Válogatott: Sajnos az elvárások nem egyeztek a realitással – Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.02. 09:58
null
Bernd Storck bő két év után köszönt el a magyar válogatottól (Fotó: Török Attila)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya a Westdeutsche Allgemeine Zeitung német napilapnak beszélt arról, hogy miért döntöttek az MLSZ-szel a szerződés felbontása mellett, de szóba kerültek a nemzeti együttes jelenével kapcsolatos nehézségek, valamint a szakember jövője is.

 

„Sajnos az elvárások nem egyeztek a realitással. A harmadik helyen végeztünk a világbajnoki selejtezőben az Európa-bajnok Portugália és Svájc mögött. Ezzel a céljainkat elértük, ennek ellenére azzal vádoltak minket, hogy stagnálunk. A végén akkora nyomás volt rajtunk, hogy inkább az elválás mellett döntöttünk– mondta Bernd Storck, aki az Északi-tengernél nyaral két héttel azután, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetséggel közös megegyezéssel szerződést bontott.

Az 54 esztendős német szakember hozzátette, alig volt olyan játékosa, akinek van nemzetközi tapasztalata, márpedig így nehéz felvenni a versenyt olyan riválisokkal, mint Portugália vagy Svájc.

„Az emberek elfelejtik, hogy negyvennégy év után jutottunk ki ismét az Európa-bajnokságra. Magyarországnak jól cseng a neve a labdarúgásban, de a jelen az más tészta. Az én válogatottamban csak öten játszottak klubcsapatukban az európai porondon, magyar csapat pedig nem jutott be a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe. Márpedig a nemzetközi tapasztalatot semmi nem pótolhatja, ezért nem volt több ebben. Mindenesetre az Eb elképesztő élmény volt, nekem és az edzői stábomnak is, akárcsak az egész országnak.”

És hogy mit hoz a folytatás?

A nagy álmom a Bundesliga. Másodedzőként már dolgoztam korábban a Dortmundnál, a Stuttgartnál, a Herthánál és a Wolfsburgnál. Meg szeretném mutatni Németországban, hogy mire vagyok képes vezetőedzőként” – zárta szavait Storck.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik