Válogatott: „Megérdemelten nyertünk” – Csank János a magyar–észt után

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.24. 08:54
null
Csank Jánosra jó benyomást tett Csoboth Kevin játéka (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott 1–0-ra legyőzte az észt nemzeti csapatot a Puskás Arénában megrendezett felkészülési mérkőzésen. Lapunk kérdésére válaszolva Csank János, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya értékelte a látottakat.

„Megérdemelten nyertünk, jobban játszottunk Észtországnál. A vendégek némi veszélyt jelentettek az első fél­időben, a fordulás után annyit sem – tíz támadásukból hetet-nyolcat a jobb oldalon próbáltak végigvinni, de eredményre nem vezetett. Ádám Martin megszerezte első gólját a válogatottban, szépen tette bele a fejét a labdába Kalmár Zsolt lövése után. Benne van a gól a korábbi paksi csatárban, hosszabb távon is megoldást jelenthet csatárposzton. A második fél­időben tizenegyest hibáztunk, vagyis hamarabb lezárhattuk volna a meccset, Sallai Roland sajnos rontott. Jó benyomást tett rám Csoboth Kevin, a csereként beszálló újpesti szép lövéssel vétette észre magát. Látszik, mer cselezni, veszélyes futballista, meg tudja bontani az ellenfél védelmét. A válogatott készülhet Bulgária ellen, hétfőn már pontokért megy a harc, reméljük, győzelemmel rajtolunk” – mondta Csank János.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Észtország1–0 (1–0)
Budapest,
Puskás Aréna,41 000néző.Vezette:Altmann (osztrák)
MAGYARORSZÁG:Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla (Botka, 84.), Kalmár Zs. (Kleinheisler, 60.), Vécsei (Nagy Á., a szünetben), Kerkez – Szoboszlai (Csoboth, 76.), Ádám M. (Gazdag, 60.), Sallai (Németh A., 76.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
ÉSZTORSZÁG:Hein – Paskotski, Kuusk, Baranov (Tougjas, 82.), Pikk (Reinkort, 84.) – Ojamaa (Sorga, a szünetben), Shein (Miller, a szünetben), Vassiljev (Tunjov, 64.), Käit, Sinyavskiy – Sappinen (Zenjov, a szünetben).Szövetségi kapitány:Thomas Häberli
Gólszerző:Ádám M. (41.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik