Tisztelet a veteránoknak! – Szöllősi György jegyzete

Régi és égető adósságát törleszti a magyar futballcsalád, amikor – az elmúlt évek számottevő gyarapodása után – végre kézzelfogható, intézményesített és átfogó módon fejezi ki nagyrabecsülését azon generációk képviselőinek, amelyek tagjai világhírűvé, milliók szenvedélyévé tették egykor a magyar labdarúgást. Sokan ugyanis nélkülözni kényszerülnek közülük az egykori álamatőr és álságos szocialista, majd a kíméletlen vadkapitalista rendszer igazságtalanságai, illetve már mindegy is, hogy ki és mi miatt.

Általános és régi előítélet, hogy a futballisták jól élnek és sok pénzt keresnek, amit nyilván sok valós élmény táplál, nálunk mégis úgy alakult, hogy a magyar labdarúgás legsikeresebb nemzedékeinek került nehéz anyagi helyzetbe bántóan sok képviselője, mert amikor ők voltak aktívak, nem illett sok pénzt keresni Magyarországon, felhalmozni meg nem is lehetett, ráadásul egyre többen érnek majd nyugdíjaskorba azok közül is, akik a feketén, „zsebbe” vagy sehogyan sem fizetett juttatások korszakában próbáltak nemzetközi szintű futballt adni nekünk. A veteránoknak, akik úgy indultak egykor értünk a csatába, hogy közben nem volt mögöttük hátország: nálunk nem volt érdemi érdekképviseletre képes játékosszakszervezet, a nyugati bajnokságokban általános profi liga és nyugdíjrendszer. Az ezredfordulón az állam rendezte ugyan az olimpiai érmesek megbecsülését, az életjáradékok rendszere ma már kiterjed a paralimpiai és sakkolimpiai érmesekre, edzőik­re, nevelőedzőikre, özvegyeikre is, kiemelten a Nemzet Sportolóira, a magyar sport páratlan hagyományaihoz méltó módon. Mind ez ideig nem létezett azonban hasonló intézményes és rendszeres segítség azoknak a volt futballistáinknak, akiknek egy-egy nemzetközi győzelme társadalmi hatását tekintve sokszor elérte, sőt meghaladta akár egyes olimpiai érmek jelentőségét is.

Sorsszerű és stílusos, hogy akkor jelent meg az MLSZ nyugdíjkiegészítés (sok esetben duplázás) igénylésére vonatkozó felhívása a legalább ötszörös válogatottak és legalább 200 NB I-es meccsen szereplő volt futballisták részére, amikor zajlik a futball-világbajnokság. Az olyan vb-résztvevők, mint Tóth II József, Törőcsik András, Kardos József, Tóth „Jokka” József vagy éppen Mészöly Kálmán közelmúltbeli elvesztése is emlékeztet mindannyiunkat: nem lehet eléggé idejében és eléggé nagy mértékben kifejezni a megbecsülésünket azoknak, akiktől oly sokat kaptunk egykor.

Köszönet az eddigi kezdeményezésekért Magyar Zoltánnak, Jakab Jánosnak, a kluboknak, amelyek közül mind több figyel oda a saját legendáira, az MLSZ Focisegély Alapítványának, a szövetség elnökségének, irányítóinak, akik megteremtették a labdarúgók életjáradékának feltételeit és intézményét.

Így sokkal jobb vb-meccseket nézni és karácsonyra készülni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!