Eb 2020: a jegyigénylés első szakaszának legfontosabb információi

Vágólapra másolva!
2019.06.24. 08:29
null
Gera Zoltán (balról a negyedik) a szurkolókkal és korábbi sztárokkal, így Figóval (jobbról a második) és Nuno Gomessel (jobbról a negyedik) pályabejárást is tartott (Fotó: mlsz.hu)
Aki a július 12-ig tartó első szakaszban nem igényel belépőt a jövő évi Európa-bajnokságra, annak minimálisra csökken az esélye, hogy feljusson a lelátóra.

 

Már egy év sincs hátra a jövő évi Európa-bajnokság rajtjáig: június 12-én kezdődött és július 12-ig tart a jegyigénylés első, egyben leglényegesebb szakasza – a fontosnak tűnő információkat a Magyar Labdarúgó-szövetség kommunikációs osztályával karöltve igyekszünk megosztani a futballrajongókkal.

• Hol lehet jegyet igényelni?
Az euro2020.com/tickets oldalon. Ez az első alkalom, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos portálján magyar nyelven is lehet jegyet igényelni. A határidő nem véletlenül július 12. – egy év múlva aznap játsszák az Európa-bajnokság döntőjét. A felületre Facebookon is be lehet jelentkezni, a procedúra megfelel az átlagos internetes vásárlási regisztrációnak. Nem árt mindjárt az elején tisztázni, hogy a torna ideje alatt a stadionokban nem lesz jegyértékesítés.

Gera Zoltán üzenete
„Három éve, Franciaországban megtapasztalhattam a csodát: a hazámat képviselhettem az Európa-bajnokságon. Játékosként lélekemelő volt azokat a napokat, heteket megélni, minden edzés, minden meccs óriási élmény volt. Tudom, a szurkolóinknak is rengeteget jelentett, hogy ott voltunk a kontinensviadalon, elképesztő támogatást kaptunk tőlük. Az, hogy jövőre Magyarország is házigazdája lehet az Eb-nek, hatalmas motivációt jelent mindnyájunknak. Ha abból indulok ki, hogy mi volt Marseille-ben, amikor harmincezernél is többen biztattak bennünket, vagy mekkora őrület volt idehaza az utcákon, felvetődik bennem a kérdés: vajon mi lesz itt jövő nyáron?! Mivel az első körben július 12-ig lehet jegyet igényelni, az Európa-bajnokság budapesti nagyköveteként arra biztatok mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, és ha teheti, legyen ott 2020 júniusában a Puskás Arénában. Szeretném, ha utólag senkiben sem lenne rossz érzés amiatt, hogy lemaradt valamiről.”

• A regisztráció már vásárlást jelent?
Nem. Sőt, önmagában a jegyigénylés leadása nem jár semmilyen kötelezettséggel, ebben a szakaszban még fizetni sem kell érte. Ebből következően érdemes több „fronton” regisztrálni, hiszen így nagyobb esély van arra, hogy valaki jegyhez jusson. A belépők sorsolás útján találnak gazdára, nem számít, hogy valaki a jegyigénylési időszak elején, netán a végén regisztrál.

• Hány belépőt vásárolhatok?
Egy ember egy meccsre négy jegyet igényelhet. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy többen nem mehettek vagy nem ülhettek egy helyen. Minden foglaláshoz tartozik egy kód, és azt a kódot megosztod valakivel, ő azzal tud a helyedhez közeli jegyet igényelni. Lényeges információ, hogy minden személy meccsenként csak egy árkategóriában igényelhet jegyet, ugyanakkor – a jegyhez jutás esélyét növelendő – lehetséges egy másik árkategória esetleges elfogadását is megadni arra az esetre, ha az igényelt árkategóriában nem sorsolnak ki.

• Honnan tudom meg, hogy van-e jegyem?
Miután – a borítékolható túljelentkezés miatt – az UEFA kisorsolja, kik azok, akiknek jut jegy, a regisztráció során megadott elérhetőségen értesíti őket. Tudni érdemes, az Európai Labdarúgó-szövetség akkor értékesít nagyobb számban belépőket, amikor még nem ismertek a pontos párosítások, ezzel azokat szeretné előnyben részesíteni, akik rendszeresen járnak az égisze alá tartozó meccsekre. A testület augusztusban értesíti a szerencsés jegytulajdonosokat, akiknek nagyjából tíz napjuk lesz a fizetés teljesítésére. Aki a megadott határidőn belül nem rendezi a számlát, elveszíti a jegyét! Az ily módon „bent ragadó” jegyeket a Fans First, azaz „A szurkoló az első!” mottó jegyében azok között sorsolják ki, akik nem nyertek az első körben.

