Szalai Ádám: Egy-egy véletlen pontvesztés végzetes lehet

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2012.09.05. 08:42
null
Szalai Ádám góljaira nagy szüksége lesz a válogatottnak a vb-selejtezőkön (Fotó: Németh Ferenc)
Nem mondhatni, hogy túlságosan jól kezdte a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot Szalai Ádám csapata, a Mainz. A csatár azonban annak ellenére nem veszített a derűlátásából, hogy a Bundesligában adós a jó játékkal, a gólokkal. A huszonnégy éves futballista remekül érzi magát a válogatottnál, egyelőre az andorrai kezdés számára a legfontosabb.

– Messziről lerí önről, hogy jól érzi magát a válogatottnál...
– Komolyan? Ennyire látszik rajtam? De minek is tagadjam, valóban remekül érzem magam! A srácokkal jól megvagyunk egymással, miért panaszkodnék? Összeszokott, remek társaság a miénk, hisz oly sok mindent átéltünk már együtt! S ha azt veszem, mennyi minden áll még előttünk, tényleg semmi okom a szomorúságra.

SZAVAZÁS

Pénteken, majd jövő kedden – Andorra, illetve Hollandia ellen – megvívja első két vb-selejtezőjét Egervári Sándor válogatottja: ön szerint meddig jut el az együttes?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Az sem kedvetleníti el, hogy komoly erőpróba előtt állnak a világbajnoki selejtezősorozatban, illetve, hogy Mainzban komoly riválist kapott Ivan Klasnic személyében?
– A profi futball olyan, hogy valamilyen formában mindig kihívásoknak kell megfelelni, hiszen – akár a játékosról, akár a klubról vagy a válogatottról van szó – csak úgy lehet sikert elérni. Tisztában vagyok azzal, hogy az elkövetkezendő időszakban személy szerint milyen feladatok várnak rám. Számomra minden egyes pályára lépés tétmeccs, amelyeken aztán minden egyes hibáért drágán megfizethetek. Harcolni kell! Rákanyarodva az előttünk álló vb-selejtezőre, a válogatott esetében egy-egy véletlen pontvesztés végzetes lehet, ezért aztán muszáj beleadni mindent, hogy a sorozat végén mindannyiunknak tiszta legyen a lelkiismerete.

– A lelkesedése magával ragadó, a fogadkozása egészen nagy ívű, még szerencse, hogy a vb-selejtező rajtja könnyűnek ígérkezik, hiszen Andorra legyőzése nem jelenthet gondot...
– Félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy lenéznénk az andorrai válogatottat, na de ha csakugyan ragaszkodunk ahhoz, amit többek között Egervári Sándor is hangoztat, akkor csak a győzelem értékelhető, minden más eredmény csalódás.

– Mit is mondott a szövetségi kapitány?
– Azt, hogy a lehető legtovább éljen a remény a kijutásra.

– Jó, vegyük úgy, a sikeres rajt adva van. De mi lesz a vb-résztvevő hollandok ellen?
– Na, ez az a kérdés, ami ma még nem foglalkoztat. Nekünk most Andorra ellen kell a lehető legjobban felkészülnünk, csak utána gondolkodhatunk azon, hogy mit kellene tenni idehaza, Hollandia ellen.

– Mi számítana kedvező eredménynek?
– Az, hogy nem kapunk ki.

SZALAI ÁDÁM A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN RÖVID SZAKMAI KITÉRŐT ENGED MEG MAGÁNAK A HOLLANDOKRÓL, ÉS VÉLEMÉNYT FORMÁL A MAGYAR VB-RÉSZVÉTELRŐL IS.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik