Válogatott: „Ébresztő Csercseszovnak”; az oroszok a vb-sorsolás miatt aggódnak

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 08:44
null
Az oroszok a decemberi vb-sorsolás miatt aggódnak (Fotó: MTI)
Gól nélküli döntetlent játszott a magyar labdarúgó-válogatott Oroszország vendégeként a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában, ezzel továbbra is a második helyen áll a csoportjában. Az orosz sajtóban több lap aggódik, hogy a gyenge októberi teljesítménye miatt a harmadik kalapba kerül az orosz együttes a 2022-es világbajnokság selejtezőjének decemberi sorsolásán.

 

A Szport 24 arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz válogatott ezt megelőzően legutóbb majdnem két évvel ezelőtt maradt gólképtelen egy találkozón: 2018 novemberében Svédországban 2–0-ra kikapott. Továbbá kiemeli, hogy Oroszország először nem tudta legyőzni a magyar nemzeti csapatot tétmérkőzésen (ez volt a negyedik ilyen összecsapás a két válogatott között), illetve hogy Sztanyiszlav Csercseszov együttese a legutóbbi három meccsén nem nyert.

A lap szerint az orosz válogatott egyértelmű célja, hogy a második kalapba kerüljön a 2022-es világbajnokság selejtezője előtt. A 2018-as vb házigazdája jelenleg a 19. helyen áll az európai rangsorban, ami a második kalapot jelentené. A portál azt írja, a decemberi vb-sorsolás miatt kulcsfontosságú, hogy az orosz gárda mind a három novemberi mérkőzését megnyerje.

„Ébresztő Csercseszovnak” – áll a Szport -Ekszpressz beszámolójának címében megjegyezvén, hogy a magyarok elleni döntetlen ellenére a saját kezében van az orosz válogatott sorsa a Nemzetek Ligájában. A lap úgy fogalmaz, az orosz játékosok fáradtnak tűntek, s az, hogy az első félidőben nem volt kaput eltaláló lövésük, aggasztó. A portál szerint a magyar válogatott gyengébb és ötlettelenebb volt, ám ez valahol érthető, hiszen Marco Rossi csapata egy hét alatt megjárta Szófiát, Belgrádot és Moszkvát, ráadásul a legfontosabb, bolgárok elleni találkozóján győzni tudott. A Szport úgy véli, néhány alapember hiányában kiderült, az oroszoknak nem elég bő a keretük.

A Kommerszant szerint Oroszországnak nem lesz könnyű megőrizni az első helyét a csoportban, hiszen novemberben Szerbia és Törökország vendégeként lép pályára. A cikkben az áll, az első félidő katasztrofális volt a hazaiak számára, ám a másodikban ígéretes játékot mutatott az orosz csapat. A portál kiemeli Dibusz Dénes védéseit, s megjegyzi, sok esetben szerencséje volt a magyar válogatottnak.

A Moszkovszkij Komszomolec szerint az orosz együttes jelentősen megnehezítette saját életét azzal, hogy ikszelt Magyarországgal, mert így szinte kötelező legyőznie Szerbiát és Törökországot, hogy a vb-sorsolást a második kalapból várhassa.

„Oroszország nem talált be a magyar kapuba. Ez a Nemzetek Ligája végelszámolásánál és a 2022-es vb selejtezőjében is visszaüthet” – áll a Szovjetszkij Szport címében.

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA
3. CSOPORT, 4. FORDULÓ

OROSZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–0
Moszkva, VTB Aréna, 4000 néző. Vezette: Oliver (angol)
Oroszország: Sunyin – Szmolnyikov, Szemjonov, Kudrjasov, Zsirkov (Karavajev, 67.) – An. Mirancsuk (Z. Bakajev, 55.), Zobnyin, Ozdojev (Szobolev, 81.) – Ionov (Gazinszkij, 67.), Dzjuba, Kuzjajev (Mosztovoj, 55.). Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
Magyarország: Dibusz – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Sigér, Gazdag (Nagy Á., a szünetben), Kalmár (Schäfer, 77.), Holender (Fiola, a szünetben) – Szalai Á. (Könyves, 83.), Nikolics (Varga K., 61.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Törökország–Szerbia 2–2 (Calhanoglu 57., Tufan 76., ill. Sz. Milinkovics-Szavics 22., A. Mitrovics 49. – 11-esből)

A 3. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 4 2 2 7–4 +3 8
2. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 4–3 +1 7
3. Törökország 4 3 1 3–4 –1 3
4. Szerbia4223–6–32
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik