nemzetisport.hu
2019.03.20 19:40

Válogatott: eddig hat a magyar rekord, legutóbb kettő is elég volt

Csütörtökön újra nekiveselkedik a magyar labdarúgó-válogatott, hogy kiharcolja a helyét a (részben hazai rendezésű) Európa-bajnokságon. Eddig ez háromszor sikerült a mieinknek – most a korábbi selejtezőket elevenítettük fel, kiemelve a legeredményesebb magyar gólszerzőket. Eddig hat találat a rekord a kvalifikációs sorozatok történetében, de az előző kiírásban már két góllal is elsőként lehetett végezni, és ezzel együtt kijutottak a mieink. Vajon ezúttal ki lesz a magyar mesterlövész?

Az előző kiírásban Böde Dániel a Feröer elleni duplájával (holtversenyben) házi gólkirály lett (Fotó: Nemzeti Sport)

 

Fontos megjegyezni, hogy a különböző korszakokban eltérő volt a selejtező menete, így például az első, 1960-as Eb előtt a magyar válogatott csupán két meccset játszott, mivel a nyolcaddöntőben oda-vissza (1:3, 0:1) kikapott Szovjetuniótól.

Az 1964-es viadalra kuparendszerű lebonyolítás során jutottak ki a mieink (három párharcot megnyerve), majd az 1968-as rendezvény előtt már bejött a csoportkör a selejtezőben, ezt ekkor megnyertük (az NDK-t, Hollandiát és Dániát megelőzve), de a négyes döntőbe kerülésről döntő párharcban a hazai 2:0 után a Szovjetunió vendégeként 3:0-ra alulmaradtak a mieink. Négy évvel később újfent csoportelső lett a magyar csapat (Bulgáriát, Franciaországot és Norvégiát lehagyva), s a románok elleni hazai 1–1-es, majd az idegenbeli 2–2-es döntetlent követően a harmadik meccsen – Belgrádban – egy 89. percben rúgott Szőke István-góllal a magyarok jutottak ki az Eb-re.

Az 1976-os kiírásban hiába szereztek hat meccs alatt 15 találatot Nyilasi Tiborék, Wales oda-vissza legyőzte a mieinket, így a csoport második helyén végeztünk, a következő selejtezőben pedig elképesztő küzdelemben (az első görögök és az utolsó, negyedik helyen záró szovjetek között két pont volt a különbség) lettünk másodikok.

Az 1984-es Eb előtt már ötcsapatos csoportkört vezettek be, s a plusz két meccs nem hozott szerencsét, sorrendben a 4., a 3., a 4., majd újra a 4. lett a magyar válogatott, a 2000-es kontinensbajnokság előtt pedig hatra növelték a csoportok résztvevőinek számát, de nem javult a helyzet.

SEBŐK VILMOS MESTERHÁRMASA – A 2000-ES EB ELŐTTI SELEJTEZŐT NÉGY GÓLLAL ZÁRTA


A 2004-es Eb selejtezői során újra nyolc meccset kellett csak megvívni, és két fordulóval a vége előtt még jól álltunk (11 ponttal a második helyen, megelőzve a 10-10 pontos lett, lengyel kettőst), ám a lettek és a lengyelek elleni vereség után újra csak negyedikek lettünk.

A 2008-as torna előtti selejtezőben hétcsapatos csoportba kerültek a mieink, a 12 találkozó viszont mélypontot hozott, a görög, a török, a norvég, a bosnyák és a moldovai együttes mind megelőzte a csoportutolsó Máltán is vereséget szenvedő magyar együttest.

A 2012-es kiírásban jött úgymond a feltámadás, Egervári Sándor vezetésével tíz meccséből hatot megnyert válogatottunk, 22 gólt szereztünk összesen, és csak a hollandok meg a svédek előzték meg a 19 ponttal záró gárdát.

A harmadik hely ekkor még nem volt elég, a következő alkalommal viszont a pótselejtezőhöz már igen! A 2016-os Eb selejtezőit még Pintér Attila irányításával kezdtük meg, de neki az északírek elleni nyitányon elszenvedett vereséget követően megköszönték a munkáját, míg helyét Dárdai Pál vette át, akinek az irányításával a romániai 1–1-et követően Feröert, Finnországot, Litvániát, majd újra Finnországot legyőzte a csapata – közte egy görögök elleni 0–0 csúszott be. A Hertha trénerét Bernd Storck váltotta, a románok és az északírek elleni döntetlen után Feröert újra megvertük, így a görögök elleni 4–3-as vereség már nem számított (így is, úgy is kiesett ez a párharc a harmadikok összevetésében). Sokáig úgy tűnt, a mieink legjobb csoportharmadikként egyenes ágon kvalifikálnak a franciaországi viadalra, de ez a plusz hely a törököké lett végül, mi pedig a Norvégia elleni pótselejtezőre készülhettünk, és kettős győzelemmel kijutottunk az Eb-re, ahol a végső aranyérmes Portugáliát, a negyeddöntőig jutó Izlandot és Ausztriát is megelőzve csoportelsőként kerültünk be a nyolcaddöntőbe, ahol a belgák már túl erősnek bizonyultak.

Érdekesség, hogy a 2012-es Eb selejtezőkörében Szalai Ádámnak négy gól is kevés volt, hogy legjobb magyarként végezzen, sőt, Gera Zoltán és Koman Vladimir is szerzett három-három találatot, míg a legutóbbi alkalommal már kettővel is elsőnek lehetett lenni.

No de inkább a kijutás, mint a sok gól, ugyebár.

AZ EB-SELEJTEZŐK LEGJOBB MAGYAR GÓLLÖVŐI
1960: Göröcs János (1 gól – 2 meccs)
1964: Tichy Lajos (4 gól – 6 meccs) – elődöntő
1968: Farkas János (6 gól – 8 meccs)
1972: Bene Ferenc (4 gól – 9 meccs) – elődöntő
1976: Nyilasi Tibor (6 gól – 6 meccs)
1980: Fekete László, Tatár György, Várady Béla (2 gól – 6 meccs)
1984: Nyilasi Tibor (5 gól – 8 meccs)
1988: Détári Lajos (3 gól – 8 meccs)
1992: Kiprich József (5 gól – 8 meccs)
1996: Kiprich József, Halmai Gábor, Illés Béla (2 gól – 8 meccs)
2000: Sebők Vilmos (4 gól – 10 meccs)
2004: Gera Zoltán, Lisztes Krisztián, Szabics Imre (4 gól – 8 meccs)
2008: Gera Zoltán (4 gól – 12 meccs)
2012: Rudolf Gergely (6 gól – 10 meccs)
2016: Böde Dániel, Németh Krisztián, Priskin Tamás (2 gól – 12 meccs) – nyolcaddöntő
2020:
? (? gól – 8 meccs) – ?
A gólok száma mögött a meccsszám a magyar válogatott selejtező mérkőzéseinek számát jelzi, nem feltétlenül a labdarúgókéit.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond (Sporting KC – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK: Balogh Norbert (APOEL – Ciprus), Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Bp. Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND

E-CSOPORT
Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

 

2023.01.28 08:17:58

Magyar válogatott nemzetisport.hu

A válogatott Niessner Aladár ugyanabban a házban született, mint a nagy zeneszerző.

2023.01.26 23:09:59

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2023.01.26 22:34:12

Magyar válogatott nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az európai szövetség és a FARE is vegye le a tiltólistájáról a történelmi Magyarország-jelképet.

2023.01.16 22:59:11

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL.Mészáros Ferenc, Bubu – így gondolom – az 1968–89 közötti, a világ közvetlen, majd tágabb élmezőnyéből lassan kiszoruló, de még reménnyel viselős magyar labdarúgás tán legszínesebb, egyértelműen magas színvonalat képviselő egyénisége volt.

2023.01.14 22:37:06

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Kezdem a legegyszerűbbel, amikor a vetélytárs hibázik, ziccert hagy ki, későn lép közbe, elbotlik a labdában, és a balszerencsés mozdulatot a riporter kitörő örömmel köszönti, mintha a mieink érdeme lenne a másik bakija.