Minifutball-vb: szétlövéssel kapott ki Magyarország Romániától

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2019.10.11. 13:00
null
A magyar csapat a 4. helyen végzett Perthben a világbajnokságon (Fotó: Minifutball szövetség/Facebook)
Nem sikerült megszereznie az áhított érmet a magyar válogatottnak Perthben, miután a minifutball-világbajnokság bronzmérkőzésén szétlövéssel kikapott Romániától.

 

Magyar–román.

Volt olyan világverseny, amikor a mieink fontos meccsen borsot törtek a szakág egyik kiemelkedő válogatottja, a román orra alá.

2017-ben, a csehországi Brnóban az Európa-bajnokság harmadik helyéért csapott össze a két alakulat és hatalmas csatát vívott egymással, amely szétlövésbe torkollott, ebben a műfajban pedig jobb volt Nagy Lajos együttese, és megszerezte a harmadik helyet.

Ebben az esetben nyugodtan kijelenthető, hogy pénteken, az ausztráliai Perthben amolyan visszavágót rendeztek a két nemzet között, csak éppen a tét ezúttal a világbajnoki bronzérem volt.
A románok nagyon bekezdtek, az első 15 percben kapujukhoz szegezték a mieinket és bizony Tajti Bence nem unatkozott a kapuban, bravúrjaival tartotta a gól nélküli állást.

Aztán az első félidő hajrájában egyre többet támadt a magyar csapat is, amely kontrái végén megszerezhette volna a vezetést is, de Ladányi Dávid, Suscsák Máté és Barabás Miklós is célt tévesztett.

A fordulás után a magyar csapatnak volt két óriási helyzete, de Suscsák lövéseibe mindkétszer belekapott a román kapus. Aztán 15 perccel a zárás előtt Ladányi esett rá az ellenfelére a büntetőterületen belül, de a megítélt büntetőt Tajti hatalmas bravúrral védte.

Teljesen kiegyenlített volt a meccs, sőt, a veszélyes helyeken kiharcolt szabadrúgások után a magyar csapatnak voltak nagyobb lehetőségei, ekkor már a román kapus mutatott be bravúrokat.
Nem bírtak egymással a felek, sőt, a hosszabbítás is inkább kapusbravúrokról szólt mindkét oldalon, így 2017-hez hasonlóan megint szétlövés döntött.

A történelem azonban csak eddig ismételte önmagát, miután a három román lövő nem hibázott, Fritz Attila viszont igen, így Románia lett a világbajnokság bronzérmese, de a magyar csapat is minden dicséretet megérdemel az egész tornán mutatott teljesítményéért.

MINIFUTBALL-VILÁGBAJNOKSÁG, PERTH
A 3. helyért: Románia–Magyarország 0–0
– szétlövéssel: 3–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik