Kitüntetés: Dénes Tamás kapta a Szepesi-díjat

Vágólapra másolva!
2022.09.05. 14:19
null
Dénes Tamás (balra) Mezey György korábbi szövetségi kapitánytól vehette át a Szepesi-díjat (Fotó: Földi Imre)
Átadták hétfőn a Puskás Nemzetközi Alapítvány elismeréseit, az Üllői úti Ferencváros-stadionban a Szepesi-díjat Dénes Tamás sportújságíró, futballtörténész, az Östreicher-díjat Törőcsik Éva, a júliusban elhunyt Törőcsik András nővére vette át.

 

A díjátadó immár hagyományos helyszínéhez kapcsolódik Puskás Ferenc és Szepesi György pályafutásának egy-egy meghatározó mozzanata: a magyar labdarúgás leghíresebb játékosa itt játszotta első válogatott mérkőzését és szerezte első válogatott gólját 1945. augusztus 20-án, a Magyarország–Ausztria (5:2) találkozó pedig egyúttal a legendás rádióriporternek is első élő válogatottmeccs-tudósítása volt.

Az alapítványt 2015-ben hívta életre Puskás Ferencné azzal a szándékkal, hogy a Szepesi-díjjal egy, a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett újságírót, az Östreicher-díjjal pedig egy olyan hozzátartozót jutalmazzanak, aki valamely futballista sikeres pályafutását, mindennapjait segítette, segíti. A díjazottaknak járó egymillió forintos pénzjutalomról immár harmadik éve a Provident Pénzügyi Zrt. gondoskodik. A hétfői ünnepség egyúttal alkalmat adott arra, hogy Novotny Zoltán, a Magyar Sportújságírók Szövetsége tiszteletbeli elnöke és Szirmák Botond, a pénzügyi vállalat vezérigazgatója nyilvánosan aláírja a megállapodást, amelynek értelmében a következő három évben a szövetség szakmai díjaival járó pénzjutalmakat is fedezi a pénzintézet.

Szöllősi György, az alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője szomorú hírt jelentett be az átadót megnyitó beszédében: tudatta a jelenlévőkkel, hogy néhány órával az Üllői úti díszesemény előtt, hétfőn hajnalban elhunyt Puskás Ferenc testvére, a Kispesten haláláig visszavonultságban élő Puskás Éva.

A közös emlékezés után a szakmai szövetség vezetője emlékeztetett Puskás Ferenc, az Aranycsapat emléke és a magyar futball hagyományápolása terén elért közelmúltbeli eredményekre. Molnár Mátyás, az ünnepség műsorvezetője ezután bemutatta az Östreicher-díj átadóit, Nyilasi Tibor 70-szeres válogatott, ezüstcipős labdarúgót és Szirmák Botondot, majd felkérte Borbély Zoltánt, a Magyar Labdarúgó Szövetség korábbi szóvivőjét laudációja elmondására. A futball iránt elkötelezett ügyvéd, egyetemi tanár személyes hangú és szellemes, több helyen Egressy Zoltán Lila csík, fehér csík című regényéből idéző beszédében vázolta fel Törőcsik András életének, pályafutásának eseményeit és hátterét, méltatva a díjazottat, Évát, aki öccsét, a 67 évesen elhunyt újpesti csatárt éveken át gondozta, segítette.

Az Östreicher-díjat Törőcsik Éva, a júliusban elhunyt Törőcsik András nővére vette át – mellette Szirmák Botond (balra) és Nyilasi Tibor (jobbra) (Fotó: Földi Imre)
Az Östreicher-díjat Törőcsik Éva, a júliusban elhunyt Törőcsik András nővére vette át – mellette Szirmák Botond (balra) és Nyilasi Tibor (jobbra) (Fotó: Földi Imre)

 

„Nehéz megszólalnom, mert nagyon friss még András halála – lépett a mikrofonhoz Törőcsik Éva. – Köszönetet szeretnék mondani a díj átadói mellett mindazoknak, akik segítették őt az utolsó időkben is, akik nem hagytak egyedül a bajban. Hálás vagyok az MLSZ-nek, a Focisegély Alapítványnak, az UTE-nek, az Újpest FC-nek, a barátoknak, a pályatársaknak, a masszőrének. Külön is lányomnak, aki családjával mellettem állt.”

A Szepesi-díjat Dénes Tamás érdemelte ki az idén, a hivatalos indoklás szerint „a sportújságírásban és a magyar futballban kivívott általános szakmai és emberi megbecsülése, mintegy nyolcvan kötete, köztük a hazai és a nemzetközi labdarúgás történetét feldolgozó, generációk által forgatott, enciklopédikus részletességű és precízségű alapművei, több évtizedes hírlapírói, sporttörténészi, szakértői, szerkesztői, közösségi tevékenysége elismeréseként”. A Nemzeti Sport korábbi főszerkesztőjét nála hat perccel fiatalabb ikertestvére, Dénes András sportújságíró, lapunk korábbi szerkesztője méltatta, kiemelve egyebek mellett a család régi futballkötődését, nevezetesen azt, hogy dédapjuk testvére, Róka János az első magyar bajnokcsapat, a BTC tagjaként részese volt a sportág hazai születésének. Az első két bajnokságot megnyerő együttes játékosaként pályára lépett az első magyar bajnoki mérkőzésen, sőt mesterhármast szerzett. Az elismerést Mezey György mesteredző, a magyar válogatott legutóbbi, 1986-os vb-szereplése idején szövetségi kapitányként dolgozó szakember, illetve Bozsik Lajos, Bozsik József Aranycsapat-játékos 1942-ben született öccse adta át.

A díjazott a testvérével közös, futball iránti korai érdeklődésének alátámasztására elmondta, hogy hétévesen öccsétől egy gombfocicsapatért nyerte meg az udvarlási jogot egyik osztálytársnőjéhez, majd felidézte néhány Puskás Ferenchez fűződő személyes emlékét: „Az első egy orosz nyelvvizsgához kapcsolódik, egyetemista koromból való, 1983-ból vagy 1984-ből. A szabadidő, hobbi volt a kihúzott témám, és a beszélgetés során hamar kiderült, a sport, különösképpen a futball érdekel. A vizsgáztató erre megkérdezte, ki a kedvenc játékosom. »Puskás Ferenc« – feleltem, mire ő némiképp megütközve mondta: »Na, de ő disszidált«. Hiába magyaráztam, hogy a Real Madridnál töltött időszaka nem vesz el futballtudása értékéből, nem sikerült meggyőznöm – a nyelvvizsga sajnos nem sikerült.”

AZ EDDIGI DÍJAZOTTAK

Szepesi-díj
2015: Novotny Zoltán
2016: Hajdú B. István
2017: Gulyás László
2018: Vass István Zoltán
2019: Török László
2020: Lakat T. Károly
2021: Zsengellér Zsolt
2022: Dénes Tamás

Östreicher-díj
2015: Czibor Zoltán húga, Czibor Zsuzsanna
2016: Tóth Mihály özvegye, Hamzsek Jolán és lánya, Zsófia
2017: Deák Ferenc özvegye, Diósy Ilona
2018: Várady Béla özvegye, Gazdag Judit
2019: Lantos Mihály özvegye, Beretvás Mária
2020: Ladinszky Attila párja, Bodor Ágnes
2021: Mészöly Kálmán felesége, Bardi Gyöngyi
2022: Törőcsik András testvére, Törőcsik Éva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik