Női vb-sel.: szorosra sikerült győzelem Ukrajna ellen

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.30. 19:56
Margret Kratz szövetségi kapitány előzetesen szoros mérkőzésre számított, sokáig viszont úgy tűnt, tanítványai rácáfolnak: a magyar női labdarúgó-válogatott a szünetben három góllal vezetett Ukrajna ellen a világbajnoki selejtezősorozat 5. fordulójában. A vége viszont valóban izgalmas lett.
Megvan a második magyar siker a vb-selejtezőn 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Kovács Péter)
Megvan a második magyar siker a vb-selejtezőn A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Kovács Péter)

 

A magyar csapat lendületesen kezdett és már a 3. percben megszerezte a vezetést Vágó Fanny révén, aki a 11. percben ismét beköszönt az FC Barcelonát 2021-ben Bajnokok Ligája győzelemig vezető Lluís Cortés által irányított ukránoknak. A 30. minutumban Csiszár Henrietta előkészítéséből a Leverkusennél légióskodó Zeller Dóra módosította 3–0-ra az állást.

A második félidő elején is a magyar csapat dominált, ám nem sikerült újabb gólt szereznie és ezzel végképp lezárni a találkozót. A 71. percben viszont szépítettek az ukránok: Darina Apanascsenko vette be Szőcs Réka kapuját (3–1). Apró szépséghiba, hogy a gólt megelőző beadásnál – a felvételek tanúsága szerint – lesről indult a vendégek szélsője, a játékvezetők ennek ellenére megadták a találatot.

A szépítés után az ukránok játéka új lendületet kapott, a vendégcsapat átvette az irányítást, ám Szőcs bravúrjainak is köszönhetően a magyar válogatott tartotta magát. A 82. percig... Ekkor egy balról érkező beadás után a mélységből berobbanó Tamila Himics egygólosra csökkentette a különbséget (3–2).

A hajrá kezdetén Vágó ígéretesen tekeredő szabadrúgása szállt el a bal felső mellett. Ezzel viszont még mindig nem volt vége: Pápai Emőke visszatett labdáját Németh Loretta adta be középmagasan balról, a középen menteni igyekvő ukrán bekken pedig pont úgy pattant meg, hogy a vendégkapusnak ne legyen esélye a hárításra. 4–2

A magyar válogatott ezzel megszerezte második győzelmét a csoportban. A sorozat 2022 áprilisában folytatódik, a mieink a feröerieket fogadják, majd jön a mai meccs ukrajnai „visszavágója".

Addig is a csoport harmadik helye Margret Kratz csapatáé.

NŐI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG
UKRAJNA 42 (3–0)
Kisvárda, 400 néző. Vezette: Paula Brady (Michelle O'Neill – írek, Vad Anita).
MAGYARORSZÁG:
Szőcs – Papp L., Turányi, Kovács L. (Savanya, a szünetben), Szabó V. – Csiszár, Fenyvesi (Kocsán, 79.) – Zeller, Vágó (Szakonyi, 90+4.), Csiki (Pápai, a szünetben) – Zágor (Németh L., 62.)
Szövetségi kapitány:
Margret Kratz
UKRAJNA:
Bondarcsuk – Korszun, Smatko, Baszanszka (Malahova, 79.) – Himics, Petrik (Kunina, 60.), Apanascsenko, Kalinina (Kravec, a szünetben), Sevcsuk – Ovdijcsuk – Kravcsuk (Andruhiv, 70.)
Szövetségi kapitány:
Lluís Cortés
Gólszerző:
Vágó (1–0) a 3., Vágó (2–0) a 11., Zeller (3–0) a 30., Apanascsenko (3–1) a 71., Himics (3–2) a 81., Németh L. (4–2) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Margret Kratz:
– Mindenképpen nyerni akartunk. Az első fél órában nagyon jól játszottunk, háromgólos előnyre tettünk szert, ami szerencsére kitartott a végéig. Bejött a letámadásunk, és összességében a bátorságunknak köszönhetően győztük le a világranglistán tizenegy hellyel előttünk álló Ukrajnát.

A másik keddi mérkőzésen: Spanyolország–Skócia 8–0

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 5 5 43–0 +43 15
2. Skócia 5 3 1 1 12–11 +1 10
3. MAGYARORSZÁG 5 2 3 12–14 –2 6
4. Ukrajna 4 1 1 2 7–11 –4 4
5. Feröer 5 5 2–40 –38 0
Legfrissebb hírek

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
9 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.10. 23:23

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
2025.07.07. 23:05

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.06. 23:03

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Részletes feltételek az „ötmagyaros” szabályhoz – így jutnak a maximális forráshoz a futballklubok

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 09:45

Pro licences szakember vette át az ETO női csapatának irányítását

Labdarúgó NB I
2025.06.21. 20:55

Történelmi idényen van túl az FK Csíkszereda női futballcsapata

Minden más foci
2025.06.12. 21:36
Ezek is érdekelhetik