Címlapsztori: Bárcsak már holnap elkezdődne az Eb! – Dibusz Dénes

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2023.11.22. 07:43
null
Dibusz Dénes 7 másodperc alatt négy kapura tartó lövést védett Montenegró ellen a mérkőzés 87. percében – a Ferencváros 33 éves kapusának hatalmas szerepe volt abban, hogy a magyar válogatott 3–1-re nyert, és csoportgyőztesként jutott ki a 2024-es Európa-bajnokságra (FOTÓK: SZABÓ MIKLÓS)
Harmadik Európa-bajnokságára készülhet Dibusz Dénes, aki bravúrjaival selejtezőcsoportja megnyeréséhez is hozzásegítette a magyar válogatottat – a Ferencváros kapusa lapunknak elmondta, mindent megtesz azért, hogy pályára léphessen a kontinenstornán.

– Október végén kislánya született, november tizenhatodikán volt harminchárom éves, egy nappal később a 33. válogatott meccsén Bulgáriában kijutott a válogatottal az Európa-bajnokságra, vasárnap győzelem Montenegró ellen. Bírja a gratulációözönt?
– Épp azt nézegettem, hogy a felsoroltak közül melyik alkalommal jött több gratuláló üzenet – felelte lapunknak Dibusz Dénes, a magyar válogatott és az FTC kapusa, aki éppen Pécsre tartott, amikor utolértük. – Már az is nehézséget okozott, hogy mindre reagálni tudjak. Az elmúlt hetek sok örömteli eseményt hoztak, annak pedig kifejezetten örülök, hogy az élet minden területén. A legutóbbi a vasárnapi, Montenegró elleni mérkőzés volt, amivel az egész éves teljesítményünkre feltettük a koronát, biztossá téve a csoportelsőséget, megőrizve a veretlenséget.

– A szerbek elleni két mérkőzésen, illetve vasárnap is főszerepet vállalt a védéseivel. Mennyire érzi hangsúlyosnak a saját érdemeit a válogatott sikereiben?
– Már jó ideje látszik, hogy a szövetségi kapitány remek csapatot és egyben közösséget hív össze minden alkalommal. Mindenkinek megvan a maga része a sikerben, az enyém is, de semmiképp sem méricskélném a súlyát. Nyilvánvaló, ha ilyen mérkőzéseken nyújtok jó teljesítményt, az mindenkiben jobban megmarad. Hatalmas köszönettel tartozunk mindenkinek, akinek része van abban a nap mint nap érezhető pozitív légkörben és szeretetben, ami körülveszi a válogatottat, hiszen ez is fontos összetevője a sikereinknek. Hatalmas szerepe van ebben a Csányi Sándor elnök úr vezette MLSZ-nek is, bár ezt sokszor elfelejtjük hangsúlyozni.

– Hogy érezte magát a Bulgária elleni mérkőzés utolsó húsz percében?
– Kapusként az a legrosszabb az ilyen meccseken, hogy mivel nincs sok dolgom, van időm gondolkodni. Éreztem a csapaton, hogy görcsösen akar, de amikor nem jönnek be a megoldások, következik a kapkodás. Szoboszlai Dominik hajrában elhibázott helyzeténél már azt hittem, semmi sem sikerül. A Montenegró elleni mérkőzésnek teljesen más lett volna a lélektana, ha a kijutás a tét, de így is megmutattuk, hogy jobbak vagyunk náluk.

– A Nemzeti Sport osztályzatai alapján 7.40-es átlaggal ön volt a magyar válogatott legjobbja az idei selejtezőben. Egyetért velünk?
– Most meglepett. Az biztos, hogy nem lehet bennem hiányérzet, többnyire hoztam, amit elvártak tőlem, és ahogy említette, a Szerbia és a Montenegró elleni két találkozón voltak bravúrjaim, amelyekre nagy szükség volt. Nem hasonlítgatom magam a többiekhez, inkább örülök, hogy kiegyensúlyozott teljesítménnyel megháláltam a bizalmat.

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

– Mondhatjuk, hogy pályafutása legjobb formájában véd?
– Ezt a kérdést, illetve hogy ez volt-e a legjobb évem, az utóbbi időszakban szerencsére folyton megkapom, ami biztosan jót jelent... Ha a csapat sikeres, a védések felértékelődnek, jobban a figyelem középpontjába kerülök. Ehhez persze az kell, hogy a Ferencvárossal és a válogatottal olyan eredményeket érjünk el, amelyekre felkapják a fejüket az emberek. Ma már nem megy csodaszámba, hogy kijutunk az Európa-bajnokságra, a velünk szemben támasztott elvárás egyre nő.

– Willi Orbán Csehország elleni térdsérülése óta hat gólt kapott a válogatott, vele 2023-ban mindössze kettőt. Ennyire nélkülözhetetlen a védelemben?
– Nem titok, hogy Willi a vezére a hátsó alakzatnak, és nem bántok meg senkit, ha azt mondom, a védelemben nincs olyan szintű játékos, mint ő. A kiesése nagyon érzékeny és fájó pont, és bizony a néhány mérkőzéssel ezelőttihez képest sajnos megugrott a kapott góljaink száma. Ugyanebbe a kategóriába sorolnám Sallai Rolandot és Varga Barnabást is, akik az elmúlt meccseken nem tudtak pályára lépni. Mindenki büszke lehet magára, mert ilyen minőségű játékosok kiesése ellenére is elértük a célunkat. Ráadásul többen kevés játéklehetőséget kapnak a klubjukban, így még inkább tiszteletre méltó, hogy többször az utolsó percekben, hátrányból mentettünk pontot. Minden körülmények között érezhető a csapaton az erő. Néhányunknak már a harmadik Eb-je lehet a jövő évi, sokaknak viszont az első. Mindnyájunk nagy álma teljesülne azzal, ha bekerülnénk az utazó keretbe, és a sérülések miatt megtizedelt csapaton is látszott, hogy mentális felkészítésre, motivációra nincs szükség. Bár az európai futballban talán Szoboszlai Dominiknak van a legtöbb tapasztalata közülünk, ő sem volt ott 2021-ben, és az utóbbi két évben látszott is rajta, hogy ez nagyon bántotta, az idei játékán lehetett látni, mennyire motivált.

– Kétezertizenhatban Király Gábor és Gulácsi Péter, 2021-ben már csak Gulácsi Péter mögött állt a kapusrangsorban. A harmadik Európa-bajnokságán már eljön az ön ideje?
– Addig még sok idő eltelik. Lesznek felkészülési mérkőzéseink, a klubokban is rengeteg feladat vár ránk, kár lenne most még erről beszélni. Szeretnék továbbra is jól szerepelni a Fradiban és a nemzeti csapatban, és ahhoz, hogy a jövő évi kontinenstornán ott legyek, így kell folytatnom. Bízom benne, és minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ha már kijutok az Európa-bajnokságra, pályára is lépjek!

Loic Nego és Kalmár Zsolt is jól tudja, milyen fontos láncszeme volt a válogatottnak az Eb-selejtezőben Dibusz Dénes (Fotó: Szabó Miklós)
Loic Nego és Kalmár Zsolt is jól tudja, milyen fontos láncszeme volt a válogatottnak az Eb-selejtezőben Dibusz Dénes (Fotó: Szabó Miklós)

– Marco Rossi évről évre újabb és újabb játékelemekkel frissíti és fejleszti a magyar válogatott taktikai repertoárját. Ez a fejlődés mennyiben érinti kapusok feladatát, például a labdakihozatalt?
– Az elmúlt években szinte minden összetartáson eszközölt egy kis változtatást a kapitány, részben azért, hogy az aktuális ellenfélre hangoljuk a taktikát, részben pedig azért, hogy ne legyünk kiismerhetők, tudjunk újat mutatni. Az én szerepem a játéképítésben érhető tetten, világos elképzeléseken alapul a játékunk, egyértelműek az én passzlehetőségeim is. Volt egy újítás, amely szembetűnő lehetett: a kirúgásokra többször Szoboszlai Dominik vállalkozik. Egyébként senkinek sem jelent gondot gyorsan alkalmazkodni a taktikai újításokhoz.

– A magyar válogatott 2023-ban felülmúlta a 2022-es évét. Képes lehet még egy fokkal feljebb lépni 2024-ben egy hosszú Európa-bajnoki meneteléssel?
– A célunk 2024-re, hogy magunkat és az országot olyan élményekkel gazdagítsuk, mint az előző két Eb-n is. Fel akarjuk lobbantani újra a futball-lázat, szeretnénk magunk mellé állítani az egész országot, a sikerekkel hatalmas örömöt szerezni mindenkinek, és erőt adni a hétköznapokra. Abban egyeztünk meg márciusban, az első összetartáson, hogy a csoportgyőzelem azért is lenne fontos a selejtező végén, mert nem statisztaszerepre készülünk Németországban, és elkerülnénk egy olyan beosztást, mint amilyet 2021-ben kaptunk. Ehhez nagy segítség a mostani szereplésünk, de az elmúlt években egyébként is bizonyítottuk, hogy bárki ellen eséllyel léphetünk pályára. Bárcsak már holnap elkezdődne az Eb!

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI 2023-BAN

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 23.:Magyarország–Észtország 1–0

EB-SELEJTEZŐK
Március 27.:
Magyarország–Bulgária 3–0
Június 17.:Montenegró–Magyarország 0–0
Június 20.:Magyarország–Litvánia 2–0
Szeptember 7.:Szerbia–Magyarország 1–2


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szeptember 10.:Magyarország–Csehország 1–1


EB-SELEJTEZŐK
Október 14.:Magyarország–Szerbia 2–1
Október 17.:Litvánia–Magyarország 2–2
November 16.:Bulgária–Magyarország 2–2
November 19.:Magyarország–Montenegró 3–1

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 8 5 3 16– 7 +9 18
2. Szerbia 8 4 2 2 15– 9 +6 14
3. Montenegró 8 3 2 3 9–11 –2 11
4. Litvánia 8 1 3 4 8–14 –6 6
5. Bulgária 8 4 4 7–14 –7 4
A VÁLOGATOTTBAN 2023-BAN PÁLYÁRA LÉPTEK
Pályára lépések száma Gólok Eb-selejtezős
NS-osztályzatátlag
Kapus: Dibusz Dénes 10 meccs 7.40
Védők
Balogh Botond 1 6.00
Bolla Bendegúz 6 5.00
Botka Endre 5 5.50
Fiola Attila 4 5.50
Kerkez Milos 9 5.14
Lang Ádám 10 6.67
Nagy Zsolt 3 5.33
Loic Nego 7 5.80
Szalai Attila 10 5.38
Willi Orbán 6 1 6.25
Középpályások
Baráth Péter 1
Ferenczi János 1
Kalmár Zsolt 7 3.50
Kata Mihály 3
Kleinheisler László 3 6.00
Nagy Ádám 10 1 5.88
Callum Styles 8 5.57
Szuhodovszki Soma 1
Vécsei Bálint 2 1 7.00
Támadók
Ádám Martin 7 3 5.40
Csoboth Kevin 7 4.50
Gazdag Dániel 5 4.67
Horváth Krisztofer 2
Németh András 3
Sallai Roland 8 3 6.17
Szoboszlai Dominik 10 4 6.75
Varga Barnabás 7 4 6.17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik