Képes Sport
PIETSCH TIBOR
2022.10.01 11:02 Frissítve: 2022.10.02 15:45

„Mindenkinek nekimegy a babaarcú szőke” – Schäfer András, a szerencsés 13-as

Inkább nevessünk, mintsem búslakodjunk – vallja a magyar válogatott és az Union Berlin középpályása, Schäfer András, aki tudja jól, mikor lehet viccelődni és mikor nem. Most lehet: amilyen őszinte, olyan vidám beszélgetés a szurkolókkal közös ünneplésről, önbizalomról és a Szalai Ádámtól tanultakról. Mosolyra fel!

Schäfer Andrásnak mostanában jó oka van a vidámságra (Fotó: Török Attila)

 

NÉVJEGY: SCHÄFER ANDRÁS
Született: 1999. április 13., Szombathely
Sportága: labdarúgás
Posztja: középpályás
Válogatottsága/góljai: 22/3
Klubjai: MTK Budapest (2016–2019), Genoa (olasz, 2019–2020), Chievo (olasz, 2019 - kölcsönben), DAC (szlovákiai, 2020–2022), Union Berlin (német, 2022-)
Kiemelkedő eredményei: szlovák bajnoki ezüstérmes (2021), szlovák bajnoki bronzérmes (2020), Eb-résztvevő (2021), NB II-es bajnoki cím (2018), az év labdarúgója (2021)

– Jó hangulatban tért vissza Berlinbe?
– Nemcsak jó hangulatban, hanem – legalábbis az út nagy részében – remek társaságban, ugyanis Budapestről Lipcsébe repültem, ahonnan vonattal mentem tovább Berlinbe. Lipcséig együtt utaztam Gulácsi Péterrel, Szoboszlai Dominikkal és Willi Orbánnal, még utoljára kiveséztük, mit éltünk át a Nemzetek Ligájában.

– Mire jutottak?
– Arra, hogy nincs okunk keseregni! Tíz ponttal a második helyen zártunk egy olyan csoportban, amelynél erősebbet nehéz elképzelni. Amikor elkészült a sorsolás, némelyek még attól is tartottak, nemhogy pontot nem szerzünk, gólt sem lövünk... Ezzel szemben úgy vártuk az utolsó játéknapot, hogy Olaszországot, Németországot és Angliát megelőzve vezettük a csoportunkat, és már egy döntetlen is azt jelentette volna, hogy az élen végezve bejutunk a sorozat négyes döntőjébe. Azt gondolom, ez mindent elmond a teljesítményünkről. Ugyan a pontot nem sikerült feltennünk az i-re, útban Lipcse felé arról beszélgettünk, nem szabad szomorkodnunk, sőt örüljünk annak, amit elértünk, mert ez igenis nagy szó! Persze az olaszoktól elszenvedett vereséget követően mindannyian búslakodtunk az öltözőben, de miután kitisztult a fejünk, ráeszméltünk, hogy amit véghez vittünk, arra büszkék lehetünk.

Schäfer András szerint örökké emlékezetes marad, hogy „Wolverhamptonban is legyőztük Angliát” (Fotó: AFP)


– Ha már kitisztult fejek... Jól sikerült a hétfő éjszakai ünneplés a szurkolókkal?

– Ó, nem volt az akkora buli... Mindamellett néha kell ilyen is. Szalai Ádámot búcsúztattuk, azért gyűltünk össze az egyik bárban, örülök, hogy a drukkerek is ott voltak. Én nem bánnám, ha a jövőben is összejönnénk egyszer-kétszer, na nem minden mérkőzés után, hanem, teszem azt, kétévente, egy-egy sikeres sorozat lezárásaként. Nyilván nem kell túlzásba esni, de szerintem alkalomadtán belefér, hogy a szurkolókkal megigyunk egy pohár sört. Fontos, hogy az a jó kapcsolat, ami kialakult közöttünk, megmaradjon.

– Ez a kötelék még erősíthető egyáltalán?
– Jó kérdés. Sokat kaptunk a drukkerektől az elmúlt időszakban, hálásak is vagyunk nekik. A kérdés az, mi lesz akkor, ha netán nem leszünk olyan eredményesek, mint mostanság. Ámbár az megnyugtató érzés, hogy a világbajnoki selejtezők során az albánoktól elszenvedett két vereség, vagy az angolok négy nullás budapesti győzelme után sem fordultak el tőlünk, tényleg elmondható, hogy kitartottak mellettünk jóban-rosszban. Remélem, a folytatásban azért inkább a jó jut nekik és nekünk is.

– Kanyarodjunk vissza 2021. december tizenhatodikára. Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy az olaszokkal, a németekkel és az angolokkal kerültek egy csoportba?
– Nem az, hogy jaj, mi lesz velünk! Bevallom, nagyon örültem. Mint ahogy az egész csapat. Boldogok voltunk, hogy ilyen neves ellenfelekkel találkozunk, úgy voltunk vele, a legjobbak ellen mérhetjük fel, hol tartunk, mennyit léptünk előre. S titkon bíztunk abban is, hogy az Európa-bajnokság alatt tapasztalt focilázat sikerül visszacsempészni. Nos, sikerült! Hihetetlen utat jártunk be, a végére elértük, hogy megint olyan hangulat uralkodjon Magyarországon, mint tavaly nyáron. Ha pályára lép a válogatott, azt egy ország éli meg ünnepként, ennél felemelőbb nincs. Ma már tudjuk, bárki ellen van esélyünk, csak el kell hinnünk, hogy képesek vagyunk a bravúrra. A mögöttünk hagyott hat meccs nekem azt bizonyítja, hogy mentalitásban elértük a topcsapatok szintjét. Mindazonáltal mi tudjuk a legjobban, hogy még bőven van hova fejlődnünk. Véletlenül sem hasonlítjuk magunkat Európa legerősebb válogatottjaihoz, de most már ellenük sem az esélytelenek nyugalmával futunk ki a pályára. A szekér nem megy majd mindig úgy, mint az utóbbi hónapokban, biztosan lesz olyan mérkőzés, amelyen nem győzünk, ám ha okosak vagyunk, abból is tanulunk.




– A Nemzetek Ligájában kihozták magukból a maximumot?
– Ezt akkor jelenthetnénk ki, ha megnyertük volna a csoportot. Azt ugyanakkor éreztük, hogy meccsről meccsre erősebbek és egységesebbek vagyunk, ez mindenképpen reményt keltő a jövőre nézve. Arra, hogy az utolsó csoportmérkőzésünk egy mini döntő lesz, előzetesen senki sem számított, hogy őszinte legyek, még mi sem. Az volt az egyik legfontosabb célunk a rajt előtt, hogy birtokoljuk minél többet a labdát. A statisztika is arról tanúskodik, hogy ez teljesült. Az olaszok ellen ötvenhárom százalékban volt nálunk a labda, a meccs több szakaszában is domináltunk, a kettő nullás vereség ellenére állítom, hogy időnként jól futballoztunk, s ki tudja, mi lett volna a vége, ha Gianluigi Donnarumma nem véd elképesztő formában. Az elejétől kiegyenlített mérkőzéseket játszottunk, ezekből is tanulhatunk. Ne feledjük, fiatal a csapatunk, amit most megtapasztaltunk, előnyünkre válhat a későbbiekben.

– A csapattal együtt fejlődött ön is?

– Szerintem igen. Két éve ölthettem először magamra a címeres mezt, sok kis lépéssel jutottam el oda, ahol most tartok. És sok kis lépéssel szeretnék továbbmenni ezen az úton. Eszem ágában sincs hátradőlni, és azt hajtogatni magamban, de jó vagy, Andris! Éppen ellenkezőleg, még többet akarok fejlődni, még többet akarok edzeni. Minden nap száz százalékot akarok kiadni magamból! Jóllehet Berlinben már szóltak, hogy nem ártana többet pihennem. Ebben van is igazság, csakhogy én szeretnék még jobb és jobb lenni.

– Ehhez kell magabiztosság is, nemde?
– Volt egy edzőm, aki egyszer azzal állt elém: ha nincs önbizalmam, menjek ki a szupermarketbe és vegyek, hátha akciós. Azóta a legjobb tudásom szerint végzem a munkámat, bízom magamban és minden lehetőséget megpróbálok kihasználni.

A Nemzetek Ligája-sorozat három kiemelkedő mozzanata közé befér a válogatott lipcsei, németek fölötti sikere is (Fotó: AFP)


– Huszonhárom évesen már huszonkétszeres válogatottnak vallhatja magát, a huszonkét meccsbe belefért egy felejthetetlen Európa-bajnokság és egy pazar Nemzetek Ligája-szereplés is. Erre mondják, meseszerű.
– Így van. Ritkán vagyok elégedett, de amit eddig a nemzeti együttes tagjaként megéltem, az fantasztikus! Mázlista vagyok, na.

– Azért nem csak a szerencsén múlt...

– De kellett az is. No meg sok munka és kitartás. Végül, de nem utolsósorban pedig az, hogy jó emberek vegyenek körül a pályán éppúgy, mint a pályán kívül. Náluk jobbat nem is kívánhatnék!

