K. Zs. 2016.05.31 11:39 Frissítve: 2016.05.31 14:54

Angliát legyőztük, Bulgáriát kiütöttük, aztán elvesztettük nyugalmunkat

Az Anglia felett aratott eddigi utolsó győzelmünkről készült filmfelvétel kockáival és a remek vb-rajt hazai fogadtatásának felidézésével folytatjuk labdarúgó-válogatottunk győzelmeiből szemezgető sorozatunkat. Az 1962. május 31-i mérkőzés évfordulója alkalmat kínál arra, hogy felidézzünk a chilei vb-n vívott további három meccsünket, és azt, hogy két igencsak sérelmezett játékvezetői döntés közül a másodikra már nem tudtunk megfelelő választ adni – de „hivatalosan” azért nem haragudtunk nagyon Nyikolaj Latisev sporttársra.

 

AZTÁN EGY SZENZÁCIÓS ALBERT-VILLANÁS…, KETTŐ-EGY A JAVUNKRA, ÉS NYERÜNK!

Kommentátor: id. Knézy Jenő

LÁTVÁN A FIÚK HATÁRTALAN LELKESSÉGÉT

„Ahogyan percenként lépett előre a stadion órájának mutatója, úgy oldódott fel bennünk a szorongás, látván a fiúk határtalan lelkességét, önfeláldozó és meglepően megjavult teljesítményüket” – olvashatták a szurkolók a Népsport dél-amerikai meccstudósítását az Anglia elleni mérkőzésről.

A kezdeti szorongás oka: korántsem volt magától értetődő az angolok elleni sikersorozatunk folytatása – az, hogy a két legendás diadal, a 6:3 és a 7:1, valamint az 1960-as budapesti 2:0 után negyedszer is megleckéztetjük őket.

Wales előző májusi – egyébként sem agyonünnepelt – legyőzése óta kevés sikerélményben volt része válogatottunknak. Kilenc mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, és a decemberi dél-amerikai túrán becsúszott egy akkora zakó (5:1-es vereség Chilétől), amilyenre azt megelőzően majdnem húsz évig, a svédek 1943-as budapesti látogatása (2:7) óta nem volt példa.

KIPIHENTE MÁR IDEGFÁRADTSÁGÁT

Lapunk helyszínen tartózkodó tudósítója azonban már a meccs előtti napokban azt tapasztalta, hogy „a mieink körében bizakodó a hangulat, s ez azzal magyarázható, hogy itt Chilében sokat javult a csapat formája. Sándor, Mészöly és a többiek is megemlítették, hogy sokkal frissebbnek, gyorsabbnak érzik magukat, mint az utóbbi hetekben. Mindenki kipihente már idegfáradtságát, a fiúkban feloldódott a fásultság.”

Szóval mégiscsak pislákolt a remény, hogy „a hazától tizenötezer kilométernyire, idegen és szokatlan környezetben a gyepszőnyegre lépve megoldják a rájuk bízott nagy feladatokat.”

Biztató volt, hogy a délelőtti esőzés ellenére a rancaguai stadion gyepszőnyege tűrhető volt – a kezdés előtt „a játékosok megelégedéssel szemlélték, hogy a pálya két tizenhatosa körül vízhatlan anyaggal letakarták” –, és kellemes emlékeket idézett fel a játékvezető személye is: a FIFA a 6:3 bíráját, Leo Hornt jelölte erre a meccsre.

OLYAN ERŐ- ÉS LELKI TARTALÉKKAL

A hollandot most mégsem szerettük… A második félidő elején, 1:0-s vezetésünknél egy angol szögletet követően kapusunkat, Grosics Gyulát lökték, de Horn „nagy meglepetésre” nem ezt fújta le, hanem azt, amikor a balhátvéd, Sárosi László – aki biztos volt abban, hogy mi jövünk szabadrúgással – kézzel hárította az angol csatár lövését a gólvonalon. Ron Flowers belőtte a tizenegyest, 1:1, csakhogy a mieink…

„…az igazságtalan bírói ítéletet követő válságos időszakot nagy önuralommal vészelték át – nyugtázta a világ rendjének helyreállását a Népsport. – Ekkor mutatkozott meg, hogy olyan erő- és lelki tartalékkal rendelkeztek fiaink, amely képessé tette őket arra, hogy biztosítsák kemény és nagy tudású ellenfelükkel szemben a jól megérdemelt győzelmet.”

Hogy miért volt jól megérdemelt a győzelem? A szemtanú szerint „elsőként azt a példás taktikai fegyelmet kell megemlíteni, amely az egyszerű néző számára is szembetűnő lehetett”. Lényeges volt, hogy az angol ötös fogat irányítója, Johnny Haynes őrzésével „kulcsfeladatot kapó” Rákosi Gyula „eleget tett a megbízatásnak”. Fenyvesi és Tichy is besegített hátul, elöl csak „Albert és Sándor tanyázott”.

„A magyar csapat összjáték tekintetében is sokkal többet nyújtott, mint az utóbbi hetekben”, ráadásul „nagyon gyakran – védekezésben és támadásban egyaránt – emberfölényre tudott szert tenni”.

Albert Flórián a kapust kicselezve lőtte a győztes gólt (Fotó: fourfourtwo.com)

 

POMPÁS CSAPATJÁTÉKKAL

„Mindenki kitett magáért. Amit vártam, amit reméltem, bekövetkezett. Közös erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók. A bolgárok ellen is győzelmet várok” – Baróti Lajos szövetségi kapitány idehaza megjelent nyilatkozata egy munkaverseny szikár győzelmi jelentésének is beillett volna.

„Grosics Gyula váltig hangoztatta, hogy ilyen jól felkészített angol csapat ellen még nem játszott. Ebbe beleértette a Londonban 6:3-ra legyőzött angol csapatot is” – érzékeltette a diadal értékét tudósítónk, míg Walter Winterbottom angol kapitány nem győzött csodálkozni:

„Megvallom, nagyon meglepett a magyar csapat teljesítménye. Többször is láttam Budapesten a magyar csapat előkészületi mérkőzéseit. Nem hittem benne, hogy ellenünk így fel tud majd javulni. Nemcsak erőnlétben, hanem taktikailag is fölénk kerekedett.”

„A magyar csapat pompás csapatjátékkal győzte le az esélyes Angliát – idézte még lapunk tudósítója az egyik nagy példányszámú helyi lap, a La Nación megállapítását, de mintegy mutatóujját felemelve hozzátette: – Az angolok elleni győzelem remélhetőleg nem vált ki belőlük (mármint a játékosainkból – A szerk.) önelégültséget, hiszen jól ismerik Bulgária csapatának harcosságát, erényeit.”

AZÓTA EGYSZER SEM SIKERÜLT

A kezdetben nagyon nem felénk billenő magyar–angol mérleg a rancaguai győzelemmel néhány esztendőre egyensúlyba került: a két válogatott első négy hivatalos mérkőzését az angolok nyerték meg, azonban chilei 2:1-ünkkel 5–5-re alakult a csata állása.

Három év múlva találkoztunk ismét, és a londoni 0:1-gyel gyászos széria kezdődött: egyhuzamban hatszor kikaptunk, és az azt követő hét meccs közül is csak kettőn voltunk képesek kiharcolni a döntetlent.

Fájdalommal írjuk le: a legutóbbi 13 Magyarország–Anglia mérkőzésen csupán öt gólt szereztek és nyeretlenek maradtak a mieink.

VB-CSOPORTMECCS
Magyarország–Anglia 2:1 (1:0)
1962. május 31., Rancagua,
Estadio Braden Copper, 9000 néző
MAGYARORSZÁG: Grosics Gyula – Mátrai Sándor, Mészöly Kálmán, Sárosi László – Solymosi Ernő, Sipos Ferenc – Sándor Károly, Rákosi Gyula, Albert Flórián, Tichy Lajos, Fenyvesi Máté. Szövetségi kapitány: Baróti Lajos
Gólszerző: Tichy (17.), Albert (73.), ill. Flowers (57. – 11-esből)

 

KÜLÖNBÖZŐ FOKÚ DICSÉRŐ JELZŐK

No de vissza az 1962-es világbajnoksághoz, annál is inkább, mert ami Bulgária csapatának harcosságát és erényeit illeti, abból nem sok mutatkozott meg a három nappal későbbi rancaguai mérkőzésen: 12 perc után 4:0-ra vezettek a mieink, és végül Albert Flórián (3), Tichy Lajos (2) és Solymosi Ernő góljaival 6:1-re győztek.

„Szép játékkal, nagy közönségsikert aratva győzött a magyar csapat” – címmel jelent meg a standokon a másnapi Népsport, amely szerint „az eddigi mérkőzések gólszegény, szoros eredményei után fiaink vasárnapi teljesítménye valósággal forradalmat jelentett.”

A külföldi lapok már szinte a négy között látták a mieinket, de tudósítónk egyelőre ingadozott, átengedje-e magát a győzelmi mámornak: „Egyszerűen nem lehet visszaadni azokat a különböző fokú dicsérő jelzőket, amelyekkel most a magyar csapatot ékesítgetik. De nem is lenne helyes ezeket összegyűjteni, mert erősen túlzottak, s helytelen képet adnának a magyar csapatról.”

KI MERTE VOLNA AZT REMÉLNI

Az utolsó csoportmeccs, amelyen Argentína volt az ellenfél, rosszul kezdődött, hiszen Göröcs János a 18. percben megsérült, és mivel cserélni akkoriban nem lehetett, onnantól fogva gyakorlatilag tíz emberrel játszottak a mieink.

„Nagyszerűen küzdött és remekül védekezett a magyar csapat – írta lapunk a kiszenvedett 0:0 után. – Nem csillogtak a technikai trükkök, de helyén volt minden magyar játékos szíve. A mérkőzés nagy részében egymást érték az argentin rohamok, de mindig akadt valaki, aki útját állta az ellenfél támadásainak.”

S jöhetett a csoportküzdelmek konklúziója: „Valljuk be, csak titkon reméltük, hogy fiaink a legjobb nyolc közé kerülnek. Nos, titkos reményeink valóra váltak, mégpedig olyan mértékben, amilyenre aligha számított valaki. Ki merte volna azt remélni, hogy együttesünk veretlenül lesz a rancaguai csoport első helyezettje!”

REMEKÜL VÉDEKEZTÜNK AZ ARGENTINOK ELLEN

A LABDA A GÓLVONALON TÚLRA PATTANT

Ha egyszer elkészül a Nagy Magyar Futballbalszerencsék Gyűjteménye, abban alighanem előkelő helyen szerepel majd az 1:0-ra elveszített Csehszlovákia–Magyarország negyeddöntő, annak is a 28. perce, amikor is – írta a Népsport – „Tichy labdája a kapufát találta el, a labda a gólvonalon túlra pattant, bár a partjelző gólt jelzett, a játékvezető továbbot intett”.

A csehszlovákok akkor már vezettek. „Egy váratlan ellentámadás, egy nem is túl erős lövés – Grosics kései vetődése, pillanatnyi kihagyása elegendő volt ahhoz, hogy a kapunkba találjon a bratislavai Scherer lövése” – írta a Népsport, szót adva Grosicsnak is: „Vártam a lest jelző sípjelet…”

Szóval volt itt gond a játékvezetővel… Igen ám, csakhogy az illető nem volt akárki: Nyikolaj Latisevnek hívták, a baráti Szovjetuniót képviselte, találkoztunk már vele az 1958-as világbajnokságon is, a kiesésünket eredményező, Wales elleni 1:2-es „csoportrájátszást” vezette.

TICHY LAJOS VITATOTT BOMBÁJA 0:40-NÉL

TALÁN HÁTTAL ÁLLT A KAPUNAK

A hatvanas évek elején járunk, „magától értetődő”, hogy – a fent említett Hornnal ellentétben – egy szovjet bíró nem hozhat igazságtalan döntést. Mit tehet a Népsport tudósítója, ha mégis úgy látta, hogy a labda „30 centiméternyire a gólvonalon túlra” pattant?

Például felmentést keres. „Az addig kiválóan bíráskodó Latisev nem látta a mexikói partjelző intését, talán a döntő pillanatban háttal állt a kapunak, de lehet, hogy rossz szögben állt, s – a játék ment tovább.”

Nem tudjuk, mi vagy ki vezette ugyan e lapszám szerkesztőjének kezét, amikor a címoldalra tördeltetett egy előnytelen fotót Ken Astonról, a kis híján botrányba fulladó Chile–Olaszország mérkőzés angol játékvezetőjéről, de tippünk azért van. Annak ismeretében különösen, hogy a kép címe és aláírása ez volt: „A tehetetlenség – képen: a vb eddigi leggyengébb játékvezetőjének az angol Aston bizonyult”…

Astonnak valóban rossz napja volt, a gyilkos hangulatú „santiagói ütközet” után többé nem vezetett sem ezen, sem más vb-n, de tapasztalatait később a FIFA játékvezetői bizottságának tagjaként, majd elnökeként kamatoztathatta, s az utókor nagy újítóként, többek között a sárga és piros lapok feltalálójaként őrzi emlékét.

Az 1952-es szovjet–magyart (1–1) is Nyikolaj Latisev vezette. Balra Puskás Ferenc, jobbra Vszevolod Bobrov (Fotó: championat.com)

 

TELJESEN ELVESZTETTÉK NYUGALMUKAT

„Soha ilyen balszerencse nem üldözte csapatunkat, mint ezúttal – írta a Népsport ilyen kifogásoktól bevallottan irtózó tudósítója a 21:6-os kapura lövési arány ellenére elveszített negyeddöntő után egy nappal, és bár akadtak hibák –, a magyar csapat ezen a találkozón is megtette a kötelességét. Szívvel-lélekkel küzdött. Semmivel sem játszott rosszabbul, mint első két mérkőzésén. Ezúttal azonban a kapott gól miatt teljesen elvesztették nyugalmukat játékosaink, és képtelenek voltak a sok-sok helyzetből egyet is értékesíteni.”

Tehát a kapott gól – és nem Latisev döntése miatt. Tegyük hozzá, a szovjet játékvezető ténykedése nem csapta ki a biztosítékot a FIFA köreiben, máskülönben aligha bízzák rá a torna döntőjét, a Brazília–Csehszlovákia mérkőzést. S hogy mit szólunk ahhoz, hogy a nemzetközi porondtól búcsúzó Latisev egyik segítője Horn volt a fináléban? Keserűen kacagunk.

A korabeli egyszeri szurkolónak viszont azt kellett eldöntenie, mire legyen büszkébb: arra, hogy lapunk beszámolója szerint a Copa de Honor, vagyis a Becsület serlege a mieinket illette meg a világbajnokságon; arra, hogy a kiesés ellenére több száz helyi szurkoló „várta, dicsérte és vigasztalta a szállójába érkező magyar csapatot”; vagy arra, hogy Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára táviratban küldte el „legjobb kívánságait” és „honfitársi üdvözletét” a „sportszerű eszközökkel, önfeláldozóan küzdő, becsülettel helytálló” magyar csapatnak.

Vagy inkább arra, hogy Albert Flórián négy találattal holtversenyben gólkirály lett?

MAGYAR GYŐZELMEK A HATVANAS, HETVENES ÉVEKBŐL
Hetedszer is nyertek a mieink, mégis a sarokba kellett állniuk
Lejtőn a francia futball, a mieink ellen állt volna meg. Hát…
Dunai II először, Albert utoljára. Aztán jöttek a csehszlovákok...
Középkezdés, öt húzás, gól – micsoda magyar széria!
Koponyarepedés után – Nyilasi megörvendeztette a kapitányt
Bombagól az Európa-bajnoknak, majd elintézte a Fradit is
Egy egyszerű, de zseniális, eltitkolt csellel nyert a magyar válogatott
 
SOROZATUNK EDDIG MEGJELENT ÖSSZES EPIZÓDJA ITT!

 

2021.07.20 14:03:05

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Noha a magyar futballválogatott gyengélkedett, a vezetők nem mondták le a brazilok riói meghívását.

2021.07.15 22:41:39

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Mészöly Kálmánban mintha a tárt karú szeretet hajlamát, s a fékezhetetlen – nem rossz értelemben vett! – „dúvadságot” gyúrta volna össze a Teremtő, ami így egyben a lebírhatatlan életörömöt, életakaratot mutatja nekünk.

2021.07.15 22:14:35

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Örüljünk annak, hogy csakhamar kettő lesz az egyből.

2021.07.14 23:11:43

Magyar válogatott KAMLER JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Tökéletesen behatárolható a profi labdarúgásban betöltött szerepe.