Hamu és gyémánt – Deák Zsigmond jegyzete

Nem klasszikustól, hanem magamtól idéznék: „Megígérem, váratlan bravúr esetén az első leszek, aki hamut szór a fejére” – írtam ugyanezeken a hasábokon labdarúgó-válogatottunk keddi, londoni vb-selejtezője előtt. Ez tehát itt a hamu a fejemen, mert jelen helyzetünkben az 1–1 valóban váratlan bravúrnak számít. De tegye mindenki a szívére a kezét, hányan mondták volna meg (előre, nem utólag okoskodva!), hogy Lang leveszi pályáról Kane-t, Nagy Zsolt Sterlinget, Nego Shaw-t, akivel még egy tizenegyest is összehozat? A többiek nevét is sorolhatnám, s melléjük téve a hiányzókét, kijelenthetjük: tartalékos magyar csapat tréfálta meg a Wembleyben a nagyjából kompletten kiálló, regnáló Eb-ezüstérmest, vb-elődöntőst. Az viszont nem tréfa, hanem komoly: a világ- és Európa-bajnoki selejtezőket együttesen nézve sorozatban 21 győzelem, illetve kilenc év után kényszerítette valaki döntetlenre otthon Angliát. S az sem kis fegyvertény, hogy Marco Rossi irányításával a legutóbbi, 2018-as vb elődöntősei közül hárommal játszottunk, s mindegyiktől szereztünk pontot.

A sors furcsa fintora, hogy közben kiderült, ezzel a gyémántnál is értékesebb eredménnyel sem megyünk semmire, már ami a továbbjutást illeti, mivel előtte összehasonlíthatatlanul gyengébb teljesítménnyel oda-vissza kikaptunk az angolokhoz nehezen mérhető albánoktól. A rejtély megfejtését már maguk a futballisták is pedzegették, én valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy nem az ellenféltől tartanak a mieink, hanem a téttől. Az Albánia feletti esetleges győzelmekkel reális közelségbe került volna a pótselejtező, erre a mieinknek összeakadt a lábuk, nem mertek kezdeményezni. Most viszont, hogy elment a vb-vonat, már bátran, félelem nélkül (így mondta Gulácsi Péter csapatkapitány) álltak helyt az angol sztárokkal szemben. Hasonló lehetett a motiváció az Eb-n a franciák és a németek elleni bravúrdöntetlen esetén is, hiszen ott sem volt reális elvárás a továbbjutás.

Szóval le a kalappal a fiúk előtt, akikről kiderült, lelki puttony nélkül a legjobbakat is képesek megszorítani, s ezt a bizonyos terhet főképp a szövetségi kapitány veszi le a vállukról. Marco Rossi beleáll minden vélt vagy valós konfliktusba, védve a csapatot, a kohéziót, s hároméves ténykedését nézve nincs más, aki ezt jobban csinálná nála. Posztját ráadásul megtiszteltetésnek veszi, nem edzői pályafutása ikszedik állomásának. Azt mondom, a két további vb-selejtező eredményétől függetlenül továbbra is itt a helye a kispadunkon, hiszen már „csak” azt kell megoldania, hogy nagy tétnél is menjen a foci, de legalább jöjjön a siker, mint például az Eb-pótselejtezőn Bulgária és Izland ellen. Azok sem voltak gyengébbek, mint Albánia…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!