Détári Lajos: Hol vannak a tehetségek?
– Rég nyilatkozott.
– Csak azért, hogy szerepeljen a nevem, nem kerestem a nyilvánosságot – indította a Nemzeti Sportnak adott interjút Détári Lajos.
– Nem hiányzott a rivaldafény?
– Egyáltalán nem. Sokat hívtak az utóbbi időben, de nem láttam értelmét annak, hogy kívülállóként okoskodjam. Ráadásul nem is éreztem késztetést, nem volt mondanivalóm.
– Most már van?
– Megvan a véleményem arról, mi történt az Európa-bajnokság után a magyar futballban. Kétségkívül akadnak pozitívumok, ugyanakkor továbbra is látok olyasmit, ami nem tetszik. Azt roppant módon sajnálom, hogy az az összefogás, amely a franciaországi torna előtt és alatt jellemezte a labdarúgásunkat, eltűnni látszik. Lassan ki lehet jelenteni, nem tudtuk úgy meglovagolni a viszonylag sikeres Eb-szereplést, ahogy kellett volna. Szomorúan tapasztalom, hogy jönnek elő a problémák, mintha a szövetségi kapitány és a klubedzők többsége is feszültebb lenne a kelleténél... Nem egymással kellene foglalkozni, hanem azzal, hogy min kellene, min lehetne változtatni.
– Mire gondol?
– Mindenekelőtt az utánpótlás-nevelésre. Erről rengeteget beszélünk, de ahogy látom – márpedig látom, mert mostanság sokat járom a pályákat – jelentős előrelépés nem történt az elmúlt időszakban. Az akadémiák nem öntik a tehetségeket. Habár az már régen rossz, ha valakivel tizennégy-tizenöt éves korában kezdenek el komolyan foglalkozni. Annak viszont örülök, hogy egyre több helyen indítják el az ovifocit. Én is négyéves voltam, amikor elkezdtem focizni, igaz, nem az óvodában, hanem a grundon – edzőm nem is volt még akkor, az idősebb fiúk „neveltek”. A futball szeretete mindenkiben megvan. Ha egy kisgyereket leviszel a térre, és odadobsz neki egy labdát, előbb-utóbb belerúg. Lehet, hogy előtte homokozik kicsit, az is lehet, hogy megpróbál elkapni egy szöcskét, de az biztos, hogy a labdával is csinál valamit. A többi meg már attól függ, mit vált ki belőle az az érzés, hogy belebikázott egyet a labdába. Ha rajtam múlna, hatéves kortól már szervezett körülmények között foglalkoznék a gyerekekkel. Sokáig azt gondoltam, hagyni kell őket focizni, hadd élvezzék a játékot, ám idővel rájöttem, arra is meg kell tanítani őket, hogy miként kell nyerni.
A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN DÉTÁRI LAJOS ARRÓL IS BESZÉL, HOGY A GYŐZELEM MINDIG, MÉG GYEREKKÉNT IS FONTOS. EGYKOR JEGYZETT LÉGIÓSKÉNT A KÜLFÖLDI LEHETŐSÉGEKRŐL IS VAN VÉLEMÉNYE, A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY ÉS A KLUBEDZŐK KÖZÖTTI FESZÜLTSÉGRE PEDIG MEGOLDÁST KÍNÁL. DÉTÁRI ELÁRULJA, HOGY VAN-E MÉG VEZETŐI VÁLSÁG A MAGYAR FUTBALLBAN, ÉS MIT GONDOL MICHAEL OENNING VAGY ÉPPEN MARCO ROSSI KARAKÁN FIATALÍTÁSI ELKÉPZELÉSÉRŐL. VÉGEZETÜL PEDIG KITÉR A VB-SELEJTEZŐKRE IS.
