Korcsmár: Sajnálom Egervárit, vele értük el a sikereket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.12. 13:30
null
Amszterdamban semmi sem jött össze a válogatottnak (Fotó: Mirkó István)
Korcsmár Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott védője sajnálja, hogy Egervári Sándor lemondott a hollandiai súlyos vereség (8–1) után. Hajnal Tamás már előretekint, és várja az Andorra elleni keddi találkozót. A holland játékosok érthetően nagyon boldogok voltak a mérkőzést követően, Kevin Strootman nem kímélte a mieinket.

„Borzasztóan csalódott vagyok – nyilatkozta lógó orral az NSO Tv-nek Korcsmár Zsolt a mérkőzést követően. – Nem szeretnék a csapat teljesítményével foglalkozni, vagyok annyira önkritikus, hogy magamról beszélek. Sajnos kijött, hogy mekkora a különbség az én játéktudásom és a hollandoké között. A szünetben már gondoltuk, hogy nem fogunk nyerni, akkor tisztes helytállást szerettünk volna a második félidőre. Megviselt Egervári Sándor döntése, nagyon jó szakembert ismertem meg benne, nála lettem válogatott, vele értük el a sikereket és most ezt a kudarcot is.”

Hajnal Tamás sem tudta leplezni csalódottságát, az Ingolstadt középpályásának nem volt kedve a számolgatáshoz sem a meccs után.

„Jelenleg nem tudok számolgatni, ez a találkozó akkora hatással volt mindenkire – kesergett Hajnal az összecsapás után. – Kedden úgy fogunk kimenni a pályára, hogy mindent megteszünk a győzelemért, van még néhány napunk, hogy feldolgozzuk ezt a kudarcot.”

Az eddigi holland válogatottsági gólrekorder, Patrick Kluivert örül annak, hogy Robin van Persie lekörözte őt a szerzett gólok számában a nemzeti csapatban. Együtt dolgoztak a Manchester United csatárával, hogy játéka még jobb legyen.

„A rekordok azért vannak, hogy megdőljenek. Előbb vagy utóbb ez menthetetlenül bekövetkezik. Hogy ma vagy éppen holnap, az teljesen mindegy. Azon dolgoztunk, hogy ezt megvalósítsuk, hogy háromszor talált ma be, remek teljesítmény tőle. Tíz éven keresztül tartottam ezt a rekordot, most ő szépen vette át tőlem. Nagyon büszke vagyok” – mondta Patrick Kluivert.

„Nagyon boldog vagyok, hogy Van Persie ezt elérte. Nagyon jó ez a holland válogatottnak és különösen neki. Dolgoztunk a támadásokon, s ez kifizetődőnek bizonyult. Robin és én minden mérkőzésen elemezzük a játékát, mindig látjuk, hogy miben kell még fejlődnie és mi az, ami már bevált, jól működik.”

Mint ismert, a magyarok ellen mesterhármast szerző Van Persie 41 góllal már minden idők legeredményesebb futballistája a holland válogatott történetében. A tegnapi vb-selejtezőn érte utol és hagyta le az eddigi rekorder, 40 gólos Kluivertet. A lista harmadik helyén Dennis Bergkamp áll 37 találattal.

„A hét folyamán már ugrattuk egymást Kluiverttel a rekord kapcsán, tudtam, hogy utolérhetem, de nem terveztem el előre, mit fogok csinálni, ha sikerül. A második gólom után, amikor beállítottam a csúcsot, úgy éreztem, ki kell futnom hozzá” – mondta Van Persie a találkozót követően.

„Az első időszakban szélsőt játszottam a válogatottban, vagy éppen csere voltam, csak olyan 35-40 találkozó után kerültem a középcsatár pozíciójába. Örülök neki, hogy ilyen szép találattal tudtam beállítani a rekordot.”

Kevin Strootman – finoman fogalmazva – kijelentette, hogy nem túl erős ellenféllel játszottak a tegnapi Hollandia–Magyarország világbajnoki selejtezőn.

„Tudtuk, hogy a biztos győzelmeknél is minél jobban kell játszanunk, hogy az igazán nagy válogatottak ellen is győzni tudjunk. Amikor elértük ezt a magas szintet, akkor már nagyon könnyedén futballoztunk, persze az igaz, hogy az ellenfelünk nem volt túl jó. Szerencsések voltunk vagy éppen klasszisok, hogy értékesítettük a helyzeteinket. Egész jó kis futball volt ez ma este” – értékelt Kevin Strootman, aki a holland csapat második gólját szerezte a mérkőzésen.

„Forró hangulatú mérkőzés és este lesz. Nagy nyomás lesz a két csapaton, persze különösképpen a törökökön. Nekünk ez remek tesztmeccs lesz” – tette hozzá a Roma középpályása arra utalva, hogy a hollandok kedden Törökországban zárják a selejtezősorozatot.

VB 2014
SELEJTEZŐ, D-CSOPORT
Hollandia–Magyarország 8–1
(Van Persie 16., 42., 53., Strootman 25., Lens 37., Devecseri 64. – öngól, Van der Vaart 85., Robben 90., ill. Dzsudzsák 47. – 11-esből)

A CSOPORT MÁSIK KÉT MECCSÉN
Andorra–Románia 0–4
Észtország–Törökország 0–2

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 9 8 1 32– 5 +27 25
2. Törökország 9 5 1 3 16– 7 +9 16
3. Románia 9 5 1 3 17–12 +5 16
4. MAGYARORSZÁG 9 4 2 3 19–20 –1 14
5. Észtország 9 2 1 6 6–18 –12 7
6. Andorra 9 9 0–28 –28 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik