Magyar–izlandi: „A jövője a budapesti mérkőzés végeredményétől függ”

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2020.11.04. 08:51
null
Erik Hamrén szempontjából döntő fontosságú az Eb-pótselejtező (Fotó: AFP)
A két esztendeje kinevezett Erik Hamrén jövője szempontjából döntő fontosságú a magyar–izlandi Eb-pótselejtező végeredménye.

 

Arról beszélgettünk a Morgunbladid újságírójával, Vidir Sigurdssonnal, hogy mennyire változott az izlandi csapat összetétele a négy évvel ezelőtti, magyarok elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzéshez képest (nem nagyon). Az persze nem elhanyagolható változás, hogy a kapitány személye más, 2018 óta ugyanis a svéd Erik Hamrén irányítja az együttest.

„Nem kezdett jól  – mondta lapunknak Vidir Sigurdsson. –  A rendkívül népszerű Heimir Hallgrímssont váltotta a világbajnokság után, és az akkori őszi NL-meccseken nem tudta a legerősebb összeállításban szerepeltetni a csapatot, amely a svájciak elleni hat nullás vereséggel kezdett, majd a következő három találkozóján is alulmaradt. Sokan úgy vélték, Hamrén nem lesz sokáig a helyén, de aztán a válogatott elkezdett jobban teljesíteni az Eb-selejtezőn, viszont az albánok elleni csúnya vereség is szerepet játszott abban, hogy nem sikerült egyenes ágon kijutni. A románok legyőzése után a helyi szurkolók körében és a sajtóban is javult a megítélése, viszonylag magas a támogatottsága, de tudja, hogy a jövője a budapesti mérkőzés végeredményétől függ.”

A neveket tekintve nem számíthatunk különösebb meglepetésre a pénteki kerethirdetéskor, de azért így is van egy-két tehetséges játékos, aki Budapesten is lehetőséghez juthat – ha meghívót kap.

„A 2011-es U21-es Európa-bajnokságon ötödik helyezett aranygenerációból került ki a négy évvel ezelőtti Eb-csapat, majd a 2018-as világbajnoki keret döntő része – és most is ők viszik a prímet, ezért a fiataloknak nehéz lehetőséghez jutniuk – folytatta az izlandi újságíró. – Leginkább Albert Gudmundssonnak van esélye arra, hogy a magyarok ellen szerepeljen, az AZ támadója a múlt héten két gólt szerzett az Európa-ligában. A Midtjyllandot erősítő szélső, Mikael Anderson, illetve a CSZKA Moszkvában futballozó Arnór Sigurdsson is lehetőséget kapott már Erik Hamréntól.”

A 63 esztendős szakember tehát nem alakította át gyökeresen a játékoskeretet, de mi a helyzet a taktikával?

„Alapvetően nem változott – árulta el Sigurdsson. – Az ellenféltől függően a 4–4–2-es vagy a 4–5–1-es hadrendben áll ki a válogatott, amelyre a jó védekezés, a gyors támadások és a rögzített helyzeteknél szervezettség jellemző. Hamrén Románia ellen 4–4–2-es felállásban küldte pályára az együttest, a jövő héten az alapján választja ki a hadrendet, hogy milyen játékra számíthat a magyar csapattól.”     

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Hegedüs Lajos (Paksi FC)
Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Loic Nego (Mol Fehérvár), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók: Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
EB-PÓTSELEJTEZŐ (NL-RÁJÁTSZÁS)
A-LIGA

Október 8.

Bulgária–Magyarország 1–3
November 12.
20.45:
Magyarország–Izland (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
B-LIGA, 3. CSOPORT
Szeptember 3.:
Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6.:Magyarország–Oroszország 2–3
Október 11.:Szerbia–Magyarország 0–1
Október 14.:Oroszország–Magyarország 0–0
November 15., 20.45:Magyarország–Szerbia(Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország4227–4+38
2. MAGYARORSZÁG42114–3+17
3. Törökország4313–4–13
4. Szerbia4223–6–32
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik