Válogatott: aligha ússzuk meg a görögök sztárcsatárát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.09. 12:36
null
Mitroglu cserét kért szombaton, de kedden játszhat (Fotó: sportdog.gr)
Az észtek elleni Nemzetek Ligája-meccsen sérülés miatt le kellett cserélni a görögök első számú csatárát, Kosztasz Mitroglut, ám sajtóhírek szerint ez nem akadályozza majd a Marseille csatárát abban, hogy pályára lépjen a Magyarország elleni keddi mérkőzésen.

 

Mitroglu az észtek ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen, a második félidő elején egyszer csak leült a földre és azonnal jelezte is, hogy cserét kér, így az 50. percben Anasztasziosz Bakaszetasz váltotta az első félidőben gólpasszt jegyző támadót.

A sportdog.gr vasárnapi cikke már a címben felteszi a nagy kérdést, hogy mi lesz Mitrogluval, játszik-e Magyarország ellen, majd az írás a görög szurkolók számára (számunkra már nem annyira...) megnyugtató választ ad: kisebb bokasérülést szenvedett, ami azonban nem akadályozza meg, hogy kedden pályára lépjen.

Vagyis Lang Ádáméknak a görögök legértékesebb csatára, a tavaly nyáron a Benficától 15 millió euróért Marseille-be igazoló, eddigi 60 válogatott meccsén 16 gólt szerző Mitroglu ellen is készülniük kell.

NEMZETEK LIGÁJA
C-DIVÍZIÓ, 2. CSOPORT
ÉSZTORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 01 (0–1)
Tallinn. V:
Gözübüyük (holland)
ÉSZTORSZÁG: Aksalu – Kams, Baranov, Vihmann, Mets, Pikk – Ojamaa (Tamm, 80.), Artjom Dmitrijev, Vassiljev, Luts (Puri, 85.) – Henri Anier (Zenjov, 63.). Szövetségi kapitány: Martin Reim
GÖRÖGORSZÁG: Barkasz – Toroszidisz, Manolasz, Papasztathopulosz, Lykojannisz – Kurbelisz, Buhalakisz (Ciolisz, 78.) – Mantalosz, Fortunisz, Pelkasz (Kulurisz, 92.) – Mitroglu (Bakaszetasz, 50.). Szövetségi kapitány: Michael Skibbe
Gólszerző: Fortunisz (14.)

A másik szombati mérkőzésén
Finnország–MAGYARORSZÁG 1–0

A CSOPORT TOVÁBBI PROGRAMJA
Szeptember 11., kedd
20.45, Budapest, Groupama Aréna: MAGYARORSZÁG–Görögország
20.45: Finnország–Észtország
Október 12., péntek
20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG
20.45: Észtország–Finnország
Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG
20.45: Finnország–Görögország
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

 

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik