U21: rémisztő kezdés után ötöt lőtt Cipruson a válogatott

V. J.V. J.
2023.03.28. 17:57
null
Fotó: MLSZ
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 5–2-re nyert Cipruson.


Ciprus a 4. és a 37. percben szerzett góljaival már kétgólos előnyben volt, ám a szünet előtti szépítés után fordítani tudott a magyar csapat.

„Felemás érzéseim vannak, mert az első félidőben nem játszottunk jól, rossz helyekre passzoltuk a labdákat, sok hibát vétettünk és két gólt ajándékoztunk a hazaiaknak – értékelt a mérkőzés után Gera Zoltán az mlsz.hu-nak. – Voltak azért lehetőségeink, lélektanilag fontos volt, hogy a szünet előtt sikerült szépítenünk. A második játékrészben teljesen más mentalitással álltunk bele a mérkőzésbe, ekkor már jól játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, szép gólokat szerezve fordítottuk meg és nyertük meg a mérkőzést. Ebben a periódusban gördülékeny volt a támadójátékunk, a helyzeteink alapján akár még több gólt is szerezhettünk volna. Hasznos edzőtáboron vagyunk túl, sok új játékost próbáltunk ki, és mindannyian bizonyították, hogy számíthatunk rájuk a későbbiekben. A szeptemberi tétmérkőzésekig még két felkészülési mérkőzés vár ránk, ezeken tovább dolgozunk a hibáink kijavításán és természetesen a csapatjátékban is igyekszünk tovább fejlődni.”

U21-es válogatottunk júniusban előbb Szlovákiában lép pályára felkészülési mérkőzésen, majd az izlandiakat fogadja.

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ciprus–Magyarország 2–5 (2–1)
Magyarország:
Molnár Zsombor – Szabó Bálint (Szujó Attila, 83.), Iyinbor Patrick, Debreceni Ákos – Kovács Mátyás (Eördögh András, 74.), Kata Mihály (Sztojka Dominik, 83.), Baráth Péter, Vitális Milán (Szalay Szabolcs, 65.), Benczenleitner Barna (Kerezsi Zalán, 74.) – Kocsis Dominik (Kovács Barnabás, 65.), Horváth Krisztofer (Németh Dániel, 65.)
G: Gavriel, Szavva, ill. Horváth K. (2), Baráth P., Kovács M., Kerezsi

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Vége – a 2004–2005-ös korosztály játékosai kinőtték az öltözőt

Magyar válogatott
2026.10.06. 08:28

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Két év terhétől szabadult meg a litvánok ellen az U21-es válogatott

Magyar válogatott
2026.10.03. 11:30

A Vasas játékosa utólag meghívást kapott az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2026.10.02. 17:10

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38