Labdarúgás: pénteken rajtol az utánpótlás-bajnokságok tavaszi idénye


A hazai korosztályos labdarúgó-bajnokságokban a hétvégén rendezik a tavaszi idény első fordulóját. A december óta tartó szünetben a csapatok edzőtáborokkal, nemzetközi mérkőzésekkel is készültek a második felvonásra, és még
mind az öt kiemelt bajnokságban nyílt a verseny, egyik együttes sem szerzett számottevő előnyt.
A legidősebbek, azaz az U19-esek tabelláját az MTK Budapest vezeti, a kék-fehéreket két ponttal lemaradva a Budapest Honvéd követi. Az elmúlt három év bajnoka a Puskás Akadémia kissé leszakadva – a kispestiekkel szemben hat pont hátránnyal – a harmadik helyen áll. A felcsúti együttes az UEFA Ifjúsági Ligában február elején szenvedett vereséget – egyébként remek játékkal – a legjobb tizenhat közé jutásért a Sporting ellen, így némileg meglepő, hogy nem nyeri simán a magyar bajnokságot. Igaz, az „ifi BL”-ben, a korosztályba tartozó NB I-es, NB II-es és NB III-s futballisták is pályára léptek a Puskás színeiben.
Az U17-es ligában a fővárosi csapatok dominálnak:
a Ferencváros áll az élen, az MTK a második, a harmadik – mindössze három pontra a zöld-fehérektől – a Honvéd, a negyedik a Vasas. Érdekesség, hogy első alkalommal szerepel a kiemelt ligában a Budai FC, amely a bennmaradásért küzd, a 11. helyen áll, a sereghajtó PMFC-vel azonos pontszámmal. A bajnokságból egy csapat esik ki.

Az U16-os sorozat élmezőnyében nagyon szoros a verseny: a Honvéd vezet 24 ponttal, mögötte a második MTK és a harmadik Győr egyaránt 23 ponttal áll, és a negyedik Kisvárda is „lőtávon” belül van, 21 pontot gyűjtve a tizenegy fordulóban. A kiemelt bajnokságban zsinórban a második évadban is megtarthatja a helyét a Gödöllői SK, amely három ponttal előzi az utolsó Zalaegerszeget.
Az U15-ösöknél a Ferencváros az éllovas, két ponttal lemaradva az MTK a második, a nyolc pont hátrányban lévő Győri ETO a harmadik.
Az U14-esek ligájában nem tizenkét, hanem csak tíz csapat szerepel. Itt a lebonyolítás annyiban más, hogy nem a klasszikus oda-visszavágós rendszerben játszanak a csapatok, hanem az NB I-hez hasonlóan mindegy együttes háromszor találkozik az összes riválisával. A Puskás Akadémia vezet 32 ponttal, mögötte a Ferencváros áll 31-gyel, a dobogóra pedig egyelőre az MTK fér fel 29-cel.
Érdekesség, hogy az ötből négy bajnokságot budapesti csapat vezet, az FTC két tabellán is az élen telelt. Ugyancsak kiemelendő, hogy
az MTK minden korosztályban az első három helyen szerepel,
így egy jó tavaszi szerepléssel akár a teljes söprés sem kizárt a kék-fehérektől.
A legeredményesebb játékosokat is a budapesti együttesek adják: a góllövőlistát az U19-esek között Zubor Ádám (MTK Budapest) 11, az U17-es bajnokságban Szabó Ferenc (Vasas) 11, az U16-os ligában Angyal Adrián Valentin (MTK Budapest) 9, az U15-ösben Fodor Félix (Újpest) 9, az U14-esek mezőnyében Nagy Milán (Ferencváros) 11 góllal vezeti.
(Kiemelt képünkön: Az MTK Budapest vezeti az U19-es kiemelt bajnokságot Forrás: MTK Budapest