• Budapest hány meccsnek lesz a házigazdája?
Összesen négynek. Három csoportmérkőzésnek, napra pontosan június 16-án, 20-án és 24-én, továbbá a 28-i nyolcaddöntőnek.

• Mennyibe kerülnek a belépők a Puskás Arénába?
Három árkategóriát állapított meg az UEFA, ez mind a négy találkozóra érvényes: 30, 75 és 125 euróért lehet jegyet venni. Minden belépőt euróban kell kifizetni. Érdekességképp tegyük hozzá, hogy a jegykategóriák és az árak meghatározásánál az UEFA a rendező városokat két csoportba sorolta a lakosság vásárlóereje és az átlagjövedelem szerint. Az A-csoportba Amszterdam, Bilbao, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár került, a B-be Baki, Bukarest és Budapest. Más szóval, utóbbi három városban kedvezőbb áron lehet megnézni a mérkőzéseket, mint a másik kilencben.

• Ha a magyar válogatott kijut az Eb-re, mindhárom csoportmeccsét Pesten játssza?
Nem! A háromból kettőt vívna hazai pályán, egyet Münchenben. A két itthoni csoportmérkőzés garantált, azt ellenben még nem lehet tudni, hogy melyik kettő a háromból. A pontos meccsbeosztás csak jóval a jegyigénylés első szakasza után, hónapok múlva derül ki, bár az valószínűsíthető, hogy a Puskás Arénában rendezendő első, június 16-i mérkőzés egyik részvevője Magyarország lesz.

Önkéntesek kerestetnek
Jó hír, hogy nemcsak szurkolóként lehet közel kerülni az Európa-bajnoki meccsekhez, hanem önkéntesként is. Az UEFA a legkülönbféle szerepkörökbe keres embereket, a logisztikában segédkezőkre éppúgy szükség van, mint informatikusra vagy csapatkísérőre. Az önkéntesek segítsége a stadionban, illetve a városban is elkél majd, összesen ezernél is több jelentkezőt várnak – helyszínenként. Jelentkezni az euro2020.mlsz.hu/onkentes oldalon lehet.

• Ha a magyar válogatott továbbjut a csoportjából, a budapesti nyolcaddöntőben lépne pályára?
Megint csak nem! Az UEFA döntése értelmében, ha a rendező ország továbbjut a csoportjából, a nyolc közé kerülésért nem játszhat hazai környezetben. Annyi bizonyos, hogy ha kiharcolja az Európa-bajnoki részvétel jogát, Magyarország az F-csoportban szerepel majd. Ha azt megnyerné, Bukarestben játszaná a nyolcaddöntőt, ha másodikként lépne tovább, Dublinban lenne jelenése, ha esetleg harmadikként (a hat csoportból a négy legjobb harmadik is a nyolcaddöntőben folytathatja), akkor pedig Bilbaóban.

• Miért most igényeljek jegyet?
Mert, némi túlzással, az első körben még a saját kezedben van a sorsod. Később már óriási szerencsére van ahhoz szükség, hogy belépőhöz juss. Különösen akkor, ha a magyar válogatott kijut az Eb-re, és te szeretnél a helyszínen szurkolni. Csupán a miheztartás végett: egy hét alatt több mint 4.5 millió (!) jegyigénylés érkezett már – összesen 190 országból.

• Ha az első körben lemaradok a jegyről, a második körben van esélyem?
Minimális. Ha Magyarország kvalifikálja magát, akkor decemberben a magyar drukkereknek elérhetővé válik még néhány ezer belépő. A részt vevő csapatok szurkolói ebben a szakaszban reménykedhetnek még abban, hogy a sorsolás nekik kedvez. S itt jegyezzünk fel egy újabb dátumot: 2020. április elsején kezdődik az utolsóként, vagyis a Nemzetek Ligája-rájátszásán keresztül kvalifikáló válogatottak szurkolóinak a jegyértékesítés. Mindamellett nem árt hangsúlyozni: a nagyközönségnek a július 12-ig tartó első kör az egyetlen értékesítési fázis, a második és a harmadik szakaszban kizárólag a részvételt kiharcoló nemzetek drukkerei pályázhatnak belépőre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik