NL: három órával a kezdés előtt nyitják a kapukat a Puskás Arénában

Vágólapra másolva!
2022.06.10. 11:12
null
Megtelik a Puskás Aréna (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) arra kéri a szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg szombaton a magyar válogatott németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésére, melynek kezdete előtt három órával, 17.45-kor kinyitják a kapukat.

 

A szövetség tájékoztatása szerint a Puskás Arénához érdemes tömegközlekedéssel utazni, a környéken ugyanis forgalomkorlátozások lesznek érvényben, a kapunyitást követően, legkésőbb 18 órától közlekedési lezárásokra kerül sor. Az MLSZ a pénteki közleményében ugyanakkor jelezte, hogy a BKK sűríti járatait, és – ahol szükséges – a megállókban segíti a biztonságos fel- és leszállást (M2, M4-es metró, 1-es villamos)

A tájékoztatás arra is kitér, hogy a szurkolói falu a Toronyépület (múzeum) előtti területen, az aréna keleti oldalán lesz majd, ahol volt válogatott játékosokkal is találkozhatnak az érdeklődők.

„Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a XIII-as bejárat kizárólag a vendégszurkolók belépésére szolgál. A4-esnél nagyobb méretű táska bevitelére nem lesz ezúttal sem lehetőség” – áll a közleményben, amely szerint a vidékről érkezőknek a szervezők a Hungexpo környékét (Albertirsai úti buszparkolót), illetve az Asztalos Sándor utcai parkolást javasolják. Utóbbi helyszínen buszok parkolására is van korlátozottan lehetőség, érkezési sorrendben.

A szokásos taxidrosztok (Aréna Mall, Mogyoródi út, Keleti pályaudvar) elérhetőek lesznek a mérkőzést követően, de nagy forgalomra kell számítani.

A magyar szövetség sportszerű szurkolásra kéri a nézőket.

A korábbi felfüggesztett zárt kapus büntetés miatt – provokáció esetén is – mindenki tartózkodjon a kirekesztő magatartástól – írta az MLSZ.

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT
20.45:
Anglia–Olaszország, Wolverhampton (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
20.45: Magyarország–Németország, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Olaszország2113–2+14
2. MAGYARORSZÁG2112–203
3. Németország222–202
4. Anglia2111–2–11
Legfrissebb hírek

NB III: 11–1-re nyert az MTK II, 0–4-gyel veszett oda az FTC II 26 fordulón át őrzött veretlensége

Labdarúgó NB II
14 órája

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Elképesztő előnyben az FTC az NB I-ben, még ha ez a pontokon nem is látszik meg

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 11:52

Hétfőn indul a jegyértékesítés a Magyar Kupa döntőjére

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 13:55

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04

Football Forum Hungary: A számok azt mutatják, változtatni kell a magyar utánpótláson – Csepregi György

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 13:17
Ezek is érdekelhetik