Unokáik leborulnak? – Szöllősi György jegyzete

Történelmi hőseink, hadvezéreink, királyaink után legújabb kori nagyjaink egy részének is hányatott sors jutott. Nemcsak Attila király sírját keressük hiába évezredek óta, de még a legnagyobb tudású sporttörténészek is zavarba jönnek, ha, mondjuk, a Málagában elhunyt hajdani válogatott játékos, a helsinki olimpián Puskásékat a kispadról irányító Honvéd-edző, Kalmár Jenő vagy abból a Honvédból a Guineá­ban elhunyt Budai I László sírjának hollétéről érdeklődünk.

Nemcsak II. Rákóczi Ferenc vagy Bartók Béla hamvait kellett a száműzetésből jóval a haláluk után hazaszállítani, de ugyanez történt Kocsis Sándor, Lóránt Gyula vagy Zsengellér Gyula földi maradványaival. Míg a nagyságos fejedelem Törökországból tért haza Kassára, a nagy zeneszerző New Yorkból Farkasrétre, „Kocka” Barcelonából a budapesti Szent István-bazilikába, „Lóri” a németországi Endingenből Kőszegre, „Ábel” a ciprusi Nicosiából Ceglédre. Persze, ahogyan a kassai Szent Erzsébet-dóm, úgy a BEK-győztes Ajax-edző, Kovács István sírját rejtő kolozsvári Házsongárdi temető sem Magyarország területén van manapság, így még nehezebb számon- és becsben tartani futball- és sporthőseink ránk maradt emlékhelyeit. Nem is beszélve azokról, akik ma is idegen földben nyugszanak. Mint az edzőfejedelem Guttmann Béla Bécsben, vagy említhetném, hogy Kormanik Zsolt kollégámmal a portugáliai Európa-bajnokság idején hetekig kerestük Orth György portói sírját (azóta MTK-s küldöttség is járt ott), sőt az idehaza is legendává lett Jimmy Hogan és Schaffer Alfréd síremlékét is a közelmúltban hozták gyönyörűen rendbe Észak-Angliában és Bajoroszágban (a részleteket elolvashatják nagy halottak napi összeállításunkban). Szívszorító arra emlékezni, hogy a nagy sportemberek közül Tóth Potya István maradványait személyes tárgyai alapján kellett egy budai pincében, egy tömegsírból azonosítani a háború után, hasonlóan az ugyancsak a nácik által kivégzett Radnóti Miklós Győr melletti exhumálásához.

A tragikusan fiatalon, a Benfica mérkőzésén életét vesztő Fehér Miklós – akinek halála milliókat rendített meg – majdnem olyan figyelemmel kísérve érkezett Lisszabonból Győrbe, mint egykor Munkácsy Mihály koporsója Bonnból vagy Kossuth Lajosé Torinóból Budapestre.

És az utóbbi évtizedekben előfordult, hogy világhírű futballistáinkat is szurkolók tömege, sőt a televízió nyilvánossága kísérte utolsó útjára, gondoljunk a jövőre húsz éve elhunyt Hidegkuti Nándor, a tizenöt éve elhunyt Puskás Ferenc vagy a tíz éve távozó Albert Flórián nagyszabású temetésére, amelyeket talán nem túlzás Jókai Mór vagy Ady Endre egykori, hatalmas részvéttel kísért búcsúztatásához hasonlítani. Csak míg e nagy művészeket a Nemzeti Múzeumban ravatalozták föl, a „Császártól” a Fradi-pályán, „Öcsi bácsitól” a volt Népstadionban tudtak végső búcsút venni tisztelői.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!