– Ha egyetlen momentumot kellene kiemelnie a Nemzetek Ligájából, mi lenne az?
– Látja, tényleg mázlista vagyok, mert van miből válogatnom. Három meccset nyertünk meg, mindhármat végigjátszottam. Az elsőn úgy vertük meg az angolokat, hogy harmincötezer gyerek szurkolt nekünk, remélem, nagy élményt szereztünk nekik. Tíz napra rá Wolverhamptonban is legyőztük Angliát, ráadásul szenzációs játékkal, négy nullára. A lefújás után sokáig kint maradtunk a pályán, hogy együtt ünnepeljünk a drukkerekkel – azért nem minden nap nyer egy csapat négy góllal Angliában! A harmadik, Lipcsében elért győzelemből leginkább Szalai Ádám gyönyörű gólja maradt meg, az is óriási pillanat volt. S hogy melyik kívánkozik az élre? Talán a wolverhamptoni meccset követő Himnusz-éneklés a szurkolókkal. Az hidegrázós volt...

 BECSES AJÁNDÉK
 Schäfer András korábban beszélt arról lapunknak, hogy a szombathelyi fogorvosi rendelő, ahol szülei dolgoznak, úgy néz ki, mint egy futballmúzeum, tele van mezekkel és különböző ereklyékkel. Megkérdeztük tőle, mi lett a sorsa a németek, illetve az olaszok ellen viselt dresszének.
„Ami Lipcsében volt rajtam, magammal hoztam Berlinbe, mivel egyik csapattársam, Sven Michel már korábban jelezte, szeretne egy magyar válogatott mezt  – szólt a válasz. – Boldogan adtam neki, remélem, egyszer neki is megadatik, hogy pályára lép a német válogatottban, és akkor majd én is bejelentkezem az ő szerelésére. Az olaszok ellen játszottunk először az új és gyönyörű fehér mezünkben, azzal pedig a páromat leptem meg, ugyanis a meccs napján ünnepelte a születésnapját, és mivel a dátum is rá volt hímezve, azt gondolom, szép ajándékkal tudtam kedveskedni neki.”


– Van, amit kitörölne az emlékezetéből?
– Még mindig bosszús vagyok a két sárga lapom miatt, én egyiket sem láttam annak. A második azért volt különösen dühítő, mert amiatt kénytelen voltam kihagyni a németek elleni hazai mérkőzést. Az olaszokkal szembeni két meccs miatt is van hiányérzetem, Cesenában nem játszottunk jól, a budapesti találkozóban is több volt. Mindent összevetve persze sokkal több jó történt velünk, mint rossz.

– Üröm az örömben: a csapat kapitánya visszavonult a válogatottól. Egy fiatal játékosnak mit jelentett Szalai Ádám?

– „Szala” sok magyar kisgyereknek lehet példaképe! Mi több, sok játékosnak is. Néhány évvel ezelőtt nem úgy alakult a karrierem Olaszországban, ahogy azt elképzeltem, abban az időszakban az ő példájából merítettem erőt. Korábban is szembesült problémákkal, mégsem adta fel, szüntelenül küzdött, mindig volt ereje visszakapaszkodni. Az őt jellemző elszántság lenyűgöző. Mielőtt megismertem, élt bennem egy kép róla, miután bekerültem a válogatottba, megbizonyosodtam afelől, hogy pontosan olyan, amilyennek gondoltam. Amellett, hogy remek futballista, nem tűr megalkuvást, valódi vezér a pályán és az öltözőben egyaránt. Volt, hogy jó tanáccsal látott el, de az is megesett, hogy az edzésen elsőként szólt rám. Rengeteget köszönhetek neki! És rengeteget köszönhet neki a magyar labdarúgás is. Nem mindenkinek adatik meg, hogy az utolsó válogatott meccsét követően úgy ünnepelhessen a Puskás Arénát megtöltő közönséggel, mint ő, de ez neki kijárt. Ádám mindenkinek kivívta a tiszteletét. Ezúton is gratulálok, egyúttal sok boldogságot kívánok neki a karrierjéből hátralevő, majd az azt követő időszakra.

– Ha már testközelből látta, milyen egy jó csapatkapitány, egyszer viselné a karszalagot a válogatottban?

– Ahhoz még sok víznek le kell folynia a Dunán, hogy én Magyarország csapatkapitánya lehessek. De egy nap boldogan lennék!

– A lipcsei mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy klubjában sokan szurkolnak önnek – még a Németország elleni mérkőzésen is. Mi volt a győzelem után?
– Annyian gratuláltak nekem, mint talán még soha. A csapat nagy része ugyanúgy írt, mint az edzői stáb tagjai, még a fizioterapeutánk sem feledkezett meg rólam. Jólesik, hogy figyelnek rám, törődnek velem, tudnak örülni a sikeremnek. Mielőtt Németországba igazoltam, hallottam egy-két sztereotípiát a németekről, hogy kissé ridegek, kevésbé barátságosak, de ezek mind megdőltek – legalábbis az esetemben. Ami az Unionnál fogadott, minden várakozásomat felülmúlta, egyszerűen imádok ebben a csapatban játszani.

Olaszország ellen, a Puskás Arénában játszottak először az új, gyönyörű fehér szerelésben – a 13-as mezzel a párját lepte meg (Fotó: AFP)


– A minap Oliver Ruhnert ügyvezető igazgató is „agyondicsérte” a Kicker hasábjain.

– Olvastam a nyilatkozatát, az ő szavai is jólestek. Valami azt súgja, a szemembe ezt nem mondják majd el, mert nem akarják, hogy elszaladjon velem a ló. Nem mintha ez a veszély fenyegetne. Ha valaki megdicsér, megköszönöm, de ettől még nem veszek vissza a tempóból. Mi több, az elismerés csak arra sarkall, hogy rátegyek még egy lapáttal.

– Kívülről az látszik, ha két fejjel magasabb és húsz kilóval több az ellenfele, akkor sem ijed meg, úgy megy bele a párharcba, mintha az élete múlna rajta. Jól látom?
– Ha megijednék, ha visszahúznám magam, el kellene gondolkodnom, hogy szeretnék-e még futballozni. Ez a hozzáállás mindig jellemző volt rám, az erényeim közé tartozott. Tény, nem vagyok egy kigyúrt óriás, de Berlinben éppen azt mondták, nem feltétlenül kell tíz kiló izmot magamra pakolni, szerintük így is rendben vagyok. Ezek után nem zavar, ha esetleg kintről az látszik, hogy mindenkinek nekimegy a babaarcú szőke... Felőlem még lehet ez a védjegyem is.

– Azért Wolverhamptonban volt egy ijesztő jelenet...
– Meredek szituáció volt, nem sokon múlt a súlyosabb sérülés. Utána egy hónapig fájt a térdem, eleinte még a sétálás is nehezemre esett. Ezen a pontot visszatérhetünk a szerencsére, mert az volt az előző idény utolsó meccse, így volt időm felépülni. S visszatérhetünk arra is, hogy jó emberek vesznek körül, mivelhogy a rehabilitációban nagy segítségemre voltak a válogatott és az Union szakemberei, amikorra kellett, rendbe is jöttem. Az a bizonyos eset azonban figyelmeztető jel is volt: ha már belemegyek a csínes helyzetekbe, még jobban oda kell figyelnem magamra, meg kell erősítenem a lábamat.

Marco Rossival remek a viszonya – a lipcsei sajtótájékoztatón meg is nevettette (Fotó: MTI)


– No és mitől van az, hogy folyton mosolyog?

– Amikor azzal foglalkozhatok, amit a világon a legjobban szeretek csinálni, amikor a válogatottban és a klubomban is varázslatos hangulatú meccseken léphetek pályára, amikor csodás sikereknek lehetek részese, miért ne mosolyogjak? Egyébként sem szeretem, ha feszültség van a levegőben. Vannak szituációk, amelyek megkövetelik a komolyságot, nem is kell a nap huszonnégy órájában bolondozni, de úgy vagyok vele, inkább nevessünk, mintsem búslakodjunk.

– A már említett lipcsei sajtótájékoztatón is jó hangulatot teremtett, miután megválaszolta az önnek feltett kérdéseket, leült az újságírók közé. Azt hittem, megkérdezi Marco Rossitól, másnap kezdő lesz-e...

– Az szerintem éppen olyan helyzet volt, amikor belefért a viccelődés. Különben is, azt szokták mondani, ne a játékos izguljon, hanem az, aki berakja...

– Nem babonás? Csak a tizenhármas mezszáma miatt kérdezem.

– Nem vagyok! Az egyik legjobb barátom, Kalmár Zsolt miatt büszkén viselem. Az ő kedvenc száma a tizenhármas, a válogatottban és a DAC-ban is tizenhármas mezben játszik. Fájdalom, tavaly márciusban, Andorrában súlyos térdsérülést szenvedett, holott ha valaki megérdemelte volna, hogy pályára lépjen az Európa-bajnokságon, az ő. A szerelésekért felelős Hegyesi Laci bácsi vetette fel, hogy Zsolt távollétében legyek tizenhármas, amikor megkérdeztem tőle, magamra ölthetem-e, nyomban beleegyezett. Talán meg is áldotta. Megtartani viszont nem akarom, ígérem, amint visszatér közénk, visszaadom neki. Abban bízom, hogy már a következő összetartáson új számot kell kérnem Laci bácsitól.

Az Union Berlin vezetőedzője, Urs Fischer is elégedett a teljesítményével (Fotó: AFP)


– Ha ma kellene leadni a rendelést, mit választana?
– A nyolcas és a huszonhatos áll a legközelebb a szívemhez, de előbbi Nagy Ádámé, utóbbi pedig nincs a válogatottban. Azért futok egy kört, hátha megoldható, hogy huszonhatosban játsszak. Ha nem járok sikerrel, azt veszem fel, ami marad. A lényeg, hogy a címer rajta legyen.

– Várja már a Luxemburg és a Görögország elleni novemberi mérkőzést?

– Naná! A repülőn arról is beszélgettünk Dominikkal, milyen jó lesz újra hazajönni. Amikor ilyen légkör vesz körül minket, amikor ennyire összetartó csapatban játszhat valaki, alig várja, hogy megint elkezdődjön a felkészülés. Addig viszont jó néhány bajnoki és Európa-liga-meccsen az Unionban is jelenésem lesz, úgyhogy az előttünk álló hetekben ezekre összpontosítok. Ha már megdicsértek az eddigi teljesítményemért, szeretném ott folytatni, ahol abbahagytam.

– Feltételezem, ezzel a társai is így vannak: hét forduló elteltével vezetik a Bundesligát...
– Öröm ránézni a tabellára, de nem ájulunk el magunktól, eddig is tudtuk, hol a helyünk, most is tudjuk. Mint említettem, nagyon szeretek itt lenni, hálás vagyok a sorsnak, hogy az Union labdarúgója lehetek. Hihetetlen, hogy a válogatottban és a klubomban is milyen csodás időszakot élek át. Nem csoda, hogy amilyen nehéz volt otthagyni a nemzeti együttest, olyan jó volt visszatérni Berlinbe. Eufóriából jöttem eufóriába... Mondtam már, hogy szerencsés vagyok?

 KALAPEMELÉS
 Az egyik fejezet az Olaszország elleni mérkőzéssel lezárult, 2023 márciusában máris kezdődik az új: a magyar válogatott nekivág az Európa-bajnoki selejtezősorozatnak. Reménykedésre nem csupán az elmúlt egy-két évben látottak miatt van ok, hanem azért is, mert a kiváló Nemzetek Ligája-szereplésének köszönhetően Marco Rossi együttese az első kalapból várhatja az október 9-i, frankfurti sorsolást!
Az, hogy a legerősebb csapatok közé kerültünk, mutatja, jó úton járunk – mondta Schäfer András. – Egymást között egyelőre annyit beszéltünk erről, mekkora jelentőségű, hogy az első kalapban vagyunk, odáig azonban nem jutottunk, hogy kivel lenne jó játszani, kivel nem. A futballban az a szép, hogy bárkit megverhetsz, igaz, bárkitől ki is kaphatsz, ezt a saját bőrünkön is tapasztalhattuk már. Mindenesetre töretlenül hinnünk kell a sikerben, ha a Nemzetek Ligájában megszerzett tíz ponttól nem lesz önbizalmunk, akkor semmitől!”


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. október elsejei lapszámában jelent meg.)

2022.11.27 08:24:14

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Nádas Ödön bátor volt, de a csapatból hiányzott a szív, a lélek.

2022.11.25 17:39:00

Magyar válogatott nemzetisport.hu

A Dunaszerdahely középpályása 596 nap válogatottbeli kihagyás után elszántabb, mint valaha.

2022.11.25 19:47:07

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az utóbbi hetek, napok a búcsú jegyében teltek, Mészölytől örökre, Dzsudzsák és Szalai esetében csak a válogatottól. A lényeg az, hogy megint van, aki továbbadja a lángot, s van, aki átveszi.

2022.11.25 19:44:57

Magyar válogatott nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Lenyűgöző, ahogy a játékosok a labdához érnek, ütemre lelnek, passzolnak, megelőznek.

2022.11.25 00:11:58

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. November 25., a Magyar labdarúgás napja. Annak, aki igazi híve a futballnak, minden nap ünnep, amikor meccs van. Emlékszem, ha fölmentem egy stadion lépcsőjén, megálltam, megláttam a zöld gyepet, már kisgyerekként is lett bennem valami le nem írható, semmi máshoz nem hasonlítható emelkedettség.