Válogatott: Csúnya volt az andorrai meccs, de nem sorsdöntő – Csányi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.15. 21:43
Mint ismert, Bernd Storck kapott egy második esélyt a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségétől, így megtarthatja szövetségi kapitányi és sportigazgatói pozícióját. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában az elnökségi ülésen született döntéseken kívül arról is beszélt, hogy a magyar válogatott következő három hazai világbajnoki selejtezőjére egységesen 1000 forintba kerülnek majd a jegyek – így a portugálok elleni mérkőzésre is.

„Nagyon hosszú elnökségi megbeszélésen vagyunk túl. Meghallgattuk Storck részletes beszámolóját, nemcsak az andorrai meccsről, hanem az ezt megelőző teljesítményekről is. Az elnökség úgy döntött, hogy Storck kap egy második esélyt. Az első eséllyel a kapitány kiválóan élt, hiszen a válogatott nagyszerű játékkal jutott ki a tavalyi Európa-bajnokságra, amelyen igazoltuk, hogy nem véletlenül vagyunk ott az Eb-n” – kezdte Csányi Sándor az M4 Sportnak adott exkluzív nyilatkozatát. „Nagyon hosszú elnökségi megbeszélésen vagyunk túl. Meghallgattuk Storck részletes beszámolóját, nemcsak az andorrai meccsről, hanem az ezt megelőző teljesítményekről is. Az elnökség úgy döntött, hogy Storck kap egy második esélyt. Az első eséllyel a kapitány kiválóan élt, hiszen a válogatott nagyszerű játékkal jutott ki a tavalyi Európa-bajnokságra, amelyen igazoltuk, hogy nem véletlenül vagyunk ott az Eb-n” – kezdte Csányi Sándor az M4 Sportnak adott exkluzív nyilatkozatát.

„Storck mindkét pozícióját megtartja. Ennek az az oka, hogy nemcsak szövetségi kapitányként, hanem sportigazgatóként is kiváló teljesítményt nyújt” – folytatta az MLSZ elnöke, aki állítását azzal támasztotta alá, hogy az U17-es válogatott hosszú évek után ismét kijutott az Eb-re. Ez azt bizonyítja, hogy Storck utánpótlásszinten is eredményesen dolgozik.

Csányi hozzátette, a német szakembernek a jövőben szigorúbb és rendszeresebb felügyelet, valamint szélesebb körű szakmai kommunikáció kialakítása mellett kell végeznie munkáját.

„Nem hoztuk nyilvánosságra, de Bernd Storck nekem felajánlotta a lemondását. Azt kértem tőle, hogy ezt ne kommunikálja, hagyjon szabad kezet az elnökségnek, hogy döntést hozzon” – szögezte le Csányi.

A sportvezető elmondta, ha az andorrai csorbát nem is lehet kiküszöbölni, szeretnék kárpótolni a szurkolókat, ezért a következő három hazai világbajnoki selejtezőre (a lettek, a portugálok és a feröeriek elleni mérkőzésre – a szerk.) egységesen 1000 forintba kerülnek majd a belépők, a bérletes drukkereknek pedig visszafizetik a jegyárkülönbözetet.

„A legfontosabb a 2020-as Európa-bajnokság. Matematikailag még van esélyünk a világbajnokságra kijutni, de reálisan már az Andorra elleni meccs előtt sem volt. Csúnya volt az andorrai mérkőzés, de ilyen szempontból talán nem sorsdöntő. Abban bízom, hogy amellett, hogy jó meccseket játszunk majd, a következő selejtezők jól szolgálják az építkezést. Az nem lehet kérdés, hogy a magyar válogatottnak 2020-ban játszania kell az Európa-bajnokságon!” – zárta mondandóját az MLSZ elnöke.

Bernd Storck 2015. július 21-én vette át hivatalosan a magyar válogatott irányítását, mérlege a nemzeti együttes kispadján 6 győzelem, 7 döntetlen és 8 vereség 21 mérkőzésen. Legnagyobb sikerének egyértelműen a válogatott Európa-bajnokságra való kijuttatása, valamint a tornán a nyolcaddöntőig jutás tekinthető.

Az MLSZ csütörtöki elnökségi ülésén arról is döntött, hogy az általa közvetített, az utánpótlás finanszírozására szánt pénzek elosztási elveit azonnali hatállyal átállítja kizárólagosan produktivitási index alapján történő elszámolásra. Eszerint a nevelőegyesületek, akadémiák, regionális központok vagy akár a kisegyesületek egységes rendszerben, azonos feltételek alapján kapnak elismerést annak arányában, hogy a náluk nevelkedett játékosok milyen szintre jutnak el a profi labdarúgásban.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Csákváron bíztak leginkább a fiatalokban az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.06.07. 08:43

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Az MLSZ megerősítette: elfogadták a fehérváriak beadványát, haladékot kaptak a nevezésre az NB II-es klubok

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 13:40
Ezek is érdekelhetik