Válogatott: Rossi márciusban behívná Dárdai Mártont a nemzeti csapatba

D. S. B.D. S. B.
2023.12.22. 12:40
null
Marco Rossi tervei szerint márciusban meghívja a magyar válogatottba Dárdai Mártont (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi nemrég Berlinben meglátogatta a német másodosztály Hertha BSC belső védőjét, Dárdai Mártont, akit a szakember a tervek szerint szeretne meghívni a nemzeti csapat márciusi felkészülési mérkőzéseire is.

Marco Rossi még december elején utazott ki Németországba, ahol megtekintette a Hertha BSC Elversberg elleni, 5–1-re megnyert meccsét, majd beszélt Dárdai Pál vezetőedző középső fiával, a Berlinben született, német utánpótlás-válogatott Dárdai Mártonnal, aki korábban arról beszélt, hogy még nem gondolkozott sokat azon, hogy a német vagy a magyar válogatottat válassza-e.

A szövetségi kapitány az NB1.hu-nak adott, január 1-jén megjelenő interjúban többek között Dárdai Mártonról is beszélt.

„Ami Mártont illeti, úgy látom, hogy vannak lehetőségeink. Beszéltem vele, és amit tőle hallottam, éppen az volt, amire vártam. Reménykedtem, hogy beszélhetünk, és az történt, amire számítottam. Olyan ő is, mint a bátyja, Palkó – akit jól ismerek –, ugyanolyan tiszta tekintete van. Érthetően beszélt, és lojálisnak tűnt. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor márciusban, az első barátságos válogatott mérkőzésünkre be fogom hívni a válogatottba” – mondta az NB1.hu-nak Marco Rossi, aki kitért a svéd élvonalbeli Malmőben játszó, svéd U-válogatott Sebastian Nanasira is, aki még 2023 januárjában beszélt arról, hogy ha Magyarországról hívnák, át kellene tekintenie a lehetőségeket.

„Ami Nanasit illeti, oda kell figyelnünk.A múltban volt néhány játékos, akinek volt opciója arra, hogy a magyar válogatottat válassza, amit ezek a labdarúgók a saját maguk reklámozására fordítottak. Méghozzá azért, hogy meghívót kapjanak attól az országtól, amelyben futballoznak. De velünk nem lehet viccelődni. A magyar válogatottal nem lehet viccelődni” – hangsúlyozta a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – kép

Magyar válogatott
19 órája

Marco Rossi: Sallai Roland és Szoboszlai Dominik nem jobbhátvéd

Magyar válogatott
2026.03.17. 14:03

Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is meghívót kapott Marco Rossitól

Magyar válogatott
2026.03.17. 12:49

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.17. 00:01

Negyven évvel ezelőtt verte meg 3–0-ra Magyarország Brazíliát a Népstadionban

Magyar válogatott
2026.03.16. 08:48

A cseh és a lengyel ligára is érdemes figyelnie Marco Rossinak

Légiósok
2026.03.13. 07:05

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31
Ezek is érdekelhetik