasabb pontszámot válogatottbeli pályafutása során még nem kapott, ugyanennyit is csak az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn (2–1) 2020 novemberében.

 
Olvasóinknál Szoboszlai és Kerkez volt a legjobb a bolgárok ellen
Ettől Rossinak is leesik az álla! Hihetetlen, mennyit cseleztek Szoboszlaiék
Szoboszlai cselsorozata lett a hétfő megmozdulása az UEFA-nál – videó
Külföldön el vannak ájulva Szoboszlai szabadrúgásgóljától

A csapatban betöltött kulcsszerepét mutatja, hogy Willi Orbánnal holtversenyben ő adta a második legtöbb passzt, 69-et (a legtöbbet Szalai Attila, 114-et) és amellett, hogy szabadrúgásból csodálatos gólt szerzett, három gólhelyzetet készített elő.

Válogatott meccsei során most próbálkozott a legtöbb csellel, 13-mal, amelyek közül csak egy nem volt sikeres, ráadásul párharcai 89 százalékát megnyerte, 18-ból 16-ot, ami kiugróan jó teljesítmény – az ezt megelőző öt válogatott mérkőzésén ez az érték rendre 25-35 százalék között alakult.

Szoboszlainál több párharcot (két játékos labdáért vívott egy az egy elleni csatáját) csak Kerkez Milos tudott nyerni a teljes mezőnyből, 18-at, igaz, ő 30 kísérletből, tehát a százalékos mutatója alacsonyabb (60 százalék). Viszont az, hogy a pályára lépő összes mezőnyjátékos közül az AZ Alkmaar bal oldali szárnyvédője vállalkozott a legtöbb párharcra, mutatja, Szoboszlai mellett ő volt a magyar válogatott legaktívabbja, nem véletlen, hogy olvasóinknál ő kapta a második legmagasabb osztályzatot. Amúgy Szoboszlai mellett Sallai Rolandnak volt még 16 nyertes párharca, neki 22-ből.     

A párharc azért lényeges mutató, mert minél több párharcot nyer egy csapat, annál inkább rá tudja erőltetni az akaratát az ellenfélre, és ebben a statisztikában általában nem szokott jól teljesíteni a magyar válogatott. A bolgárok elleni 101 nyertes párharc annyira kiemelkedő, hogy a megelőző 11 meccsén rendre elmaradt ettől Marco Rossi együttese.

A másik kiugró mutatónk a bolgárok ellen – mint azt tegnapi elemzésünkben már kifejtettük – a cselek száma volt, ami szintén meghatározhatja, melyik gárda tudja irányítani a mérkőzést. Marco Rossi 2018 óta tartó kapitányi időszakában a bolgárok ellen mutatta be a legtöbb jó cselt a magyar válogatott, 27-et (75 százalék), a megelőző 50 találkozón nem volt példa ilyen sok sikeres magyar cselre. Ebből 12 fűződött Szoboszlai nevéhez, ez pedig azt is jelenti, hogy csapatkapitányunk több jó cselt mutatott be, mint a teljes bolgár válogatott, mert ők megálltak 11-nél...

Végül, de véletlenül sem utolsósorban még egy egyéni teljesítménymutatóra hívnánk fel a figyelmet: a „védő falemberünk” (ahogy amerikai fociban hívnánk), Willi Orbán ezúttal kilenc labdalopással (ebben az ellenféltől elvett labdák és a megelőző szerelések, illetve az úgynevezett szabad labdák is benne vannak) szerzett elévülhetetlen érdemeket abban, hogy stabilak maradtunk hátul és egymás után a harmadik meccsét hozta le kapott mezőnygól nélkül a csapat (az észtektől és a bolgároktól nem kaptunk gólt, előtte a görögöktől pedig 11-esből).

Ezek a fenti mutatók, egyéni teljesítmények, kiegészülve mindig megbízható kapusaink produkciójával kellenek ahhoz a folytatásban is, hogy a magyar válogatott érvényesítse a papírformát és az első két hely valamelyikén kvalifikálja magát a 2024-es Európa-bajnokságra.

 

MEZŐNYJÁTÉKOSAINK STATISZTIKÁI A BOLGÁROK ELLEN

InStat-index Passz/
pontos (%)
Kulcs-passz/

Lövés/

kapura/
gól

Pár-
harc/
nyertes
Csel/jó Labda-szerzés
Bolla B. 246 23, 78% 1/0 1/0 10/4 2/1 4
Lang Á. 228 60, 88%     8/7 3/3 4
W. Orbán 258 69, 91%   1/1 10/5   9
Szalai A. 280 114, 86% 1/1 12/8 6/0 6
Kerkez M. 255 51, 80%     30/18 6/4 6
Nagy Á. 264 33, 88%   1/0 12/8 2/2 6
Vécsei B. 277 67, 90%   1/1/1 19/9 1/1 2
Szoboszlai D. 288 69, 80% 3/1 2/2/1 18/16 13/12 5
Sallai R. 279 20, 80% 1/1 5/3 22/16 5/3 2
Ádám M. 255 7, 86%   2/2/1 20/9 1/0  
Csoboth K. 208 4, 50%     2/0 1/1 2
Kalmár Zs. 206 9, 67% 1   2/1 1/1  
Kleinheisler L. 217 18, 94%     3/0 1/0  
L. Nego 5, 100%   1/1 1/1   1
Varga B. 192 7, 43% 1 1/0 10/7    

Forrás: InStat

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, G-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–BULGÁRIA 3–0 (3–0)

Budapest,
Puskás Aréna, 60 000 néző. Vezette: Meler (török)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Bolla (Nego, 86.), Nagy Á. (Kleinheisler, 73.), Vécsei (Kalmár Zs., 87.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 73.), Szoboszlai – Ádám M. (Varga Barnabás, 59.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
BULGÁRIA:
Naumov – Galabov, Antov, Markov (H. Petrov, a szünetben) – Sztojanov, Gruev (Sopov, 85.), Karabeljov (F. Krasztev, a szünetben), N. Iliev, M. Petkov – Deszpodov (Kirilov, 57.), Delev (Ruszev, a szünetben). Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics
Gólszerző: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám M. (39.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

 

2023.05.29 09:19:11

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Harminc éve, 1993. május 29-én győztük le irányításával Írországot 4–2-re – Dublinban.

2023.05.23 19:22:44

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Búcsúzott az U17-es kontinenstornától a Belvon-csapat, pedig a továbblépéshez elég lett volna a döntetlen is.

2023.05.20 19:05:17

Magyar válogatott nemzetisport.hu

U17-es labdarúgó-válogatottunk kétgólos vereséget szenvedett, de az írek ellen még kiharcolhatjuk a továbbjutást.

2023.05.17 19:30:57

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Jobban kezdtek a walesiek a budapesti mérkőzésen, de remek arányban értékesítette helyzeteit a Belvon-csapat.

2023.05.16 23:16:17

Magyar válogatott nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Hol tart a magyar utánpótlás az európai riválisokhoz képest?